Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - HOLNAP - Szűcs Adrienne: Magyar irodalmi tankönyvek a két világháború közötti kisebbségi magyar középiskolákban (részlet egy szakdolgozatból)
irodalmi műveket tudományos irodalomra, költői irodalomra, beszédekre-szónoklatokra, és — szokatlan elnevezés! — irányművekre osztja. Ezeket közös néven „prózai írásműveknek” nevezi. Irányműveknek az olyan „inkább olvasásra való műveket” nevezi, amelyek az „emberek politikai és társadalmi viselkedését akarják irányítani”. A retorika kizárólag a prózai művekkel, ezek általános és sajátos szerkesztésének szabályaival foglalkozik! 2. A bevezetést követő Általános szerkesztéstan című fejezet (lényegében az általános irodalomelméleti ismereteket tárgyalja) konkrétan a szerkesztés három műveletével foglalkozik: az anyag feltálalásával, invencióval; az anyag elrendezésével, diszpozícióval; a megfogalmazással, kidolgozással, elokúcióval. A kész műben mindezeknek a mű tartalma, azaz tárgya és eszméje, szerkezete (kompozíciója) és előadása (stílusa) felel meg. Hiányolom, hogy e fejezetben a szerző nem beszél egy alapvetően fontos momentumról, történetesen a tartalom és a forma dialektikus egységéről. 3. A részletes szerkesztéstan a prózai műveket (műfajokat) szerkezeti szempontból osztályozza. Ennek megfelelően itt tárgyalja a leírást (és fajait), az elbeszélést, a történetírást, az értekezést (fajait), a szónoklatot, az irányműveket (pl. memorandumokat), a dialógust, a levelet, illetve ezek szerkezetét. KÖLTÉSZETTAN A tankönyv adatai: Költészettten olvasmányokkal. Csehszlovák magyar tanításnyelvű középiskolák hatodik osztálya számára, szerkesztette Scherer Lajos reálgimnáziumi tanár. Praha, a Cseh Grafikai Unió R. T. kiadás, 1926. A két fő fejezetre tagolt tankönyv deduktív módszert alkalmaz,ez esetben tehát az elméleti rész után következnek az olvasmányok. Az első fejezetben általános irodalomelméleti alapfogalmak kerülnek tárgyalásra. A második fejezet ismerteti a főbb epikai műfajokat, a népmesét, mondát, hitregét, legendát, a hősdalt és a históriás éneket, a balladát, románcot, a költői elbeszélést, a költői leírást, az idillt, a regényt, a novellát (elbeszélést], tanító költészetet, a szatírát. Feltűnően sokat foglalkozik e fejezetben az eposszal. Az elméleti rész harmadik fejezete a lírával (a líráról általában), a negyedik fejezete pedig a drámával (belső és külső szerkezete, nyelve és versalakja, a dráma fajai: szomorújáték, tragédia, vígjáték, középfajú dráma) foglalkozik. Érdekes, hogy a tankönyv elméleti részének utolsó tartozéka, a Függelék művészeti és esztétikai alapfogalmakkal, illetve esztétikai minőségekkel foglalkozik. A szerző művészet-szemlélete kifejezetten szép-centrikus. A Függelékben tárgyalja a különböző művészeteket is. A művészetek rendszerébe, az építészet, szobrászat, festészet, zene és költészet mellé a mimikát is besorolja, mint művészeti ágazatot. IRODALOMTÖRTÉNETI TANKÖNYV A magyar irodalom történetét a gimnáziumok VII. és VIII. osztályában (és a négyévfolyamos középiskolák: kereskedelmi akadémia, tanítóképző stb. III. és IV. osztályában) tanították. Az államfordulatot követően egy ideig a könyvkereskedők raktáraiban megmaradt, vagy Magyarországról nehezen beszerzett régi tankönyveket használták. 1924—25-ben megszülettek az első hazai kiadványok, amelyeket Keresztes Pál ipolysági reálgimnáziumi tanár írt. Az irodalomtörténeti tankönyv (A magyar irodalom története a Csehszlovák Állami magyar tannyelvű középiskolák számára. Komárom, 1924, 236 o.) felölelte a magyar irodalom teljes folyamatát, azaz a legrégibb időktől kezdve az 1920-as évekig. A szerző az Előszó szerint a régi irodalomtörténeti tankönyvekre, főleg Beöthy Zsolt és Pintér Jenő munkáira támaszkodott, a legújabb irodalomtörténethez pedig Schöpflin Aladár, Benedek Marcell és Babits Mihály tanulmányai nyújtotak számára útmutatást. Az irodalmi folyamatot, az alapul vett munkák szerint két fő részre osztotta: a legrégibb időktől 1772-ig terjedő régi irodalomra és az 1772-től a legújabb időkig terjedő
