Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - KRITIKA - Lacza Tihamér: A cél megközelítése
Lacza Tihamér A CÉL MEGKÖZELÍTÉSE Mielőtt befűztem volna a papírt az írógépbe, egy percig azon tűnődtem, vajon a szerény recenzió helyett, amelyre vállalkoztam, nem kellene-e inkább egy átfogó pályaképet rajzolni Duba Gyuláról, a jeles csehszlovákiai magyar prózaíróról, s ebben egy külön fejezetet szentelni a kritikusnak, publicistának és tanulmányírónak, már csak azért is, mert éppen az idén nyáron lesz harminc esztendeje annak, hogy Duba Gyula „belépett” a csehszlovákiai magyar irodalomba: a Fáklya hasábjain — Sas Andor ajánló soraival — napvilágot láttak első írásai. Kétségtelenül vonzó feladat, ráadásul Duba eddigi munkássága meg is érdemelné — akár egy monográfia formájában is! — az alaposabb felmérést, mégis el kellett vetnem az ötletet, mert egy ilyen tanulmány megírásához jelenleg nem érzem kellőképpen felkészültnek magam. Marad tehát a recenzió, amelynek megírása sokkal kevesebb gonddal jár, s persze megmarad a remény is, hogy egyszer csak elkészül az a régóta esedékes dolgozat is. (Ezt az állapotot egyébként éppen Duba Gyula jellemezte a legfrappánsabban A nemzetiségi író egy napja című írásában, amelyet ironikus önarcképnek szánt, de amelyből sokan mások is magukra ismerhetnek.] Duba legújabb könyve egy tanulmánygyűjtemény. Előző tanulmánykötetét — a címe Valóság és életérzés volt — több, mint egy évtizede adta ki, s a közben eltelt idő alatt elsősorban regényeivel és a Vajúdó parasztvilág c. szociográfiájával hívta fel magára a figyelmet, úgyhogy az ember nem is nagyon regisztrálta az Irodalmi Szemlében vagy más lapokban megjelent publicisztikai írásait és kritikáit. így, csokorba szedve látni csak igazán, mennyire nem forgácsok ezek, két nagyobb mű között pihen- tetőül papírra vetett jegyzetek, hanem komoly és elmélyült esszék és tanulmányok, amelyek közül néhányat a csehszlovákiai magyar irodalom szempontjából alapvető fontosságúnak érzek. Itt van mindjárt a kötet első írása (Az emberi gondok árnyéka), amelyben azt fejtegeti, hogy az irodalom, s általában a művészet minden korban elkötelezett volt, még akkor is, ha maga az elkötelezettség újabb keletű fogalom. A tanulmány eredetileg előadásnak készült és el is hangzott az írószövetség magyar szekciójának közgyűlésén, ezért a megszokottnál jóval több didaktikus elemet tartalmaz, s maga a szerző is gyakrabban idéz olyan tekintélyes esztétáktól, mint Miroslav Krleža, George Steiner, Christopher Caudwell stb., hogy megállapításait kellőképpen alátámassza. Az írás tengelyében egy francia professzor könyvének (Jean Onimus: Az irodalmi alkotás kommunikációja) értékelése és bírálata áll, de Duba valódi célja az volt, hogy a könyv ürügyén rámutasson azokra a divatjelenségekre és kóros tünetekre, amelyek az idő tájt — az 1970-es évek elején — elburjánzottak a csehszlovákiai magyar irodalomban. A következő dolgozat — Irodalmi problémák és célok — lényegében ott folytatja, ahol az előbbi abbahagyta, csak azzal az eltéréssel, hogy itt egy hazai magyar esztétával, Bábi Tiborral vitázik, s nem ellentétes, hanem azonos platformról. Tulajdonképpen nem is igazi vitáról van itt szó, hanem bizonyos pontatlanságok tisztázásáról. ■ /Duba Gyula: Látni a célt)
