Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - LÁTOHATÁR - Palo Bohuš: Versek
A kender Cannabis sativa, más nevén házikender, nézem hajtását s pászmáit szánakozó szeretettel . . . Növény, akár a többi, s arról, hogy ilyen, nem tehet, megsiratnám őt mindazért, amit már eddig is szenvedett. A kender csak nő magának, s fogalma sincs, miért van, tiszta rostjaival a méltatlan ember visszaél alattomban, számos barátom közül, akit már elért a végzet, nem eggyel kötél végzett. Láttam, sötét, fekete sorban láttam a jó barátokat, kora reggel fölsorakozva várták a kimért kötél-fejadagokat. A hóhérmester ébresztője a pirkadat, ő mindig pontosan kel, egész nap nehéz a dolga, míg este rá nem tör a szender. Az akasztott is elszenderedik, és sorban mind egymásra dűl. A mester sem akasztottat, sem lealjasított kendert nem becsül. Várok a soromra én is, és keservesen zokogok, szememből véres könny folyik, s vele a kötél is földre csorog. Az én anyám szintén kenderből fonja fonalát, fehér kendervászon térítőkkel van már tele a ház, vendégeit tiszteli meg, s velük minden ünnepet ékessé tesz. Bárcsak minden kender anyámhoz gyűlne, az ő kezéhez. Kívánnám, lenne kendere és puha szösze sokszor ennyi, mert annyit szeret a világ, amennyit bír szeretni. Még egy pirinyó irgalomért is könyörgök néki, hogy nyugodt legyen az álma, míg a pirkadat el nem éri. Cannabis sativa, más nevén házikender, nézem hajtását s pászmáit szánakozó szeretettel, de tiszta kezekben tisztának látom a végzettől megvert, a vetemények közt lealjasított kendert. Itthon Nos, újra itthon, kapájától megfosztott paraszt. Vár rá a szőlő, vár hiába, világot próbált, míg ifjú volt, s hogy vénül, megtért otthonába .. .
