Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - HOLNAP - Krausz Tivadar: Zrínyi úr kilovagol (novella)

csak elvégezni. Elsősorban azért, mert adott a higiéniára; félt a nyilvános vécéken kapható fertőzésektől. Az otthonától sosem távozott nagyobb távolságra, tán pont ez okból kifolyólag. Az utazásait is mindig úgy igazította, hogy harminchat óránál tovább ne legyen távol; ennyit még károsodás nélkül kibírt a szervezete. Azt, hogy vonaton, vagy a városi nyilvános vécén végezze el a nagydolgát, elképzelhetetlennek tartotta. Ügy is mondhatnám, Zrínyi úr egész életében otthoni vécéjének a rabja volt! ! ! Most pedig, amikor ilyen alattomosan tört rá a hasmenés, tudta, már nem érne haza... Itt a téren kell elvégeznie az ügyet. A nyilvános vécét eleve kizárta. Maradt a kocsmának nevezett borozó. Giziké, merre találom az árnyékszéket? Ott, az az ajtó, Zrínyi úr. Zrínyi úr undorodva és furcsa érzésekkel telve ült le az ülőkére. Itt a vécében megtalálta azt, amit a telefonfülkében hiába keresett! Vécepapír gyanánt a telefonkönyvet fogták használatba. Felütötte a Z-nél. Az az oldal, amelyen ő szerepel, már nem volt a könyvben. Mélységesen felháborodott. Ekkor egy kéjes gondolat futott át az agyán. Na most telefonálok a főnök úrnak! Kikereste a számot, és úgy tett, mintha tárcsázna: három, kettő, egy, kilenc! Halló! Főnök úr?! Te vagy az, te, tetete ... és csupa nyomdafestéket nem tűrő kifejezést vágott a főnök fejéhez. Hogy ki beszél? Kíváncsiskodsz, te, gennyzacskó! Hát én vagyok az, Zrínyi, de neked csak Zrínyi úr! Hahá! Prrr! Frrrrr! Púúúúúú! ! ! Hallod, amit mondok? Aztán kitépte a főnök nevét tartalmazó lapot. Ekkor megtorpant a lendülete. Az aranyerem tűri-e a nyomdafestéket... mindegy, kibírom! Egy kicsit még böngészett a telefonkönyvben, és sorra felhívta összes ellenségét és barátját. Sose tudni... Sőt, egy olyan névre is rábukkant, akinek viselőjét ugyan nem ismeri, de a névrokona, valahol nagyon magasan egy fellegvárban él. Telefonálok neked is, te sz .. házi, s úgy szórta az átkokat, mintha nem is angol kisasszony nevelte volna. Hah- hááá, most megkapod, púúúúú! Aztán jött a törlés, amely minden sérelmére végső elégtételt adott neki. Talán csak a soha meg nem történt kilovaglásért nem tudott kárpótlódni.

Hazament. A rendkívüli izgalmak után képtelen volt elaludni. Éjfélig álmatlanul hánykolódott, s amikor végre elaludt, azt álmodta, még mindig ébren van, és nem tud elaludni. Aztán egy kellemes álom következett. Napfelkelte van, és ő kilovagol. Egy ősi angolpark fái alatt nyargalászik. S most a sok fölmagzott sérelem, úgy érezte, kiszakadt belőle végre ...

Óh, jaj! Szörnyűség! Nem igaz! Mint egy csecsemő, összecsinálta magát. Első gondolata ez volt: Milyen jó, hogy meghalt a Lujzám, mert ezt a szégyent úgysem élte volna túl... A hálóinget és a lepedőt el kell dobnom, nem maradhatnak a lakásban. Megmosdott; a törülközőt szintén a lepedőből formált batyuba csomagolta. Megéhezett. A hűtőből egy tojást vett elő. Minden tojásban egy napfelkelte rejtezik, gondolta. Tükörtojást készített. S valóban, a tükörtojás úgy nézett ki, mint egy napfelkelte. Az ebédlő falán függött egy kép, a címe: Napfelkelte Japánban. A vízről fölszálló sűrű, fehérlő párában ott a sárga napkorong. Jóízűen evett. Felöltözött, vette a kis batyuját, előtolta kerékpárját. Igen, ő kerékpárnak hívta a biciklijét. Éppen hajnalodott. Felült a nyeregbe. A macskaköves úton csak úgy rázkódott a rozzant járgány, és ettől a csengő veszettül csengetett. Úristen, az egész utcát felverem, és észreveszik a batyumat. Egy régi olvasmány jutott eszébe. Abban a régi könyvben egy szégyenbe esett apáca vitte így a lepedőbe csavart magzatát a folyóba dobni... A „magzatából” származó bűz rátámadt Zrínyi úrra; a szag ott loholt mögötte és hátba vagdalta, fenékbe rugdosta, mint a lelkiismeret. Zrínyi úr egyre sebesebben taposta a pedált. Menekült az üldözője elől. Régi iskolája, a gimnázium mellett hajtott el. Ott valaha ő volt a legjobb sportoló; kerékpározott, futott, magasba ugrált, de nem ám szivacsba, mint a mai gimnazisták. Ma már ez az iskola sem a régi. Nem tanítják a görögöt, a latint, a franciát. Még a magyart is másképp tanítják.

Végre a folyócska hídján volt. Batyuját megkönnyebbülten vetette a vízbe. A napkelte itt, a folyónál érte. Na, Zrínyi, most kilovagoltál! Egy hang szólalt meg mögötte, amely talán Szarvassy Vilmáé volt, akiről azt beszélik, kísértetként vissza-visszajár az ősi birtokra . ..