Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - NAPLÓ - Jaroslava Pašiaková: Gál István és az Apollo
Gál István és az Apollo Nemcsak a könyveknek, hanem a folyóiratoknak is megvan a maguk sorsa. Fél évszázaddal ezelőtt, 1934 decemberében jelent meg az első száma annak a jelentős folyóiratnak, amelyet a magyar s egyben a cseh és szlovák folyóirat-történetben is egyedülállónak tekinthetünk. Az Apollót korának időszerű kérdései hívták életre. A harmincas évek elején a magyar kulturális közélet mélyebben kezd érdeklődni a közép-európai problémák iránt, Közép-Európa kis nemzeteinek alaposabb megismerését és egymáshoz való közeledését szorgalmazza. A különböző társaságok és egyesületek — Bartha Miklós Társaság, Keleteurópai Szeminárium, Wesselényi Reformklub, Duna-Liga, Ifjúsági Parlament — keret3in belül a Duna menti nemzetek közeledésének a kérdése kerül előtérbe. Az ez irányú törekvésekhez szervesen kapcsolódik a csehszlovákiai Sarló-mozgalom és az Erdélyi Fiatalok csoportosulása is. Az Apollo tehát a közép-európai gondolatiság támogatásával korának legidőszerűbb követelményét teljesítette. Tevékenységének további fő meghatározója a humanizmus hirdetése volt. Az Apollo A Virtuális Középeurűpa című programadó írással Indult — megfogalmazója a lap áldozatkész, lelkes és önzetlen szerkesztője, Gál István volt —, egy olyan korban, amikor ez a legidőszerűbbnek és legszükségesebbnek mutatkozott, amikor a fasizmus már Közép-Európába is utat tört, s amikor a kis nemzetek irodalmai felé való fordulásnak már a puszta ténye is a demokrácia, a humanizmus — s a szovjet-orosz valóság hatására —, a szocializmus gondolatának az elültetését jelentette. A folyóirat tevékenységét a Hor- thy-rendszer nem támogatta, inkább gátolta, ezért szerkesztőjének, Gál Istvánnak és a lap minden önfeláldozó munkatársának a tartós érdeme, hogy képesek voltak a folyóiratot hat éven át magas színvonalon tartani. Munkájukkal a kölcsönös- csehszlovák—magyar kulturális kapcsolatok kutatásának valóban tudományos, tisztes alapjait teremtették meg. így hát Gál István a folyóirat közel egyéves fennléte után az Apollo, vagy a középeurópai humanizmus című cikkében tiszta lelkiismerettel írhatta le a következő gondolatokat: „Fáradozásunk és munkánk legváratlanabb és legjobban eső jutalma nem a hazai visszhang, hanem a középeurópai rokonszenv. Kellemes meglepetés számunkra a cseh írók érdeklődése, a szlovák tudósok aggodalma, a románok figyelme, egy szerb tudós könyve az új humanizmusról, a bolgár fiatalság Apollo címen indított folyóirata. A középeurópai humanizmus már nem néhány fiatal magyar író és tudós magánügye, s nemcsak a mai magyar sors iga- zabb, teljesebb, őszintébb vállalása, hanem közérdeke szomszédainknak is, egy emberibb, becsületesebb jövő érdekében ... Középeurópa a ragyogó lehetőségek hazája. A körülötte mindent elöntő szellemellenes barbárság korában a legnemesebb európai eszmék gyűjtőmedencéje, refugiu- ma lehet. A középeurópai népek java fiatalsága ma ezen az új, igazi totalitáson munkálkodik, mely a tiszta szellem könyörtelenségével nyit új kilátást mindenre, ami emberi. Az Apollo ugyanakkor, mikor hitvallást tesz a legnemesebb európai hagyományok mellett, egyúttal egy új, boldogabb, emberibb Középeurópa hírnöke akar lenni.” Éppen ötven esztendeje annak, hogy megjelent az Apollo első száma, szerkesztőjének, hosszú éveken át az Irodalmi Szemle munkatársának, a közelmúltban elhunyt Gál Istvánnak a programadó írásával. Ezt az írását — A Virtuális Középeurópa — nyújtjuk most át az olvasónak, két további, a hagyatékban fennmaradt közöletlen írás kíséretében. Jaroslava Pašiaková
