Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Cselényi László: Téridő-szonáta

rész esetében... stb. A harmadik „síkrendszer” (a még kisebb alkotóegységekre való bontás) logikája szintén szabályos mértani megoldást mutat a törtszámokkal jelölt képszerűségben is. A meghatározó jelleg ebben az esetben is jól kivehető. Példának okáért lássuk a kötet harmadik részének struktúravázát:

A nagyobb egységeket jelölő részeket mindig különálló egész költemények szövegei alkotják, elsősorban Cselényi pályaszakaszának a párizsi tartózkodást megelőző idejéből (első két kötetéből való versek). A kisebb egységek részeiként pedig montázsokat találunk, melyekben régebbi keletű hazai realista riport-darabok és Párizsban (Párizs hatására) írt szövegek variációi találhatók. Néhány soros riportszeletek, prózai szövegrészek ékelődnek a versek közé, melyeknek témája gyakran ismétlődik (árvíz, gömöri tematika...). Egyfajta következetességet tükröz az, hogy Cselényi a kötet zárt kompozíciója igényének megfelelően elhagyja az egyes verscímeket. A versszövegek egységei megmaradnak ugyan, de többször egész versek épülnek be más vers- szöveg-környezetbe (pl. a 4/2-es részben a Gömör népe című vers beépül A vonat este Prága felé Indul című költemény szövegébe).

Néhány kritikai megjegyzés a költő sajátos szerkezeti megoldásainak címére: Cselényi költészetét beszorítani látszik a struktúrák és szerkezeti megoldások eléggé kimeríthető lehetőségeibe. A szögletes szerkezetek megépítésével tulajdonképpen a geometria alapot jelentő alakzatait olvasztotta alkotásai köré, egyrészt mint egységet létrehozó, egészet teremtő eszközt, másrészt (képletesen szólva) szinte rácsokat is rakott művei elé és köré, mely a korlátozó hatást sem zárja ki magából. Úgy érezzük, amennyire meghökkentő volt a költő kísérletezése annak idején, legalább olyan gyorsan ki is merülnek lehetőségei és a későbbiekben egyre több ismétlést eredményez majd. A kompozíciók keretbe fogása egymáshoz viszonyítva már most is többször önmagából meríti a lehetőségeit; az emelkedő struktúra vagy az emelkedő-kulminatív/ílejtő, esetleg mértanian szabályos rendszer többszöri létrehozása sztereotípiát is jelent (Krétakor, felen és történelem).

Ez az egységbe fogási módszer megfelel addig, amíg a költő régebbi szövegeit bőségben használhatja fel, montázsolhatja újabb szövegeivel. Mihelyt azonban a lírikus a montázsolás, variálás, kollázsolás stb., összegezés és múlterősítés helyett a teljes mértékű par excellence alkotás, jövőteremtés és továbblépés költői útjára tér majd, kevésnek fog bizonyulni. Az új, majdani mondanivaló érvényesülése érdekében nem fogja tűrni ezeket a szögletes szerkezeteket, s így csak egy meghaladott jelenségként tekint vissza rá, melynek „átmeneti”, illetve „előkészítő” funkciója volt.

Cselényi költészetében a továbblépést és megújulást ilymódon kevésbé várjuk a most alkalmazott struktúrák továbbéltetésétől, annál inkább az eszmei, tartalmi, érzelmi innovációtól. Ez pedig egy idő után szétfeszíti majd és leveti magáról a kívülről ráhúzott struktúrát. Nem valószínű, hogy Cselényi lírájának végcélja (még ha sokszor eszközjelleggel is) csak az alkalmazott formákban és variációkban valósulna meg. (Madách, 1984)

3

3/1

3/1/1

3/1/1/1; 3/1/1/2; 3/1/1/3; 3/1/1/4 3/1/2

3/1/2/1; 3/1/2/2; 3/1/2/3; 3/1/2/4 3/1/3

3/1/3/1; 3/1/3/2; 3/1/3/3; 3/1/3/4 3/1/4

3/1/4/1; 3/1/4/2; 3/1/4/3; 3/1/4/4