Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (I.) (regényrészlet)

— Tomás bácsi, vendégek jöttek, nyissa ki a szemét! — szólt az öregembernek. — Nézze, milyen szépek és fiatalok! Nyissa ki, Tomás bácsi, nem bánja meg! — Az öreg kinyitotta a szemét, de a fejét nem emelte fel, úgy pislantott rájuk, mint a megszidott gyerek, aki megsértődött a szemrehányásért.

— Tomás bácsi, jó estét! — mondta kedvesen az asszony. — Csókolom, apó! — köszönt neki a gyerek.

Csontszínű klubkályha fűti a szobát. Belus néni azután is meghagyta a kályhát, hogy a központi fűtést bevezették, hogy bármikor befűthessen, ha Tomás bácsinak melegre lenne szüksége. Nagy aranykeretes olajképek lógnak a falakon. Belus néni öreg városi asszonyokat, egyedül maradt nagyságákat gondozott, tőlük kapta a képeket. Szerette a képeket, és szívesen beszélt róla, hogy ez vagy az a kép miért tetszik neki. Az értékes képek társaságában, mintegy oltalmuk alatt, iszonyatos rendetlenség volt a szobában. Olyan fojtó rendetlenség, ami nem egyszerűen a rend hiányát jelenti, hanem azt, hogy ebben a szobában — de talán az egész világon — lehetetlen a rend, az egyedül lehetséges létezési forma a rendetlenség. A káosz és zűrzavar, az egymásra dobált tárgyak és limlommal borított bútorok. Az asztalon, a székeken és ágyakon szétgöngyölt ruhaanyagok feküdtek, a piszkos rongyszőnyegen színes rongydarabok és százféle hulladék hevert. A földön nyeles cirokseprű feküdt, a kályha előtt fekete szeneslapát. Tomás bácsi székének oldaláh, az ajtó felől Belus néni magas szárú cipői álltak, bakancsszerű hatalmas lábbelik. Gyalogosbakák vagy utászok bakancsa lehet ilyen megviselt és szétfolyó, hetekig tartó menetek után.

— Üljenek le, kedveskéim — biztatja őket Belus néni —, keressenek maguknak helyet. Bizony, ma még nem takarítottam, rengeteg a munkám... meghalni sincs időm.

Belus néni jellemzője a nagyvonalúság, nem csinál számukra helyet, keressenek maguknak. Annak sem néz utána, hol és hogyan találnak helyet, azonnal gépe mellé ül. De az asszony már tudja, hogy két széken össze kell fognia a rajtuk heverő anyagokat, ruhadarabokat, félig kész ruhákat és más göncöket, és rátenni egy másik halomra; a szoba egyensúlya nem borul fel, a rend nem lesz nagyobb ezáltal, és a rendetlenség nem lesz kisebb. A jólelkű varrónő minden munkáját maga előtt akarja látni, egyszerre több ruhán is dolgozik, aszerint, hogy ki jön sürgetni a ruháját. S ahogy az illető távozik, Belus néni már másik munkát vesz elő, melynek gazdáját szintén aznapra várja. A gyerek egy szabaddá tett székre ült a kályha elé; éppen könyvére esik a lámpafény, de ha feltekint a történelemből, hogy agyában elrendezze a gót és kelta hadak összecsapásainak adatait, tekintete a többiekre esik s végül megállapodik Tomás bácsi lilás fényben tündöklő, tar koponyáján. Az asszony Belus néni jobb oldalára tette székét, hogy együtt lássa őt Tomás bácsival.

A szoba száraz melege ódon illatokkal és porszaggal keveredik, melyet alig érezhetően befolyásol a tisztán tartott öregemberek kipárolgása. Belus néni tiszta asszony, bár szörnyen rendetlen.

Varrás közben állandóan beszél. Mintha magának beszélne, ömlik belőle a szó. Rendszerint tárgyilagosan beszél azokról az emberekről és dolgokról, melyekkel naponta érintkezésbe kerül, néha azonban ironikusan vagy éppen jó adag természetes humorral meséli történeteit. De ilyenkor sem nevet, nem mosolyog, ő tudja, miért nem tud nevetni, mert különben jó kedélyű és egészséges szemléletű. Az asszonyt néha csodálkozásra készteti ítéleteinek ösztönös józansága és okossága. De a mosoly rokonszenves izomrándulását nem ismeri arca, sem rekeszizma a hangos nevetést. Öreg varrógépét papucsos oszloplábával hajtja. Varrás közben úgy viselkedik, mint egy hatalmas, élő gépezet. Lassú, ritmikus mozdulataiban van valami monumentális. A varrógép zakatolva döfködi tűjét az anyagba, bal oldalán csillogó, küllős lendkerék forog, a gép púpos hátán két cérnával teli facséve pörög. Az asszony korábban megfigyelte, hogy Belus néni akkor is beszél, ha egyedül van Tomás bácsival. Egy alkalommal bement a hálószobába, hogy megnézze az ott függő képeket. Az ajtót is behúzta maga után. Míg a képekben gyönyörködött, hallotta, hogy künn a varrógép állandóan berreg, néha kattan a csillogó karocska, mellyel a varrónő felemeli vagy leengedi a tűt, s a fémes zajok és zakatoló berregés közben megszakítás nélkül hallotta Belus néni beszédét. Egymástól alig megkülönböztethető, azonos hangerejű szavakat hallott, monoton mor- molást, amely — a kívülről hallgatónak úgy tűnik fel — nem is az asszony hangja, hanem a gépé, a berregés és kattogás távoli visszhangja, elmaradhatatlan kísérőjelen