Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar

hogy érzéki antennája egy sorsfordulat nemzedéki közérzetének” — írja Cs. Szabó László, majd, miután megemlíti, hogy volt a Négy kvartettnek, Eliot bevallása szerint, egy zenei serkentője is, Bartók öt vonósnégyese a másodiktól a hatodikig, íj»y folytatja: „Szorosan összefonódik A négy vonósnégyes. Eliot Dante követője; ez a nyelvújító forradalmár olyan szimmetrikusan szerkesztett, mint egy középkori költő. Címükben és szövegükben egyaránt valamilyen helyhez vannak kötve, rejtett kis helyekhez, ahol a költő njúltjá a családi vagy tágabb angolszász múltba torkoll”.

Eliot versei egyébként mifelénk is elérhetők, ugyanis a néhány éve megjelent Lýra Mundi sorozatban megjelent kötetet átvette a mi tömegsorozatunk Is, a Versbarátok Köre.

Gondolom, nem vetjük el túlságosan a sulykot, ha kijelentjük, hogy kisebbfajta esztétikai forradalommal fölérő tényként könyveljük el, hogy századunk egyik legnagyobb és legnehezebben „érthető” költőjének a versei több ezer példányban eljutottak a csehszlovákiai magyar versbarátok otthonaiba. Másodlagos tény e szempontból, én legalábbis úgy vélem, hogy elolvassa-e valamennyi versbarát ezt a kis kötetet. Mondom, másodlagos tény ez, mint ahogy Dante Isteni színjátékának, Baudelaire vagy Dylan Thomas verseinek esetében is az volt. A fölemelő tényen ez mit sem változtat: azon, hogy bekukkantasz valamely istenhátamögötti csallóközi, ipolyvidéki, gömöri vagy bodrogközi falu eldugott otthonába s a könyvespolcon ott leled e versesköteteket. Egyszer talán kézbe veszi majd őket valaki, ha már ott vannak, s mint ahogy az én számomra épp egy-egy ilyen véletlenül hozzánk tévedt könyv jelentette a startot, ki mondja meg, hogy vajon e porosodó vagy hivalkodó, olvasatlanul unatkozó könyvszekrény-díszletek nem teljesítenek-e majd egykor ugyanilyen, ahogy Nagy László jellemezte, apostolian szép föladatot? T. S. Eliot versei, példának okáért. Mint már említettem, az egyébként is nehezen megközelíthető modern líra legnehezebb kategóriájába tartoznak. Az Átokföldje például, vagy a Hamvazószerda, vagy a Négy kvartett — úgy tartja a legenda, hogy Eliot ún. érthetetlen költő. De ugyan mi az érthetetlen, például, az egyébként valóban bonyolult Négy kvartett eme csodálatos soraiban:

A sebesült sebész kutat

Acéljával s a nagybeteg

Érzi a vérző kéz alatt

Az éles, gyógyító művészetet:

Lázgörbénk titkait irgalma fejti meg.

Csak csörgő vér az italunk,

Csak vérző hús az ételünk:

És mégis ép hús-vér vagyunk,

A lényeg van bennünk, ebben hiszünk — És mégis ez a Péntek Nagy és jó nekünk.

Tény és való: semmi értelme úgy olvasni az Eliot-verseket, ahogy mifelénk a verseket olvasni szokás. Szórakozásból, el- andalításképpen. Eliot megköveteli a figyelmet. És az általános műveltséget. Azt, hogy ha idézi Dantét vagy Bauda- laire-t vagy Hérakleitoszt, akkor a mindenkori olvasónak tudnia kellene, hogy most miről is van szó. A modern, népszerű Eliot-kiadások, mint az általunk idézett is, alapos jegyzetanyaggal pótolják a költő „mulasztását”.

Eliotnak nemcsak a versei ismertek mifelénk, hanem tanulmányai is. Káosz a rendben címmel ugyancsak a Gondolatnál jelent meg 1981-ben egy impozáns válogatás a költő irodalmi esszéiből Egri Péter válogatásában és előszavával. „Eliot irodalomkritikája társadalomkritikai felfogása és irodalmi gyakorlata között ver hidat — írja Egri. Alapelveiben a társadalomkritika szempontjai érvényesülnek; anyagát, irányát, hangsúlyait a költői és drámaköltői életműigényei szabják meg. Irodalomkritikai munkásságának egyik legszembetűnőbb ellentéte a fcö/rő-kriti- kus kivételes művészi érzékenysége és a kritik us-költő irodalomtörténeti koncepciója között feszül”.

S az is való igaz, hogy „különösen azok az esszéi maradandók, amelyekben saját költői és drámaírói munkásságának ösztönzőit és mintaképeit elemezte” (Ezra Pound metrikája és költészete, 1917; Mit jelent nekem Dante? 1950; A metafizikus költők, 1921; Baudelaire, 1930).

De ott van az Eliot-esszék hősei közt újra meg újra Shakespeare, Marlowe, Dry- den, Blake, Wordsworth és Coleridge, Shelley és Keats, Milton (kétszer is), Goethe, a bölcs s a Poe-tól Valéryig ívelő költői fonál. Mazsolázzunk a versekkel fölérő gyönyörű Eliot-esszékben, ízelítőképpen! íme, egy-két gyöngyszem Poe-