Irodalmi Szemle, 1985

1985/1 - Duba Gyula: A macska fél az üvegtől (I.) (regényrészlet)

egy deci limbachi zöld szilvánit, megérdemled! Ogysem találsz. Csúcsforgalomban a bevásárlás halálosan komoly dolog, nem népmulatság. Ebben az időben a bevásárlás szertartás jellegű, komoly és elmélyült tevékenység. Folyamatszerű, mint a gyári termelés, futószalagmunka, rohanó korunk jellegzetes népi tömegmozgalma, önkéntes és mégis átfogó méretű. A csemegeboltok és élelmiszer-áruházak az atomkor templomai, gondolta a férfi, aki szívesen töprengett, semmire nem használható, öncélú ötleteken. Haszontalan okoskodásaival áldozott a megnyugvás oltárán, személyes és közérdekekre építő korunkban érdektelenségekkel törődve nyugtatta önmagát, hogy lám, tartja a vonalat, a gépszíj még nem kapta el... Gyenge, hétköznapi költői hasonlat volt — a férfit gyakran költői hajlamok környékezték —, gépszíjon az érintkezési formák és érvényesülési sablonok vonzását, a mindennapi és kötelező formalizmust értette, melyek korunk általános jellemzői. A vonal, melyet még tart, egyéni vonásait és önálló, független akaratát testesítette meg a képzeletében. Önmaga akart maradni, sajátos és öntörvényű egyéniség. Ehhez ragaszkodott. Igen, egyéniség! Rögeszméjévé vált a gondolat, hogy ha megadja magát az életet alakító szokásrendnek és aláveti magát új, de megcsontosodott konvencióknak, elveszett.

Sokan felemás vagy éppen érthetetlen embernek ismerik, a felesége pedig — különösen az utóbbi időben — egyenesen könnyelmű baleknak tartja őt. A lelki nyugalmat nem adják ingyen, kerül valamibe, gondolja néha magában, amikor elemzi a helyzeteit, s amibe kerül, nem kevés. Ám helytelen lenne dramatizálni a tényeket... Ezek vastörvények, teszi hozzá kissé büszkén s egyben lemondón.

Az embersor türelmetlenül kúszott a pénztár felé. A férfi készségesen topogva azonosult a többiekkel, de képzeletében tovább formálta és kalapálta a gondolatot, hogy a nagy élelmiszerboltok korunk vallásos kegyhelyei, vagyis templomai, s egyben életerőket termelő csarnokok. A terem mélyébe nyúló hosszú pultokon fémbe, műanyagba, üvegbe, szilonhálóba, kartonba és celofánba csomagolva kalóriák, fehérjék, különféle vitaminok, sók és izgatószerek, a szárazföld, vizek és levegőég termékei állnak, hogy az élet fenntartásának szolgálatára legyenek. A pultok között csillogó és nyikorgó, rácsos kocsik közlekednek. Némely villogó kocsin, melyeket fiatal anyák és tejfölösszájú apák tolnak maguk előtt, apró dundi gyerekek trónolnak. A terem állandó, egyenletes mormolását megfejthetetlen, de bizonyára élő törvények szerint felszabdalja a kasszák állandó csengése és csattogása. A pénztárakban fiatal, fehér köpenyes nőnemű számítógépek állnak vagy ülnek, egész napi munkafolyamatuk négyféle tevékenységből áll: figyelnek és tudomásul vesznek, árakra emlékeznek, gombokat nyomogatnak és pénzt számolnak. A pultok végében vagy oldalán, ugyancsak fehér köpenyben, a kegyhely papnői — vagy ministránsai — állnak, és ügyelnek, hogy a fel-alá hömpölygő tömeg ne a zsebébe, hanem a nikkelezett kocsikba tegye az árut, melyet megkívánt. S a hullámzó és mégis szabályos mozgást és morajlást, fém, műanyag és kalóriaáramlást sápadt neonfények fehér zuhataga vonja be.

— Hé, kocsikat kérünk ... a hátsó bejáratnál állnak a kocsik . . . mozogjanak a hölgyek, hozzanak kocsikat!

A fehér köpenyes papnőknek — ministránsoknak — szólt a felszólítás. Váratlan, erős hang szólt, és magára hívta a figyelmet. Fárasztó vagy nyomasztó helyzetekben így szólalnak meg a közösség érdekének védelmezői, amikor az ember méltóságában érzi megalázva magát. Ez az önérzet hangja, erős és rekedt, s amellett tele biztonsággal, határozottsággal. A hang gazdája szerint az élelmiszerbolt hátsó bejáratánál, ahol kisebb a forgalom, mint a főbejáratnál, garmadával állnak az üres bevásárlókocsik. A hang gazdája a férfi előtt állt, közepesnél magasabb, széles vállú, fekete zakós, sötét kalapos alak volt. Figyelni kezdte őt. Ismerősnek tűnt fel előtte, közeli ismerősnek, aki hosszabb ideje eltűnt a környezetéből, bár emlékezetében éppen a hiányával élt tovább. És íme, egyszerre felbukkant a semmiből, testet öltött, mintha éppen átlépte volna az időt, amely elválasztotta őket egymástól.

— A hölgyek... úgy ám, mozduljanak el nyugalmas helyzetükből... — ismételte felszólítását borízű basszushangon, állhatatosan követelve a helyzet alapvető változását.

— Kérem szépen, tiszteljék meg a vásárlókat azzal, hogy figyelembe veszik és elismerik a gyors bevásárláshoz való jogukat. Arra jártam a túloldalon, a hátsó bejáratnál egész szerelvényre való kocsi vesztegel!