Irodalmi Szemle, 1985
1985/2 - Varga Erzsébet: Leningrádi levél
Februári számunkat már elutazásom előtt összeállítottuk. Mint az utóbbi másfél-két esztendő folyamán nemegyszer, e számban is helyet biztosítottunk fiatal Iróink-költőink műveinek, irodalmunk „holnapjának”. Hogy mennyire megérdemelt ez a hely, azon talán vitatkozhatnánk, mert ha Krausz Tivadar (aki — egyelőre úgy látszik — nemzedékének kritikusa lesz) úgy véli, hogy ifjú pályatársai kevés kivételtől eltekintve elavult szemléletűek, itt, az orosz, illetve a szovjet irodalom közvetlen közelében, az orosz folyóiratok olvastán bennem az a gondolat érett meggyőződéssé, hogy fiatal irodalmunk túlságosan is közel van az irodalomhoz és túlságosan messzire került az élettől, az emberi problémáktól, sorskérdésektől: vagyis, hogy nem a korunkbeli valóságból, hanem elsősorban az irodalomból táplálkozik ... LENINGRÁDI LEVÉL A Szovjetunióban óriási közönsége van az irodalomnak, azt hiszem, nincs a világon még egy ország, ahol egy-egy jó könyvért (bármilyen nagy példányszámban jelenjék meg) sorban állnának az emberek. Nálunk viszont lassan, de fokozatosan csökken a kiadott könyvek példányszáma, következésképp irodalmunk olvasótábora. Hol keresendő e Jelenség oka, magyarázata? Az orosz irodalom mindenkor azokkal a problémákkal foglalkozott, amelyek az adott kor embereit a leginkább érintették, izgatták — és természetesen érdekelték. Ilyen problémákkal foglalkozik napjainkban is: a most 60- „születésnapját” ünneplő Novij Mir, a moszkvai Moszkva és a leningrádi Nyeva irodalmi folyóiratok anyaga (ezt a három folyóiratot sikerült rövid leningrádi tartózkodásom alatt többé-kevésbé áttanulmányoznom) erről győzött meg. Mint Buhancov Írja a Szovjetunió népeinek jelenkori költészetéről szóló tanulmányában, a szovjet költészet lírai hőse segíti az olvasót abban, hogy felfedezze kortár:ai mind bonyolultabbá váló szellemi életének legfontosabb vonásait: az állampolgári felelősségtudatot, az egyéni és a társadalmi érdekek elválaszthatatlanságának tudatosítását, az internacionalizmust, a szocialista haza és a kommunizmus ügye iránti odaadást. A soknemzetiségű szovjet költészet lírai hősében a kommunizmust építő új ember szellemi nagysága kap eszmei-képi megformálást. Ez a lírai hős — akit áthat a kor humanista pátosza — szemben áll a burzsoá társadalom fogyasztói erkölcsével s azzal a művészettel, amely Igyekszik elhatárolni az embert az élettől, világunk valóságos problémáitól és az egyszerű nép sorsától. A fiatal szovjet költők művei mellett a mi fiataljaink versei csak egymás mellé illesztett szavaknak tűnnek: hiányzik belő'ük a közéleti érdeklődés, a sorskérdések iránti érzékenység, a mindannyiunk számába fontos, mert mindannyiunkat érintő problémák felvetése. Az egymás mellé illesztett szavak pedig, legyenek azok bármilyen szépek, nem kelthetnek érdeklődést, olvasói visszhangot: ahhoz, hogy igazi — eleven és ható — irodalommá váljék, fiatal irodalmunknak is el kell távolodnia az irodalomtól és közelebb kell lépnie az élethez. Ha ez nem történik meg, irodalmunk elöbb-utóbb holnaptalanná lesz. Holnapja ugyanis mlndanakelőtt az olvasótól függ: az olvasatlan mű érvénytelen, halott. Dolgozó népünk februári győzelmének évfordulója jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk ezeken a korántsem pusztán irodalmi problémákon: harminchét éve élünk szocializmusban, vagyunk tanúi népünk holnapteremtő erőfeszítéseinek, társadalmunk egyre gyorsabb ütemű haladásának. Kellőképpen tükrözi-e életünk pozitív irányú változásait költészetünk, irodalmunk? Miben segíti az olvasót költészetünk lírai hőse? Január 3-án, az Oktyabrszkaja szálló egyik első emeleti szobájában írom e sorokat. Odakint dühöng, jégcsap-fogait csikorgatja a barátságtalan leningrádi tél, idebent vigasztal, tanít, reményt ébreszt bennem — emberi meleget áraszt a körülöttem felhalmozott könyvek, folyóiratok hasábjain élő mai szovjet irodalom. Varga Er sébet
