Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: „Lakodalom van a mi utcánkban” II.

Vacsora után aztán folyt a tánc. Már a század elején Is a közismert csárdást rophatták; régibb, igazán népi tánchagyomány nyomait ma már nem fedeztem föl. Hont vármegye monográfiájából azonban tudjuk, hogy a XIX. században az Ipoly menti magyarok tánca még a közkedvelt „hontya kopogós” volt. Lassú ütemű, kurucos zenére járták, hol összeölelkezve, hol meg külön-külön a párok, hangos és pajzánkodó kiszólásokkal:

Ipolytól a Garamig,

Szorídd lábam hajnalig!

Ez a hagyomány századunk első harmadára elhalványult. Az éneklés szokása szerencsére szivósabbnak bizonyult. Ahogy emelkedett a hangulat, úgy lett egyre hangosabb- a nótaszó is. Mit énekelhettek? A kimondottan lakodalmi dalok mellett sok-sok alkalomhoz nem kötött mulatónótát. A férfiak legszívesebben a katonaéletről. A rukkolás nemcsak az otthontól való elszakadást hozta magával, hanem a kényszerű búcsúzást is szekfű-szép leányoktól, első szeretőtől, kedvestől, akinek emlékét a messzi távolban melengetni, őrizgetni kell, nagy-nagy hűséggel, igaz hív szerelemmel. Ezt az élménykört így hagyták reánk a dalok:

A zselizt sorolóra süt a nap, megjöttek a vizitáló tiszt urak,

Vizitáló főorvos úr szavára léptem be a vizitáló szobába.

Mikor engem kilenc orvos vizitált, egyik elment, a másik elémbe állt.

Egyik nézi gyönge testem állását, másik írja babám szomorúságát.

Ha én egyszer tüzes mennykő lehetnék, a zselizi sorozóba beütnék.

Agyonvágnám azt a betyár főorvost, aki engem katonának sorozott.

Sej, haj, egy asszonynak két eladó lánya,

Egyik szekjö, másik majoránna.

En a szekjűt választom magamnak,

Sej-haj, ha meghalok, a síromra jó lesz koszorúnak.

Sej, haj, katona sem lettem volna soha,

Ha a bíró huncut ne lett volna,

Megállj, bíró, kerülj a kezembe,

Sej-haj, felakasztlak az akácfa lombos tetejére!

Nincs édesebb, nincs édesebb a fekete szőlőnél,

Nincs kedvesebb, nincs kedvesebb az első szeretőnél.

Mert az elsőt felejteni nem lehet,

Míg engemet a fekete föld alá nem temetnek.

Ha elindult, ha elindult ez a gőzös, hadd menjen Enutánam, énutánam senki ne keseregjen.

Aki pedig énutánam kesereg,

Azt a kislányt, azt a kislányt a jó isten áldja meg.

Az én csárdás kis kalapom felakasztom a szögre,

Három álló esztendeig nem teszem a fejembe.

Majd fölteszem október hó elején,

Szabadságos kéknefelejcs lesz a tetején.