Irodalmi Szemle, 1985

1985/2 - Finta László: Fehér lyukak (regényrészlet)

sétálva, amikor az egész sitkó hátrakulcsolt kézzel körbe járkál egypár szál pimpimpáré körül a betonon. Nem lenne szabad, de nekünk nagyon megéri.

Ha normális ember hallaná, biztosan megundorodna tőlünk, vagy megunná a szövegünket. A normálisoknak csak az a fontos, mikor emelik a fizetésüket, vagy az árakat. Általában, mikor hoznak árut a vasas boltba. Ilyesmiket hallani tőlük.

Mi attól diliznénk be igazán, ha ezekkel a dolgokkal kellene törődnünk, és csak így folyna az életünk.

Nem mintha állandóan a normálisokat szapulnánk. Tulajdonképpen nagyon is keveset szapuljuk őket. Biztosan azért olyan kényesek számunkra ezek a dolgok, mert a saját ügyünk vitán fölül áll. Ilyesmi a leglustább agyú, álomkóros retardáltat is feldobná.

Az olyat is, aki úgy fekszik, mint a tehén, nem használja a kijelölt retyót, és az ételét az ingéről zabálja, szegény. Pedig az ilyenek is törnek-zúznak, ha rájuk jön ez a „vitán fölüli”.

Személy szerint én nem tartom magunkat igazán diliseknek. Bobót sem tartom annak. Senkit sem tartok annak, aki kapaszkodni próbál a fehér lyukakból. Mindegy, milyen módon teszi.

Álmodozással, pofázással, vagy egészen érthetetlen ökörségekkel.

Bunyóval, például. Volt benne részem, tudom, hogy az ember nem egészen komplett, ha bajban van. Olykor sok időre van szükség arra, hogy kikecmeregjen belőle.

Amikor én kecmeregtem elő az első lyukamból, kinyitottam a szemem. Egy idegen pofa hajolt fölém, és azt kérdezte, kisfiam, ki bántott? Csöpögött az orra, és úgy gondoltam, jobb lesz, ha vigyázok. Mindig akad egy pofa, aki kérdezget, és ha nem vigyázol, odasóz még egyet. A pofa állítólag jót akart, mert az apám volt. Mindig akad valaki, aki a jótevőt vagy a rokont játssza. Megmutattam neki, merre repül a kismadár, és amikor elfordította a fejét, huss, én repültem el.

Nem akartam bajt, úgy éreztem, hogy egyenesbe kerültem. Munkát találtam, senki sem kérdezte, mi járatban vagyok. Egy sor pocsék löttybe áztattam a kanalam, de ezt az elsőt sosem felejtem el. Jó ideig nyugton hagytak. Jó nagyra nőttél, öcskös, mondogatták, és én boldog voltam. Ballagtam végig az utcán, és beszélgettem magamban. Hagyjatok nyugton, mondogattam, és nyugton hagytak. Sokáig senkinek sem tűntem fel.

Most a délutáni pihenőt töltöm, s mindezeket mint távoli eseményeket gondolom át. Majdnem olyan idegennek tűnik föl számomra az egész, mint Árpád apánk bejövetele.

Egyik éjjel egy trailer állt meg a házunk előtt. Apám nyitotta ránk az ajtót, olajos overallban, s azt mondta, siessünk, mert mindjárt reggel lesz. Kiugráltunk az ágyból, anyám a másik overallt kapta magára, én és a húgom a melegítőket.

Ne féljetek, nem lesz időtök fázni, mondta apám, és igaza lett.

Gyakran ugráltunk Így ki az ágyból az éjszaka kellős közepén, míg fel nem épült a házunk. Nem arra való az éjszaka, hogy dögöljünk, világos? Pihenésre ott van a maradék idő. Nem igazodhatunk az óramutatóhoz, ha azt akarjuk, vigye valamire a család. Az óra azoknak ketyeg, akik nem tudják, mit kezdjenek az idejükkel.

Hathete j sem voltam, amikor apám a sarokba vágta a csörgőmet, és elküldött cementet zsákolni.

Az anyag éjszaka sokkal könnyebben mozog, mint nappal. Semmi babona nincs a dologban. A hold és a csillagok lépnek működésbe, és a vonzóerő adja az egész trükköt. A czázkilós zsákból húsz-harminc kilós lesz, mint a pinty. Így sokkal olcsóbban jön ki. Égé z utcasorok épültek fillérekből, mert a népek megtanulták ezt a csillagtrükköt. Mehet a jégre a nappali tudomány.

Anám azt mondta, gazdátlan batrik vannak a traileren. Életemben nem láttam trailert így megpakolva. Amennyi eszem volt így hajnal előtt, mind összeszedtem, és végiggondoltam, milyen utat kell megjárnia a batrinak, amíg elveszti a gazdáját.

Anyám először a kerítés felé rohant, el akart szelelni. Nem vitás, lesújtó látvány volt a trailer a vontatójával. De amikor az utca túlsó oldalán meglátta a sógorokat, ahogyan felénk tartva álmos szemmel gombolkoznak, visszafordult. Sokszor fordította vissza anyánkat a családi összetartás.

Batri batri hátán, tonnaszám. Döglött akkumulátorok. Először a garázs telt meg, plafonig. Utána a szerszámos kamra, a padlás, a pince, ami hely csak volt a házban. Batrik kerültek az ágyak alá, a fürdőkádba, a retyóba, csak a lyukakat hagyták szaba-