Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - KRITIKA - Szanyi Mária: Hol tart a gyűrű?
HOL TART A GYÜRO? Immár két év telt el azóta, hogy Gágyor József Megy a gyűrű vándorútra című kétkötetes munkája megjelent. E nagyszabású gyermekjáték-gyűjteményt a szakma és a nagyközönség egyaránt lelkesedéssel fogadta, számottevő írott visszhangja azonban — elsősorban a hazai néprajzi szakirodalomban — nem mutatkozott. Mondom, a két szép kötetet, a benne leírt majdnem 1500 játékot s ezek számtalan változatát lelkesen fogadtuk. Akkor kinek (minek) szól ez a szakmai hallgatás? Semmiképpen sem a szlovákiai magyarság körében őszinte tiszteletet élvező pedagógus szerzőnek, sem a körültekintő alapossággal megszerkesztett kötetnek. Véleményem szerint sokkal inkább intő példa ez, amely hazai nemzetiségi néprajzkutatásunk problémáit tükrözi. Más tájakról, más etnikai csoportok köréből ismerünk a Gágyoréhoz hasonlóan kimagasló műveket, melyek nemcsak úttörő jellegűek, hanem egyetemes néprajzi kutatásunk szempontjából is iránymutatók. Létrejöttük körül, vagy azzal párhuzamosan azonban rendszerint képzett, tapasztalt szakemberek munkájáról is értesülünk. Gágyor József ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek önmagából kellett kinőnie, tapasztalatokat nem volt kitől átvennie. Munkáját ízig-vérig pedagógus lelkü- lete s kiváló apai mivolta segítette, gyűjtését a megismerés teljessége vezette. „Önkéntes gyűjtő” — sokszor emlegetett és leírt jelző, s hogy köreinkben (ahol pedig annyiszor kapott rossz szájízt e megjelölés) nem veszítette el végleg valós értékét, Gágyor munkássága is bizonyítja. Gágyor nem tartozik azon „termékeny” néprajzgyűjtőink közé, akik szinte minden újonnan felfedezett, néha alig egy cédulát kitöltő anyagukat is publikálják. Am célkitűzései kezdettől fogva világosak. Munkáját nem a véletlenre bízva végzi, hanem oktató-nevelő munkája szerves részének tekinti. Ezt fogalmazza meg, amikor a készülő gyűjteményből szemelvényeket tesz közzé: „A szellemi néprajz kincsei között — a népmesék, a népdalok, a népmondák stb. mellett — jelentős helyet foglalnak el a népi gyermekjátékaink. Ezek összegyűjtése, részletes leírása — főleg a pedagógusértelmiség számára — nem lehet közömbös feladat. Hiszen tanítóink azok, akik kezükben tartják, hivatásszerűen formálják ifjúságunk jelenét és jövőjét. Fiataljainkban nemcsak a jövő felnőttjeit kell látnunk, hanem a ma ifjúságát is. Éppen ezért a komoly elmélyülést megkívánó oktatómunka mellett nem szabad megfeledkeznünk gyermekeink életkorukból fakadó természetes játékigényének kielégítéséről sem.” (Gágyor József: Gyermekjátékok a galántai járásból. Részlet egy készülő gyűjteményből. CSEMADOK, Bratislava 1974.) Itt még gyermekkönyvként,, a gyermekeknek szánja készülő munkáját. Az idézett helyen azonban jelzi a kitűzött munka nagyságrendjét is: „A CSEMADOK galántai JB-a mellett 1968. június 21-én alakult Néprajzi Szakbizottság tagjai célul tűzték ki, hogy tehetségükhöz mérten mindent megtesznek népi kultúránk megmentése érdekében. E sorok írójának — mint a szakbizottság egyik tagjának — tervei között ott szerepel a galántai járás gyermekjátékainak összegyűjtése és feldolgozása.” Milyen kár, hogy az említett Szanyi Mária
