Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: Édesanya-nyelven

Balog: a balkezes ember jelzője.

Benge: a tőkén felejtett szőlőfürt neve; béngézni: betakarítás után a földeken felejtett terményt begyűjtögetni.

Bizgat: piszkál, ingerel.

Borzáng: a bodzát nevezik így.

Buró: borulat: „De nagy buró gyün onnan;”

Butykászni: bukdosni, alámerülgetni a vízbe, mint a libák, kacsák.

Büsseng, büssengőnyi: bukfenc, bukfencezni.

Cépka: eredetileg a szövőszékre kötött vékony, hosszú léc neve; átvitt értelemben a vézna, vékony termetű ember jelzője („cépka nyövéső gyerek” ).

Cipó: amellett, hogy kis kenyér, pattogatni való kukorica ki nem pattogott szemét is jelenti, mi több: hátbaütést is. Estéli cipó — azt a gyereket csúfolták így kergetőcskézö társai, akit a fogó utolsóként vágott hátba.

Cömbő: szőlőfürt néhány szemből álló része.

Csaja: cserebogár; csajázni: tavasszal cserebogarat űzni a réten.

Csandarít: csavar, csavarínt; a már említett babkákat rozsszalmából „csandarították”. Csapni: tehéntrágyás vízbe mártott kóccal agyagtalajt simítani — „kicsapni” a kis- konyhát.

Csíklábon jár: óvatosan, lábujjhegyen lépked.

Csinger: a gyengébb minőségű, vizezett bor neve.

Csinvatt: erős szövésű, huzatnak való vászon.

Csomoszlyófa: szőlő összezúzására szolgáló erős, villaszerűén ágas fa.

Dolka: palacsintatésztából készült féltenyérnyi, kerek, lapos tésztaféleség, tarkedli. Előget: az az ember teszi, aki rossz helyre állva elveszi más elől a világosságot. Früstök: az idősebbek néhány évtizede még mindig ezt ettek, nem pedig reggelit. Gamba: vastag ajak; jelzőként a „gombás szájó” szókapcsolatban fordul elő.

Gázol: mielőtt prést használtak volna, gázolták, lábbal taposták a szőlőt.

Gyüle: limlom, kacat, folyó ághordaléka.

Hándzsalókogyik: az az ember teszi, aki fölhánytorgat a másiknak valamit, aki keresi az alkalmat a kötekedésre.

Hátor: disznó tarja.

Ház: szoba, „ésőház” — tisztaszoba.

Hericsköl: amit a kakas tesz a tyúkkal.

Híves: az árnyék szó rokona, főnév is tehát, nem csak melléknév.

Isztri: ami alá beállnak, ha esik az eső; vagyis: eresz, eszterhaj.

Istentehenkéje: a bodobácsbogarat nevezi így a népi metafora.

Játó: üres, kihasználatlan hely földdarab végén.

Kajdász: az úriasnak érzett „kiabál” helyettesítője.

Kákábutyka: magasra növő, sásféle vízinövény buzogánya.

Kigyelmed: régen az öregeket nem magázták, hanem kigyelmedezték.

Kísálógyik: gyerekre mondják, ha izeg-mozog, nem találja a helyét, nem érzi magát a bőrében.

Kacabaj: dolmány. Falum egy gazdájának, Őrhegy Gyulának oly díszes dolmánya volt, hogy még az 1943-as ipolysági néprajzi kiállításon is közszemlére állították. Ugyanitt kínált látnivalót az érdeklődőknek az a menyasszonyi kacabajka is, amelynek tulajdonosa özvegy Veres Sándorné volt.

Kóbász: nyomok a bőrön bottal, szíjjal való durva verés után.

Lívó: cigány teknővájók által készített nagy, boroshordóra helyezhető fatölcsér. Mácsonya: szúrós gyomnövény, aszat.

Meghegeszt: síró gyermeket megvigasztal.

Pálannya: disznónak az a belsősége, amelybe a disznósajtot töltik.

Pampuska: fánk.

Pandal: víz alatti üreg a folyó partjában; sír oldalfülkéje.

Papaj: a „papajká"-kát — kislibákat terelik-hívogatják így: „Papaj, papaj, papaj!" Papanc: gyomnövény, folyóka.

Papmacska: fákon élősködő szőrös hernyó.

Pattantyú: halhólyag.