Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: „Lakodalom van a mi utcánkban”

^régebben —, hogy fér] és feleség között „már” nyolc—tíz évnyi korkülönbség Is volt; ilyenkor az asszony magázta az urát. A legények általában katonaság után nősültek, ám ha biztosítani akarták maguknak jövendőbelijüket — vagy mert hosszú katonáskodásra kényszerültek, még a Monarchia alatt, vagy pedig mert gazdag leányról volt szó, akit nem lett volna jő elszalasztani —, előfordulhatott, hogy előbb öltöztek vőle- ■gényruhába, mint mundérba. Az évekig magára hagyott menyecskét — kikapós ne legyen! — ilyenkor az anyós tartotta szemmel.

A suhancok régen tizenöt éves koruk körül váltak „leginnyé”. Megvolt ennek is a rendje-módja. A századelőn még elterjedt, később — a falum legénytársadalmát alaposan megtizedelő első háború után — már ritkábban gyakorolt, de még ismert szokás volt a „le giny avatás". A kamasz az idősebb s rendszerint rokon legények közül „leginykeresztapát” választott magának, pártfogót, aki beavatta a legényélet, a „já- nyokho járás” titkaiba. Az avatás mutatással járt, a kocsmában az „új leginynek” fizetnie kellett. Igazi legénnyé ütve már este is nyugodtan mehetett az utcára, amely korábban a legények bolondozásainak, csínjeinek, lányokkal járásának volt szigorúan kisajátított színhelye. Nem kellett attól tartania, hogy mint gyerekkorában, beparancsolják, megszégyenítik, sőt — isten tudja, milyen logikát követve — megfürdetik. Szabadulván e veszélyektől, az „új leginy” beléphetett a kocsmába, járhatott mulatságokba, no és — ami a legfontosabb — a „jányos házakhoz” is. Felkínálkoztak tehát •előtte a kapcsolatteremtés, az első udvarlás lehetőségei: a nagy élmény, amely álmodozásokkal, fantáziaképekkel, gátlásokkal, szomorú levertséggel furcsa mód, de teljes egészében tölti ki a kamasz és bakfis érzelmi világát; melankóliára oly hajlamos lelkét:

E kislánynak, nem tudják, hogy mi baja,

Ogy elhervad, mint ősszel az ibolya.

Az ibolya az ősz miatt hervad el,

Én meg a babám miatt hervadok el.

Kisangyalom, hány esztendős lehettél,

Mikor velem legelőször beszéltél?

Tizenhárom meg egy negyed meg egy fél,

Akkor babám, tizennégy se lehettél.

Hol és hogyan tanultak bele a kapcsolatteremtés tudományába a fiatalok?

Ősszel kukoricafosztáskor jártak össze lányok és legények. Hasznost a kellemessel ■összekötve bolondoztak, beszélgettek, keresve a szerencsét hozó piros „kukoricáésívet”. Télen az általában novembertől márciusig tartó fonás időszakában jártak a legények csoportosan, a fonóházakhoz, ahol nagyobb számú lány jött össze. „Eméntünk fonnyi, fontunk — mesélte magnetofonra 1971-ben egy nyolcvankét éves néni. — Oszt összegyűltünk sokan. Közbe dalótunk, táncótunk, gyüttek leginyék is, azok ott nékiátak viccőnyi vélünk, annyira, hogy hát muszáj vót vélek ménnyi táncónyi. Táncótunk, abbahagytuk a fonást, osztón mikor má’ keves vót valamelyikünknek a guzsallyán, aztat levettük, osztán csinátunk belőle ollyan két kis csomót, egyik vót Péterke, a másik Annuska. Osztán letettük a földre, meggyújtottuk, oszt aszondtuk, hogy améllyik jobban szereti a másikot, a’ hajó meg. (Előzőleg a legények és a leányok közül persze kineveztek egy-egy Péterkét és Annuskát — Z. Zs.) Akkor oszt mikor méghajót az egyik, akkor nékiátunk nevetnyi, oszt csúfótuk a többieket”.

Lány és legény közötti rokonszenv, bontakozó szerelem „leleplezését” szolgálta ez a szokás, amely a korabeli házasságjősló műveletek körét gazdagítja. Akárcsak a sajátos párosító dalok:

Egy szem búza, keménymag,

Bíró Marosa, kié vagy?

Nem vagy te senkié,

Csak az Urbán Janié.

Bíró Marcsa bő szoknyája,

Tiszáról a Dunára, haj,