Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - HOLNAP - Krausz Tivadar: A Holnapról
ellenpontozást használni, vagy akár reálisan ábrázolni. Ha a majd’ minden homo sapiens által elsajátítható forma és tartalom lenne az irodalom lényege, akkor az egész világ a gyönyörűen formált és nemes tartalmú írások tömeggyártását űzhetné, s a kibernetikus berendezések írnák a legszebb alkotásokat. Csakhogy a modern költészet lényege, mint azt sokan vélik, nem az új formában, és nem is az új tartalomban van, de nem ám! Leszögezem: a tartalom és a forma csak külső természete az őket megalkotó és hordozó gondolkodásmódnak, szemléletnek. Bölcs mondanivalója minden okos embernek lehet, s a buta szajkózhatja azt, a formákat bármelyik mester tökéletesre csiszolhatja, s a hozzá nem értő utánozhatja azt. De sajátos gondolkodásmódszerrel verset írni csak egy jó értelemben vett modern költő tud. Ezért kezdő költő esetében nem bánom, ha esetlen formában lényegtelen dolgokról ír, ha a gesztus, mellyel ezt teszi, eredeti, egyedi. De vigyázzunk! Még egy gyökeresen új és helyes szemlélet is idővel tömegszemléletté válhat, s így devalválódik. Tehát, ha az a bizonyos új gondolkodási elv egyáltalán megfogalmazható, akkor az csakis egy szüntelenül önmegújító elv lehet. A modern költészet feladatát ennek az önmegújító elvnek a keresésében látom. Ennek a keresésnek az alárendeltjeként bármelyik forma és tartalom elfogadható, mert azok úgyis csak náthaként múló, örökösen változó felszíni jegyek. Ma már tehát az az érdekes, hogy milyen gondolkodásmódszerrel rendelkezik a költő, milyen belső törvényszerűséggel rendelkezik az alkotás. Egy kibernetikus berendezésnél sem az számít, hogy éppen az egyszeregyet számolja, ill. a téridő és térenergia problémájával foglalkozik, hogy a képernyőn vagy a lyukszalagon angolul vagy magyarul jelzi az eredményeket, hanem hogy milyen elv alapján működik. Működési elvét azonban egyetlen gép sem tudja megváltoztatni, csak az emberi teremtő képzelet képes megújulásra. A mai vers esetében is tehát az az elsődleges, hogy milyen elv alapján jön létre, milyen elv alapján marad életben, milyen elv alapján olvastatja magát, milyen elv alapján hat. A Holnap fiatal szerzői — majdnem kivétel nélkül — az előttük járt költők, írók által kimerített gondolkodásmódok rabjai. Irodalmi próbálkozásuk mindaddig meddő marad, amíg föl nem ismerik, hogy az elavult látásmódok helyett meg kell teremteniük a csak rájuk jellemző gondolkodás- és alkotásmódot, tehát, hogy minden műnek egyedi belső törvények szerint kell megíródnia. Az új gondolkodásmódra való törekvésnek nem kisebb a tétje, mint hogy az örök igazságoknak újra érvényt szerzünk, hitelt adunk. Vagy tovább tart az irodalmi infláció, a devalválódás, deheroizálás, a dekadencia! Most pedig kérem a kedves olvasót, szíveskedjék előkeresni az 1983-as júniusi Irodalmi Szemlét, amelyben az első Holnap rovat találtatik. JÖBA ALAJOS neve alatt három vers szerepel. Vegyük szemügyre a Menekülés Csont- váryhoz címűt — „vértelen jógi-seb a szád”, „szemeid... / szüleit temető két ikergyermek / ikerharangok búban megrepedtek”, „szakállad ... ecset-tenyészet...” Szép képek, de fényüket vesztették, mert hamisan csengő frázisokkal elegyedtek, „magtalan cédrusok gyümölcse”, „szemeid kiáradt tengerszem-kutak”. Igen, ez bevált sablon; ha Csontváryról verset írnak, máris a cédrusokat és Csontváry szemeit emlegetik. (A „be- vérzett utakról” már nem is szólva.) „Vér” meg „koponya”, legkézenfekvőbb kellékei egy tragédiának; a vers mégse hat meg, olyan, mint egy vattacukor... Az Országos eső nemzetiségi költészetünk rákfenéjének mintapéldánya. Temetési hangulatot áraszt; élveholt állapotot ír le: „a temetetlenek húsát”, „temet temet az este”, „országnyi immár a lelőtt” ... s maga a cím: „Országos eső”. Ebben a versközegben az a kép is erőtlen, amely az esőcseppeket puskagolyóként szerepelteti. Jóba versbeni gondolkodásmódja sántít. A Feléledt szél a három Jóba-vers közül a legjobb — mondanám, mert nincsenek benne olyan szemet szúró közhelyek, mint az előző versekben. Csak hát a „csillaghatárt”, „ciróka fűszerek leheletét”, „pipitért” is ugyanaz a gondolkodásmód szülte, mint az előző versek képeit. És ebben a versben is vannak kisebbségi költészetünk által már jócskán elhasznált kellékek, pl.: „A vámon a vámon a vámon a vámon / végtelen a veszteségek hossza”, „jussukért véres attakra mennek”. S ezek után már hitelét veszíti a szép igazság, miszerint: „Az ember végül is letisztult állat / végtelenül megtágult gyermek.” A versben van egy értelemzavaró hiba is: „Egyetlen életből /
