Irodalmi Szemle, 1984

1984/9 - LÁTÓHATÁR - Julius Fučík: A küzdő Božena Némcová

Ma már nem érzékeljük teljes egészében Némcová szavainak lázító jellegét, mert már rég átmentek a köztudatba. A negyvenes és ötvenes évek nyárspolgára azonban igencsak fölfigyelt rájuk. Akkor, ott a szeme láttára előáll valaki, aki a nyomort szükségtelen rossznak tartja, aki a szegények arctalan tömegének ember voltát hirdeti,, mégpedig az ő szavaival, amelyek közvetlenek, csiszolatlanok, s nem tűrnek kétféle értelmet. Ez felért egy bűncselekménnyel. A nyárspolgár zavartalan emésztése ellen elkövetett bűncselekmény volt ez. Bűncselekmény volt, amely megzavarta nyugalmának és elégedettségének gondosan ápolt idilljét.

És ami a legborzasztóbb: a tettes nem férfi, akinek könnyebben megbocsáthatták: volna az effajta hóbortot, nem férfi az, aki a megbotránkozást kiváltotta — hanem egy asszony.

2.

Az idillre való hajlam mindig is a nyárspolgárság lényeges vonása volt — az idill jelentette számára az „ünneplő ruhás életet” —, ám a biedermeier kifejezetten törvénynek tartotta. Idill é3 — kényelem: vánkosra hímzett turbékoló gerlepár, arra a vánkosra, amelyre ebéd után lehajtják fejüket. De nézzük csak meg közelebbről ezt az idillt: a férfi szabad perceinek kényelmét szolgáló kis vánkost „szabad percei-^ ben” hangyaszorgalommal hímezte az asszony.

A férj és feleség csupán a biedermeier vasárnapokon mutatkozik együtt. A férj cilinderben és keménygallérban, amely szorítja a nyakát, s merev fejtartásra kényszeríti, ám a jó közérzetnél fontosabb, hogy a kellő méltóság látszatát keltse. A feleség krinolint visel, amely akadályozza a mozgásban, de így előkelő. Mindketten egyformán méltóságteljesek és előkelők, mert mindketten béklyóba vannak verve. így láthatók vasárnaponként templomba menet vagy séta közben, amikor kötelezően ellej- tenek a szomszédok előtt.

Ez a társadalom hétköznapjaiban azonban nem ismer két különböző nemű egyenlőteremtményt. Csak férj van — a család ura, és parancsolója; és feleség — a ház. „jó szelleme”, az alárendelt és odaadó lény, akinek két leginkább említésre méltó szereplési lehetősége: a tűzhely és az ágy. E két pont közt van, mert csak ott lehet az egész látóhatára. Ami ezen kívül esik, az számára káros, hacsak nem szolgál nagyobb örömére férjeurának. A nő ebben a társadalomban testének, lelkének, érzelmeinek csak kötelességeit tudhatja. A test, a lélek, az érzelmek jogairól nem szabad tudnia. Nincsenek jogai.

Ez azonban nem olvasható a korabeli lírai költeményekben és szerelmi elbeszélésekben. Számtalanszor megéneklik, dicsőítik ugyan a gyengébb nemet, bókokat mondanak neki — ám ez csak konvenció. A versbe foglalt kedves szinte sohasem több a kelléknél, dekorációnál, akár a gerlék, a rózsák vagy a kis angyalok, amelyekben a biedermeier kedvét leli. A valósághoz semmi köze.

A valóságot éppen Magdalena Dobromila Rettigová asszony mutatja be. Persze nem az elbeszéléseiben, amelyek szinte kétségbeejtően érzelgősek és valószerűtlenek, hanem gyakorlati célokat szolgáló háztartási kézikönyveiben és különösen azok bevezetőiben, amelyeket a korabeli cseh lapok hazafias szellemükért, bölcsességükért és megfontoltságukért dicsértek. A tizenkilencedik század húszas—negyvenes éveinek tiszteletreméltó, megbecsült képviselője, aki duvának és sértőnek tartja a disznó nevét, és ezért restelli kimondani, minden köntörfalazás nélkül úgy beszél a nő durva és méltóságát sértő alárendeltségéről, mint ami rendjén van.

„Emberi lénynek tarthatjuk-e az asszonyt?” — tette fel a kérdést Valeus Acidalius kuriőzumszámba menő könyvében, amelyet 1545-ben nyomtattak ki Boroszlóban. Szerencséjére még ugyanabban az esztendőben meghalt; különben nemigen léphetett volna ki a házából anélkül, hogy meg ne támadták volna néhányan az emberi mivoltukhoz ragaszkodó nők közül. 1839-ben azonban lényegében nemmel válaszolt az iménti kérdésre egy cseh írónő — és senki sem tiltakozott ellene. A nő, ahogy Magdalena Dobromila Rettigová asszony őszintén bemutatja, valóban nem igazi ember, nem emberi tulajdonságokkal bíró önálló lény. A nő csupán tartozéka az embernek, vagyis a férfinak, jogaitól és saját életétől megfosztott oldalborda.

Rettigová asszony A férjünkhöz való viselkedésről szóló fejezetben a következő