Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Cselényi László: Téridő-szonáta

Cselényi alkotása nem a külvilágot másolja több-kevesebb hűséggel, s ezért kompozíciójában nem is annak törvényeihez, hanem egy belső világhoz alkalmazkodik. Saját magából merít, egy mélyebb rétegben levő „logika” szerint dolgozik, mely kifelé önkényesnek tűnik és csak nehezen ellenőrizhető, de belül bizonyára csalhatatlan, mint az ösztön, mely az érzelem és ráció keveréke. Cselényi Téridő-szonátája, mint lehetőség egy elképzelt szöveghez is azt bizonyítja, hogy a költő szinte a konstruktivista művészet nevében adja szavazatát a művészi alkotás önállóságának elvére, miszerint a vers mint alkotás életgazdagságát, konstruktív erősségét és kompozíciós szépségét az alkotó ember életérzése és szerkesztőkészsége határozza meg. Cselényi „gyakorlata” szerint az új mű a szerkesztőkészség és konstruáló tehetség működése nyomán születik, melynek tartalmát a valósághű életélmény és tematika teljesíti ki. A költői munka kreatív jellegének ilyen hangsúlyozása egyetemes irodalmi hagyományokat, a nemzetközi neoavantgarde esztétikai nézeteit képviseli, amely a műalkotás normájának tekinti a költői mű (szöveg) önálló entitás jellegét.

A költő szövegeinek mondanivalóját egyetemes jellegű és érvényű tényként sugallja. Ezt bizonyítja a köteteimben szereplő filozófiai kategóriák kiemelése is, melyek tulajdonképpen az anyag alapvető létezési formáira utalnak, és objektív realitást tételeznek fel. Már Einstein relativitáselméletének megszületésétől tudjuk, hogy az idő és a tér nem létezik önmagában, az anyagtól elszakítva, hanem olyan kölcsönhatásban áll egymással, amelyben nem tekinthető önállónak, hanem az egységes é3 oszthatatlan tér-idő egy-egy viszonylagos oldalaként jelentkezik. A költő egyéni élményeinek kifejezését adja, amely a történelmi és szociológiai szempontok konkrétságával is a gondolati általánosítás igényét fejezi ki. Mindez az idő- és térélményt is erősíti, bár nem következetes belső formában, mert Cselényi négydimenziós tér-idő kontinuumának struktúrája, vagyis geometriai tulajdonságai a versanyag eloszlásának módjától és az általa létrehozott, illetve kifejtett hatástól függően változnak.

A költő időélménye kerek negyedszázadot jelent (1956—1981) egyéni (és egyben nemzedéki) szinten, a térélmény kivetítése a Gömör—Dunatáj—Párizs helyszínek háromszögét határolja ki. A tér háromdimenziós, az idő pedig egy. Míg a kölcsön- viszony kiváltotta jelleg az eddigi költői életműben joggal feltételezi az egyidejűleg létező objektumok elhelyezkedésének rendjét és létét, addig az idő kategóriája nem fejezi ki következetesen az egymást követő jelenségek egymásutániságát. Tudvalevő pedig, hogy az idő visszafordíthatatlan és egyirányú, vagyis minden folyamat egyetlen irányban fejlődik: a múltból a jövő felé. Cselényi kompozíciójában azonban nem úgy bontja időrétegeire a tematikai és élményelemeket, mint pl. a Krétakor Összefüggések.. .-jében, de a kifejlet (ha az nem is kimondottan a jelen) mozaikokként foglalja magába a gömöri gyerekkort, a párizsi férfikort, de a víziókkal éltetett jövőt is. Mindez törvényszerűségi szintre emelve, természetes következményként jelenik meg a Téridő-szonáta „leltárában”, melyben a természet és a paraszti múlt régebbi világa a civilizáció és a városi életforma képeivel keveredik, és az alapjában pesszimista színezetű jövőkép árnyaival egészül ki. Ebben benne van a szülőföld embereinek világa, a csallóközi árvíz képe, az értelmiségivé válás magával hozta hagyományokból való kiszakadás, úgy mint az új morális értékrenddel való ismerkedés és az új körülmények közti személyiségkiteljasítés vágya. Ez a költői életmű gazdag epikus életrajzi anyagot tartalmaz, mely több motívumban talál rokonra más csehszlovákiai magyar középnemzedékbeli alkotó műveiben is. (Gondolunk itt elsősorban a nemzedéktársak közül Tőzsérre, aki hasonlóképpen keresi helyét a változó világban, és Gál Sándorra, akinek múlt-jelen motívumvariációi a lírai alany hasonló világát vetítik elénk.)

Az egész válogatás anyaga négy nagy szakaszra tagolódik. Ezeken a nagyobb egységeken, illetve egészeken belül újabb, pontosabb szám szerint meghatározott rész-szakaszokat komponál össze a költő, és ezeken az egységeken belül ismét csak négy kisebb részre tagolja versanyagát.

A versanyag strukturáltságának szempontjából fő egységeiben a szerkezeti váz egyes fokai emelkedő (növekvő értékű) tendenciát mutatnak; így az 1/1 rész a kiindulópont. A többi nagy egység (1/2; 1/3; 1/4; 2/1; 2/2; 2/3; 2/4; 3/1; 3/2; 3/3; 3/4; 4/1; 4/2; 4/3; 4/4) szabályos felépítési rendben követi egymást. Ezen nagyobb egységek belső részei (pl. az 1/2 jel nagy egység alatt az 1/2/1; 1/2/2; 1/2/3; 1/2/4 kisebb alegységek) is szabályosan emelkedő, tehát növekvő értékmegvalósulást mutatnak minden