Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - ÉLŐ MÚLT - Bödők Zsigmond: A csillagok a magyar néphitben
Bödők Zsigmond A CSILLAGOK A MAGYAR NÉPHITBEN A magyar nép rendkívül szemléletesen írt? érzelemvilágát — vágyait, boldogságát, keserűségét, bánatát — az égboltra. Csillagelnevezéseinkből is kiolvasható ez, de még inkább a csillagokhoz fűződő mondáinkból, hiedelmeinkből, meséinkből. Mindezek mellett őseink számára a csillagos-égbolt nemcsak a gyönyörködtetés s a képzelet forrása volt, amely a századok során népköltészetünk egyik leggazdagabb és legcsodálatosabb ihletője lett; figyelemmel követését, a csillagok helyzetének pontos ismeretét a gyakorlati élet is szükségessé tette. Vándor őseinknek a végeláthatatlan pusztákon való tájékozódását, az éjszaka óráinak meghatározását az égbolt csillagai segítették. Ezért volt az, hogy a nomád, vándorló törzsek sokkal fejlettebb csillagismeretekkel rendelkeztek, mint a letelepedett, állandó helyhez kötött népek. Az ősmagyarok csillagismeretének részleteit ma már homály fedi. Egyrészt feledésbe merültek a letelepedés után, hiszen szerepük nem volt már olyan fontos, mint a szüntelen vándorlások során, másrészt a keresztény vallás erőszakos terjesztése idején minden pogány kori kultúremléket tűzzel-vassal igyekeztek kiirtani népünk tudatából. Ma ismeretes csillagneveink így zömében a Kárpát-medencében való letelepedés utáni korokban születtek, s csak néhányról tudjuk teljes bizonyossággal, hogy pogány kori eredetűek. Érdemes megjegyezni, hogy a keresztény hit terjedésének érdekében igyekeztek vallásra utaló csillagneveket, vallás ihlette csillagmondákat meghonosítani — kevés sikerrel. Jóllehet számos keresztény eredetű csillagnevünk is fennmaradt, ezek aránya azonban elenyésző a vallás által érintetlen maradt, eredendően népköltészeti ihletésű elnevezésekhez viszonyítva. Az idők folyamán egyre több csillagnévhez fűződő mítoszunk merült feledésbe, helyükbe görög-latin közvetítéssel mezopotámiai népek mitológiai alakjai: istenek, félistenek, szörnyekkel csatázó hősök stb. kerültek. írásunkban azonban ilyen típusú elnevezésekkel nem foglalkozunk. „Égi képeskönyvünk” alkotói a csillagok „altatta és keltette” egyszerű emberek voltak: pusztai pásztorok, juhászok, halászok, földművelők, szegénylegények. Kunyhólakók, kik életük gondjait, örömeit, vágyait a csillagokkal fonták össze. Elegendő egy rövid bepillantás ebbe a világba, s elénk tárul egy gazdag érzelemvilággal létrehozott birodalom, amely ugyan a földinek majdnem pontos mása, de hiányzik belőle a gonoszság, a gyűlölet és az elnyomás. Az égi alakok éppolyan esendőek, mint földi társaik. A Juhásznak odafönt elkódorognak a juhai, s azokat keresi a Nagy Fehér Ütőn, a Sántalány, mert kaszába lépett, bicegve viszi az ebédet a Kaszás után, de a lopott szalma is elhullik az égi Szalmásúton, s hogy ne menjünk messzebb, a Göncölszekér rúdja is törött. Am ott vannak a segítőtársak is: a Lólopó csillag, a Bujdosók lámpása, a Betyárvezető, a Lámpáshordó, a Rónaőrző, az Ökörkereső csillag stb. Érdekes, hogy az elnevezések jelentéstartalma csak kevés esetben nem hozható logikai kapcsolatba a csillag vagy csillagkép tulajdonságaival: fényesség, halványság, színárnyalat, horizontális magasság, pislákolás, láthatósági időszak, a csillagkép alakja, a csillagok csoportosulása, száma stb. Ha figyelmesen áttanulmányozzuk csillag- és csillagképneveiket, jelentéstartalmuk alapján több fő csoport, témakör rajzolódik elénk: 1. Irány- és időmutató csillagok a) A tájékozódást segítő csillagok
