Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - ÉLŐ MÚLT - Varga Rózsa: Forbáth Imre — prózai írásai tükrében

költőnek vallotta magát, s prózai írásainak jelentős hányada is a szélesebb értelemben vett költői hivatás társadalmi feladatainak vállalásából és a költői mesterségre való alapos felkészülés igényéből született. Mert Forbáth eltökélt forradalmár és mestersége titkait, megújítási lehetőségeit tudományos alapossággal kereső, tudatosan forradalmi költő volt. Soha, semmilyen körülmények között sem mondott le arról a törekvéséről, hogy a szellemi élet, a marxista ideológia, a magyar, a cseh és a világirodalom fejlődésével szinte napra készen együtt haladjon, s hogy e fejlődési folyamatban ne csak passzív regisztráló, hanem valamilyen formában aktív résztvevő is legyen. Ami irodalmi működését illeti, ez az igénye a harmincas évek végétől többnyire csak hamvába hullt írói próbálkozásokban tudott realizálódni. Tragikus sors, mondják többen. Nem biztos, hogy ő is annak tartotta volna. Világképe nem irodalomcentrikus volt, hanem az egyetemes emberi kultúra fejlődési tendenciáinak széles horizontján alapult. Soha nem volt professzionális költő, író; egzisztenciális, családfenntartói gondjait gyakorló orvosként oldotta meg, s azt tette mindig, amit az adott körülmények közt a szocialista eszmék megvalósulása érdekében tenni tudott.

Életműve nem mérhető a Fábry-életműhöz, de egy összehasonlítás plasztikusan kiemeli azokat a vonásokat, amelyek ,a két íróember karakterét meghatározzák. Fábry Zoltánnak a stószi magányból továbbított gondolatszikráit a csehszlovákiai magyarságban egy jelekre, gyakori kiúttalnságában eligazításra váró szellemi közösség fogta fel. Csendes kis kúriájából jóformán ki sem lépve tudott Fábry lapok szerkesztőjévé, iránymutatóvá, szellemi vezérré válni. Hangjával ő is túllépett a határokon, nagyon is gyakran a világhoz apellált, de ezzel együtt benne élt a kisebbségi magyarság sorsában. Ebből a közösségből merített erőt, erre támaszkodva vehette vállára néha az egyetemes magyarság gondjainak glóbuszát is.

Forbáth Imre — kiszakadva természetes nemzeti közösségéből, anyanyelvi környezetéből — a szocialista mozgalom nemzetköziségében, Prága színes, az égtájak minden irányából érkező szellemi hatásokra azonnal reagáló művészi mozgalmaiban kereste tágabb életközegét. Az avantgarde-eszményt szó szerint véve mindig igyekezett együtthaladni az európai fejlődés élcsapatával. Mint költő és író azonban többnyire vissz- hangtalan maradt. Bámulatra méltó érzéke volt ahhoz, hogy a világ forradalmian új, vagy annak tűnő szellemi eredményeit fölfogja, önmaga számára apercipiálja, de fölhalmozott tudása, eredményei a szűkebb és az egyetemes magyar szellemi élet fejlődésfolyamatán kívül rekedtek, azt sem befolyásolni nem tudták, sem termékenyen föloldódni nem tudtak benne (egy egészen kis időszakaszt, az 1936—38-as éveket kivéve). Tegyük sietve hozzá, hogy ez nemcsak Forbáthon múlott. Verseit, melyeknek jelentős részét még a húszas években írta, a hatvanas években kezdték fölfedezni, prózai írásainak nagyobb része még halála után tizenhat évvel is hozzáférhetetlen.

1918—19-ben Fábry is, Forbáth is első éves egyetemi hallgató Budapestten; az egyik a bölcsészkaron, a másik az orvosin: s mindketten az első világháborúban szerzett, még friss, súlyos testi-lelki sérülésekkel. Forbáth vitalitását bizonyítja, hogy betegségeit legyőzve már 1918 őszén betoppan a kommunista pártvezetés Váci utcai központjába s bekapcsolódik a forradalmi mozgalomba. E viharos napok sodró lendülete avatta az ifjú Forbáthot felnőtt emberré, költővé és kommunistává.

Fábry Zoltán egyéniségén a pesti forradalmak nem hagytak ilyen nyomokat. Beteg tüdeje többnyire ágyhoz kötötte, orvosai fenyvesek csendjét, tiszta levegőjét ajánlották gyógyulásához. A halálmisztika évekig foglalkoztatta. Mindaddig, míg rá nem talált a szocializmus eszményeire — mint egy reményt és értelmes életcélt adó perspektívára.

Forbáth Imre a fehér terroristák elől menekülve kapta a leghathatósabb leckét arra, hogy mindent az osztályharcok szempontjából nézzen. „Szörnyű pogromok szemtanúja voltam... Csehszlovák talajon még az átélt szörnyűségek verejtékében reszketve megfogadtam, hogy életem végéig hű maradok a munkásosztály ügyéhez.” (A magyar kommiin) Prágában a munkásmozgalomnak ahhoz a kis csapatához tartozott, amely motorja volt a politikai élet differenciálásának, s amely 1921-ben Csehszlovákia Kommunista Pártjának a megalakításához vezetett.

Amikor Fábry Zoltán Arthur Schnitzler Reigen című dekadens drámájának bécsi botrányai nyomán első terjedelmesebb tanulmányán (Bécsi haláltáncének: 1921. — Vázlatok egy paradoxonhoz!, egy filozofikus halálesztétikán dolgozott, Forbáth Imre