Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - Ardamica Ferenc: Az akasztott ember kötele (elbeszélés)
Pfuj, mondja a vámos arckifejezése, micsoda förmedvény, rondaság, undor, micjoda emberek vannak! Micsoda!... Továbblép, köszönni is elfelejt, nem, nem felejtett el, szándékosan udvariatlan. Most mehetek vagy nem? A kíváncsiság váratlanul visszahozza a vámost. — Mióta horja magánál? Mióta is? ... Körülbelül... Az annyi, mint... — Kilenc tíz év ... Gúnyos vámosmosoly. — És hozogat... hozogat szerencsét? Vállrándítás. — Néha igen, néha nem ... — Mikor hogy? — Mikor hogy! Gúnyos vámosmosoly, ellép. Beül az autóba, indítana. A vámos gúnymosoly nélkül visszajön, látszik, hogy roppantul érdekli... — Mondja... Mikor kell kicserélni? — Kicserélni? — Kicserélni! Másikra! Hülyén bámul. Hát ez feltette a kérdést! Tényleg, mikor kell kicserélni? Meddig? ... Mikor?! ... Az istenit! Mit mondjon?! — Alkalomadtán! — gyullad ki a lámpa. — Aha! Értem! Alkalomadtán! — Alkalomadtán! — Viszontlátásra! Bólint... A sohaviszontnemlátásra! Startol. Egyes. Rögtön utána kettes! Nam- ugrik be. Vonít a sebváltó! Vámospillantás. Pillantások. Tekintetek. Sandák! Kész idegbaj! El innen! A sorompó fölemelkedik, a Zsigulija átbújik alatta, a sorompó visszatáncol. Föl kellene lélegeznie, de csak félig sikerült. A tenyere izzadt, a combján verejték: csordogál. Ideges! Rátapos a gázpedálra, miközben egész lénye mást kíván: elodázni a találkozást az Otthonnal. Azaz a Bizonyossággal! Hiszen ha tudná, ha előre tudná! De nem tudhatja! Az akasztott ember kötele most megmutatja, mit tud! Nagy szüksége volna a szerencsére! Pesten összefutott Katival, felesége hivatalbéli kolléganőjével. — Kicsi a világ! — mondta Kati, és szemügyre vette őket. Próbálta kitépni a karját az Izáéból, de Iza nem engedte. Vérvörösen abbahagyta. — Mit keresel itt? — kérdezte aztán kényszeredetten Katitól, közben arra gondolt,, hogy térjen rá, hogyan kérje meg ... — Szafari ruhát hajszolok a butikokban. És te? — Én? Izé... Katikám! Ági úgy tudja, szolgálati úton vagyok. Bízhatok a diszkréciódban? Kati késett a válasszal. — Katikám?! Én is kutatok... Áginak hajszolom a megfelelő ajándékot... Izuka segít. Meglepetésnek szánom. Csak azért... Ne ártsd félre... — Ne idegeskedj, Ferikém! Odahaza majd találkozunk... és beszélgetünk! Viszlát!: — Viszlát! — Légy nyugodt! — Igen... Nem volt nyugodt. Ellenkezőleg! Kati közös irodában ül Ágival. A nők ilyen ügyekben összetartanak! Nőszolidaritás éppúgy létezik, mint férfiszolidaritás... Lehet, hogy Kati már átlépte a határt, napok óta otthon van, lehet, hogy a hivatalban elmondta Áginak, vagy arra sem várt, felhívta telefonon, kiszínezte ... Ügy érzi, megőrül. Szerette Ágit, a feleségét, de ebben a szerelemben önhibáján kívül nem tudott
