Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - Németh Gyula: A legtöbbet akkor adom, ha valami szépet adok (interjú)
— Amikor Kajtár elvtárs, a múzeum igazgatója felkeresett, nagyon megörültem, mert nagyon szép emlékeim vannak Komáromról, egy ilyen különösen kedves momentum is, amely nagyon régóta, gyerekkorom óta fűz hozzá, hogy a Vág itt folyik be a Dunába. És mi a Vág mellett lakunk, Csemic közvetlen a Vág partján van, és a tutajosoktól hallottam mindig, hogy „Komárom ... Komárom”, s ez gyerekkorom óta úgy belém vésődött. Nagyon kíváncsi voltam mindig Komáromra, és hál’ istennek nem csalatkoztam soha, mindig nagyon kedvesek voltak hozzám az emberek és szívesen fogadtak, és ez nagyon jólesik az embernek. — Milyennek találja mostani kiállítását? — Én valahogy éreztem, hogy ez szívvel van csinálva. Szóval, még mielőtt láttam volna. Egy pillanatig sem drukkoltam amiatt, hogy nem leszek megelégedve, vagy valami efféle. De ennek ellenére mégis nagy meglepetés volt számomra! Ilyen szívvel instalált dolgok, bizony meglepetésszerűleg hatottak. Mert nagyon különböző az anyag, hiszen ötven vagy hatvan, majdnem hatvan esztendőt ölel fel. így összehozni, azt hiszem, csak igazán odaadó szívvel és szeretettel leh.et. — Elkanyarodva most már Komáromtól: Budapesten végezte a tanulmányait... — A gimnáziumi érettségim is budapesti, és a Képzőművészeti Főiskolán, Pesten végeztem. Csók Istvánnak a növendéke voltam, Csók Istvánt tartom a mesteremnek, de nem azért, mert tőle tanultam a legtöbbet, hanem azért, mert nagyon szerettem. Nagyon szerettem Csők Istvánt, és Csók István is nagyon szeretett engem, és egy kicsit kiváltságos helyzetem volt nála, mert ha eljött az osztályba, akkor hozzám jött, karon fogott és együtt mentünk a többi növendékhez korrigálni. Azonkívül többször meghívott, fel az emeletre, a műtermébe, és én, liptói vagány, bizony megmondtam a képeiről a véleményemet, és a véleményünk nagyon egyezett. Mindenütt hangoztatom is, hogy én az ő növendékének tartom magam. Az ő elbeszéléseiből szerettem meg Párizst meg Münchent, mert ő először Münchenben volt, és aztán került Párizsba. Nagyon szépen tudott beszélni útjairól. Hét évig volt Párizsban, úgyhogy magával hozta az ottani, kimondottan szabad sz3llemet, é ; az öreg mester elég szabad gondolkodó volt, ezért is helyezték el egy időben a főiskoláról, mindig megmondogatta, amit gondolt. Különben, minden főiskolán az ember a legtöbbet a kollégáktól tud meg, meg a könyvtárakból, kiállításokról. Ez általános, ugye? — Továbbjűzve a gondolatot, az Ön párizsi tartózkodásai — azt hiszem, két ízben volt hosszaoo ideig ťánzsuun ... — Igen, másfél évig. — Mit jelentett Ön számára Párizs? — Azzal dokumentálom a dolgot, hogy alig volt ennivalóm, és alig volt pénzünk. Hétfőn megfőztem a tejberizst, é:; szombatig ettük, hol cimettel, hol cukorral, hol csokoládéval, hogy valami változatosság is legyen benne. És ezt mindazért, hogy ott maradhassunk. Az ember rengeteget tanult, s nagyon sok barátra, ismerősre tett szert, nagyokra is, Chirico, Carlo Carra, Soutine . . . Pór Bertalan vitt el Soutine-hez, és Braque műtermeiben is voltam. A magyar Csákynál is. Tihanyi Lajos válogatta ki párizsi kiállításom anyagát... Károlyi Mihállyal sakkoztam, hiszen abban az időben ott voltak a magyar emigránsok. Tihanyi Lajos temetésén is ott voltam. No és hát Párizsnak az egész akkori atmoszférája! Főként, amikor először voltam ott, még elcsíptem valamit a fénykorából, mert aztán harmincnyolcban már nagyon érződött a háborúnak a közeledte, akkor már nem volt az a Párizs, mint harmincötben. De hát, természetesen az ember habzsolta a dolgokat, megérkeztem, akkor aztán éjjeleken át tanultam a francia nyelvet, jártam a múzeumokat, és nagyon rendszeresen, semmiféle bohém dolgokba nem adtam magam, hanem jártam szorgalmasan a Louvre-t, beosztottam magamnak, mindig csak két-három termet, és alaposan tanulmányoztam. Hetvennyolcszor vagy többször is voltam a Louvre-ban. Úgyhogy így tanultam, és a végén, amikor másodszor voltam kinn, a Rue Bardeur 16 alatt volt egy műtermem, és ott festettem. Egy csomó dolgot csináltam, rajzokat és akvarellel kolorizált rajzokat, ezek akkor nagyon forradalmi dolgok voltak, mert a munka és a munkás inspirálta őket. Mintegy négyszáz munkám maradt Párizsban, ott maradt, és el is veszett. — Az eddig elmondottakból egyértelmű, hogy indulása nagyon erősen kötődik a magyar képzőművészethez, a budapesti Képzőművészeti Főiskolához, Csók Istvánhoz, és
