Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - LÁTOHATÁR - Palo Bohuš: Versek
II Nem iszom, hisz ártalmas az nagyon! (Röhög a cinikus savó. Borzalom!) Ritkán indul a sajtár görbe útra — fejébe ment az ital újra. Kockázatos ám, uram, megszületnünk, hacsak addig a halál hívei nem lettünk. Ha ilyen balfácán áll egy feladat előtt, kész idealizmus, színtiszta csőd. Élnem, rájöttem már, árt az egészségnek, napjaim rágnak-marnak, mint a férgek, csak e sanyarúság okán vénül a lelkem, ezért is szomjazik tán kielégítetlen. A létben zsellér, a szeretetben szolga voltam, bőségből száműzött, s eke a fájdalomban. Savóról tértem át a pálinkára — s bankettra várt a zárka. III Az ivás, az nem abúzus, de nem is galádság, hiszem! Akkor iszom csak, ha ég a lelkem, ahogy a cseppek eltűnnek a betegben — tőlük ifjúi meg szivem. Antabust annak, aki józan, italt annak, akit sorvaszt a bánat s akinek e kútból innia kedve támad. Hamut bőven és sok mindenféle szemetet, s ha eltörött a szárnya, szállnia segítsetek! Az utolsó szentség Nem vagyok költő, oly nagy fájdalom nem él bennem! A líra után csak cipőjét vittem, . mikor megőrült, s átsuhant a kerten.
