Irodalmi Szemle, 1984

1984/10 - Tóth László: A szoba (vers)

s melyben azok/ezek a furcsa dolgok történnek, közel kilenc éve jutottunk hozzá.

Mielőtt beköltöztünk volna, eljöttünk megnézni.

És berendeztük — képzeletben.

Itt ez lesz, ott az, amott amaz.

Aztán berendeztük még egyszer, ezúttal a valóságban, de ez már évekig eltartott:

hol erre nem volt pénz, hol arra.

Végül berendeződött harmadszor is:

a szagunk által,

bíbor képzelgéseink által,

célszerű s öntudatlan mozdulataink által:

alig férünk már a lakásban

elmozdult mozdulatainktól.

A bútorokban láthatatlan erdő, nem hallható lombsuhogás, szélzúgás.

Odakint örvénylik az éj, a csillagok időtlen bárkái sorsukra hagyottan hánykolódnak a néma hullámverésben.

Kezdetben rengeteg volt itt a büdösbogár, meglehet több hadseregnyi is, ahová léptünk,

mindenütt büdösbogarakra tapostunk.

Legalább nem lesz szükségünk szőnyegekre, tréfálkoztunk,

hiszen van már élő szőnyegünk.

A bogarak azóta eltűntek, mi maradtunk.

És nőnek a gyerekeink, és növekszik bennünk az idegenség.

S rákényszerültünk időközben a szőnyegvásárlásra is. Abba/ebbe a szobába egy zöld-sárga mintás jutott. Olykor vakondtúrások nőnek ki belőle, de háromnál sohasem több, ám nem is kevesebb háromnál.*

Azokat a vakondtúrásokat

még a gyermekkoromból

hoztam magammal:

ha belépek abba/ebbe a szobába,

mindig gondosan kikerülgetem őket,

nehogy eltapossam valamelyiket.

* „Že jde o výmysl? Proč né?” (Hogy mindez képzelődés? Miért ne?) (Vladimír Holanf