Irodalmi Szemle, 1985
1985/1 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (I.) (regényrészlet)
a meg nem értésen. Nem tudta, hogy a fűtő durva volt a feleségéhez, és mélyen megsértette. Békítőén mosolyogva átkarolta a vállát, és magához vonta az asszonyt. — Ifjú, deli legényke koromban ismertem egy időszerű dalt, sokszor énekeltük akkoriban. így kezdődött: „A házunk tetején zsúpfedél van, és ha tél van, öszebújunk, pici párom ...” Majd mi is így teszünk. — Ne bohóckodjl — sikoltott az asszony. — A gyerek köhög. Erőltetett nyugalma összetört, arcvonásai görcsbe rándultak, zokogni kezdett. Szabadon, a lelke mélyéből sírt, nem játszotta a fájdalmat, nem alakoskodott. Patakzott a könnye, őszintén szenvedett, úgy panaszkodott. Hangját eltorzította a sírás. A fűtésért ezreket fizetnek, de a lakásban hideg van. A gyerek már beteg. A fűtő pedig — még nem is mondta! — halálosan megsértette, mint nőt sértette meg. Senki nincs, aki melléje állna és megvédené a durvaságtól és lelki szenvedéstől. Teljesen magára maradt, elhagyatott, egyedül küzd a gondokkal. Nem élet az élet, csupa megaláztatás. Hangosan, jajveszékelve zokogott. A férfi reménytelenül hallgatta, bizonytalan lett,, elgyámoltalanodott. — Az az állat... — suttogta tehetetlenül —, hogy merte, az az állat!... A pinceajtót zárva találtam, elment az állat, ki tudja, hol csatangol?! Szavai azt jelentették, hgy pillanatnyilag tehetetlen, várni kell. Az ügy további intézését el kell halasztani, legalább reggelig. De ez ne legyen tragédia. Addig is élni kell, lenni kell. Ki kell bírni reggelig, átvészelni a helyzetet. De így nem lehet élni. Ez kibírhatatlan. Nyugodjon meg az asszony, a helyzet nehéz, de tegye magát túl rajta. Várjon holnapig. Holnap minden elintéződik. Majd holnap ... — Holnap! ... — Olyan kétségbeesett és lemondó volt a hangja, hogy a férfi balere- megett. Ez volt a hangjában: tudom, ismerlek, semmit nem teszel. Abban bízol, hogy holnapig elmúlik ez a pillanat, utána leszünk, elfelejtjük. Én beletörődöm, hogy elmúlik, és neked nem kell cselekedned. — Nem értesz... Pedig ma úgy szerettelek... — mondta, mintha csodálkozna, és bement a hálóba. Nem ment utána, az előszoba közepén állt, és nem mozdult. Szerettél, gondolta magában, hát persze, szerettél az ágyban, amíg szeretkeztünk, és utána talán tíz percig^ míg fel nem öltöztem, addig szerettél, amíg érezted a testemet, míg benned volt a bőröm melege és a vérem lüktetése. Szerettél, amíg az érzékeid emlékeztek rám, de a tudatod nemsokára elfelejtette veled, hogy szeretsz. És akkor már nem szerettél, az érzékek emlékezetének gyöngülésével közömbös lettem számodra. Régen az érzékeid hetekig, hónapokig emlékeztek rám, és te mindig szerettél, reggel és este, ebédnél és délután, ha álmodból ébredtél, akkor is szerettél, de ma ez percekig tart, amíg érzel és utána még néhány percig ... Aztán vége, utána a semmi következik ... 3 A gyerek — tizenöt éves kamaszlány — az ebédlőben tanult. Vörös melegítőben hason feküdt a heverőn, maga elé tette a történelemkönyvet, és fejét könyöklő kezére támasztva mondatonként, hangosan olvasta a Kárpát-medence népvándorlás kori történelmét. Két-három mondatot hangosan felolvasott, aztán az ablakra nézett, és emlékezetből ismételte a szöveget. Elmosódón hallotta az előszobái beszélgetést. Nyugtalan lett, de nem félt. Köhögnie kellett, kezét szája elé tette, hogy elfojtsa a köhögést. Ebből kínos krákogás és torokköszörülés lett, ám az asszony ezt is meghallotta. — Hallod?!... — kiáltott szenvedélyesen. — Hallod, hogy köhög a gyerek?! — Nem köhögök... — mondta a gyerek az anyjának —, kaparja a torkomat, d& nem köhögök. Apró gyerek korában sokat köhögött. Gyakran átköhögte az éjszakákat. A nappalokat jobban bírta, de ahogy közeledett az este, úgy sűrűsödtek köhögési rohamai. Mikor lefeküdt, már egyfolytában köhögött, hurutos, fuldokló és lebírhatatlan köhögéssel, amely kínozta, fojtogatta, összerázta é3 görcsökbe rándította kis testét. Éjszakai köhögése kétségbeesésbe kergette őket. Lámpát gyújtottak, az asszony felkelt, meleg borogatást, forró zsíros rongyot csavart a torkára, kamillateával és orvosságokkal itatta. A férfi nyitott szemmel feküdt, és bámulta a mennyezetet. Máskor ő kelt fel, amikor az asszony már holtfáradt volt, de az asszony többször kelt fel. Az első köhögés után még várt, de a másodikra már felkelt, és tapogatózva, támolyogva meleg vízért ment
