Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - Rácz Olivér: Laco Novomeský és a Szlovák Nemzeti Felkelés
Az emberforma emberek a fasizmus elleni harcban, a szocializmus felé vezető úton születtek meg. S hogy megszülethettek, ebben felbecsülhetetlen érdeme van a Szlovák Nemzeti Felkelésnek, amely nem önző, puszta nemzeti érdekekért, nem egy bizonyos szűkre szabott nemzeti és állami szabadságért, hanem az egyetemes szabadságért lángolt fel, ismét Laco Novomeský szavait idézve: „A szlovák nemzeti érdek — ezt bizonyltja a Felkelés történelmi tudatunkban — a haladásért, a demokráciáért vívott harcban dől el, a forradalom, a szocializmus oldalán. És sohasem függetlenül ezektől a törekvésektől, s kiváltképpen nem ellentétben velük.” Laco Novomeský és a Szlovák Nemzeti Felkelés — a Szlovák Nemzeti Felkelés és a szocializmus iránti hűség: egymástól elválaszthatatlan fogalmak, egy elévülhetetlen politikai hagyaték politikai és erkölcsi normái: a csehszlovákiai magyarság számára is azok. Mert „magyarul beszélni nem bűn, hanem az itt élő magyarok természetes joga” — és ezt is Laco Novomeský mondta. Valamint ezt is (1949-ben, a sorsdöntő, győzedelmes Február után): „Hála annak a körülménynek, hogy a Szovjetunió döntő tényezőként szerepelt a második világháborúban, s hála annak a körülménynek, hogy az egyes nemzetek sorsának intézésében szóhoz jutott a dolgozó nép, végre hozzáláthatunk, hogy rendezzük a kapcsolatokat Közép-Európa elszakított és felbolygatott nemzetei között. Hogy hogyan kezdjünk hozzá ehhez az újjárendezéshez, az sohasem volt és ma sem olyan egyszerű, mint a mi hitünk, hogy csakis ez az újjárendezés válhat hasznunkra nekünk, szlovákoknak, egész Csehszlovákiának éppúgy, mint a magyaroknak, akár hazánkban élnek, akár Magyarországon.” Az évfordulók évfordulókhoz érnek: A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója és Laco Novomeský emlékezete mellé immár hagyományosan felsorakozik a Csehszlovák-Szovjet Barátság hónapja is — méltó jelkép a történelmi határjelzők, a kötelező üzenetek, az együvé tartozás nagy emlékeztetői között: És ha már természetes volna minden, kint hagynánk a csehszlovák—szovjet barátság heteit s hónapjait ünneplő lobogókat a házakon, a zászlórudakon, az erkélyeken és a lojális ablakpárkányokon, akkor is, ha az USA elnöke jönne látogatóba ... Azt hiszem, akkor lenne béke. Teljesen tiszta, kristálytiszta levegő, sehol egyetlen kép az égen, csak dolgos hétköznapok képtelen fü;tábrái; s éjszakák után nappalok, és semmi félelem, s az ember minden sóhaja s lélegzetvétele egy szép korért, mely végképp egyszerű lesz, s az a szép kor szelíden szól majd, de ráordít az ostobára, és az orra előtt, az asztalon ver rá a földgömb asztalára: az emberi nagy küzdelmek kora jött el! (Azt hiszem, ez a béke — Garai Gábor fordítása)
