Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Édesanya-nyelven

Pimpipáva: a letépett, behasított szárú gyermekláncfűnek gajdolásztuk: „Pimpipáva, zsugorod) a számbal”

Pipiske: a búbos pacsirta neve.

Pisié: halpikkely.

Polozsnyik: tojás, melyet azért hagynak a fészken, hogy máskor is tojjon oda a tyúk.

Poplik: hatalmas méretű, hátra vehető fonott kas törek, szalma szállítására.

Posztáí: szőlősornak olyan hossza, melyet kapáláskor egy-egy fordulónak jelölnek ki.

Prücsök: tücsök helyett prücsköt mond az ipolypásztói ember; Prücskösnek nevezi a falu egyik szőlőhelyét is.

Rekenyö: gyerekfogak alá való kedvelt ropogtatnivaló — sóska fölmagzott szára.

Sajdít — sejteni kezdi: ért, konyít valamihez: „Nem sajdít az hozzá az égvilágon semmit.”

Sánc: nem földhányás; ellenkezőleg: árok.

Sétyérkál: csoszogva jár-kel, táblából valaki körül.

Sódar: disznó felfüstölt hátsó combja.

Sotyó: prés, melyen a szőlő zúzalékéból nyomatják — sotyolják — ki a mustot.

Szakajtót: egy tagban levő földdarab bizonyos része.

Szédérina — földiszeder.

Toklász: szálka halban.

Tokolyó: a kaszakő, vagy ahogy falumban mondják, a „fenkő" tokja.

Tökít: eltüntet; úgy eltesz, hogy nem talál meg: „Hova tökítétted a pápaszemet?"

Trozsnyik: kukorica lemorzsolt csöve, „törzsik”-\e.

Tukacs óró: pisze orsú.

Tukma: orrhangú.

Tüttiis: disznóbelsőség; sajtot töltenek bele.

Ordóga: az eredetileg robot jelentésű szó ma a nehéz, kemény, hosszan tartó munkát jelöli. „Kinyőnyi a kendért, hogy az micsoda úrdóga vót!”

Ubriköl: ibrikkel, csészével fölöslegesen mereget az ivókancsóból, issza a vizet ha kell, ha nem.

Vérnyog: nyafog, siránkozik.

Zámborodott: kába, zavarodott.

Zuzorog: didereg, vacog.

Zsúzsár: zsugori.

Nemcsak szavakat kínál szépen csengőket, régieseket e cifra tarisznya, hanem állandósult szókapcsolatokat is. Hadd nyújtsak át ezekből is egy csokorra valót. „Két- fillő fazék” — asszony, aki csípőre tett kezekkel álldogál. „Puhos, mint a lopótök” — nagy hasú embert fest elénk a kép. „Csörög, mint a szalatnyai korsó” — sokat és fölöslegesen jár a szája. „Ménnél koszosabb, annál jobban rihelődzik" [minél hitványabb, annál többnek akar mutatkozni). „Ménnél hangosabban szól a harang, annál széginyebb az éklézsia” [annál kisebbek az érdemek és képességek, minél inkább bizony - gatásra szorulnak).

S álljon itt végül — példájaként a szófűzés hogyanjának, a kerek beszédműnek — azok közül a „szövegek” közül is egy, melyek úgy látták el, oly jószívűen tarisznyázták föl hazaival az anyanyelv vándorútjaira induló gyermeket, mint jóságos anyókák hamuban sült pogácsával a világnak nekivágó legkisebb fiút:

„Egyszér vót, hol nem vót, Mátyás kirá’ idejibe vót, hajdanába-danába, hogy vót egyszer égy falu, annak még égy nagyon fiatal bírója. Mátyás királynak főtűnt, hugyan lehet Hlyen fiatal bírót mégválasztanyi. Bérendőte magáho a bírót Budára, oszt aszon- gya neki:

— Hugyan lehet, öcsém, hogy illyen fiatal, oszt mégis megválasztották bírónak? Hát nem kérőt vóna a faluba öcsémtő idősebb okos ember?

Büszke embér vót a bíró, igy felét hát:

— Ha kérőt vóna, csak azt választották vóna még!

No, Mátyás királynak sé köllött több, éhatározta, hogy próbára teszi a bíró nagy eszit.

— Hát ha öcsém olyan okos, ménjén csak haza. Egy hét mává még, úgy parancsolom, visszagyüjjön ám, oszt hozzon magává égy nyócéves báránt, hozzon magává égy tizenöt