Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - ÉLŐ MÚLT - Varga Rózsa: Forbáth Imre — prózai írásai tükrében

Petroniustól a szatíra polgári klasszikusainak elemzésén át Arany Jánosig és a tanulmány írásakor sikereket arató negatív példák (Célin) bírálatáig — minden lényegeset megtudjunk.

A Művészet és szocializmus című tanulmányt a felgyorsult tragikus nemzetközi események miatt nem sikerült tervei szerint befejeznie. Legkidolgozottabb részei azok, amelyek 1938-ban a Korunkban megjelentek s amelyeket 1966-os prózakötetében is közzétett. Forbáth Imre művészetelméleti érdeklődését minden valószínűség szerint felfokozták azok a viták, amelyek a húszas évek végén és a harmincas évek közepe táján Európa-szerte és Csehszlovákiában is a korszerű esztétika új megfogalmazása körül folytak, s amelyek végül Franciaországban és Csehszlovákiában is a szürrealista csoportok feloszlásához vezettek. Maga Forbáth gyakorlatilag kívül élt azokon a szellemi centrumokon, ahol az új marxista esztétikán dolgoztak. Marx és Engels művészeti vonatkozású írásainak gyűjteménye 1933-ban jelent meg Moszkvában. 1937-ben megjelent a kötet cseh nyelvű fordítása, s hogy Forbáth ezt ismerhette, bizonyítják a tanulmányában felhasznált idézetek Engels leveleiből. Eddig nem sikerült megállapítani, milyen további források alapján, de többször nekifogott, hogy a természettudományokon edzett módszerességével kidolgozza a művészetelmélet néhány alaptételét. A közö)t tanulmányrészletekben ismeretelméleti alapokon, összehasonlító módszerrel vizsgálja és differenciálja a művészet és a tudomány társadalmi funkcióit és alkotó módszereit.

A művészetbölcseleti kérdések tárgyalásakor az alap- és a felépítmény viszonyának marxista tételéből, a művészetben is megnyilvánuló dialektikus kölcsönhatás vizsgálatából indul ki. Példákkal illusztrálja, hogy a kettő közötti viszony a művészetben sokkal bonyolultabb, mint az egzakt tudományokban, ahol az igazság logikai következtetések, képletek, természeti törvények felmutatásával igazolható. Hisz benne, hogy „acél logikájú és pontos tünetek mutatják a hozzáértőnek” a művészetben is a mű igazságát, tehát művészete valódiságát. Az álművészet legfőbb jellemzője Forbáth szerint az, hogy meghamisítja a valóságot.

A tudomány és művészet című tanulmányában a fentiekben ismertetett fejtegetéseiből következően a művészet céljának, társadalmi funkcióinak tisztázására vállalkozik; ezek közt a legfontosabb: „létrehozni egyrészt a művészet síkján az uralkodó eszmét, másrészt tájékoztatni, rendet teremteni az élet zűrzavarában”.

Forbáth — s ebben az esztétikusok között valószínűleg a ritka kevesek közé tartozik

— művészetelméletében alkalmazza természettudományos, orvospszichológiai ismereteit, a korabeli új felfedezéseket. Így például az emberi látásnak mint a valóságra való aktív, teremtő fiziológiai-pszichikai visszahatásnak a magyarázatát összefüggésbe hozza a művészi alkotás pszichológiai folyamatának lényegével. Forbáth Imre művészetelmélete elkötelezett, s végső soron nemcsak a szocializmus, hanem a szocialista realizmus iránt is elkötelezett elmélet. Forbáth elveti az öncélú és zűrzavaros esztétikájú művészetet: „Rideg spekulációk, selejtes ambíciók terméke ma a művészet nagy része, melyben nincs meg a szilárd világnézetű ember szenvedélyes céltudatossága és akarata... A stílus tisztasága a művészi tudás, de a becsület bizonyítéka is: nemcsak a technika mesteri uralása szükséges hozzá, hanem az emberi magatartás feltétlen tisztasága, az emberiség haladásának, jobb jövőjének hite és akarása is.”

Éppen ez a lángoló hit, a jobb emberi jövőért folytatott harc melletti belső meggyőződésű elkötelezettség az egyik legjellemzőbb vonása Forbáth prózai írásainak. Ennek tüze fűti át és teszi emberközelivé még elméleti tanulmányait is, és sok vonatkozásban ebben rejlik mai aktualitásuk titka. Jellemző példa erre egy — a hagyatékban talált, valószínűleg a hatvanas évek második felében közlésre szánt — kézírásban fennmaradt tanulmánya, melynek két címvariánsa a Milyen legyen a szocialista költő? és a Forradalmi költő tegnap és ma. Ügy tűnt, ez Forbáth egyik utolsó költői vallomása. Szövegösszehasonlítás útján derült ki, hogy az egész szó szerinti kiírás az 1938-ban Irt Művészet és szocializmus című tanulmányból. Forbáth valóság- és életközeli ember- központú szemlélete a titka annak, hogy vallomását csaknem fél évszázad távolából is aktuálisnak érezzük.

Forbáth, a poeta doctus szükségesnek tartotta megfogalmazni a költő és a költészet modern, szocialista értelmezésű társadalmi feladatát. Könyörtelen viviszekcióval végzi el önvizsgálatát és költészeti önértékelését, minden valószínűség szerint azért, hogy új ars poeticája előtt megtisztítsa az utat. Számvetését 1938-ban összegyűjtött verseinek