Irodalmi Szemle, 1984
1984/9 - Kulcsár Ferenc: A felkiáltójeles ember (vers)
KULCSÁR FERENC ELSŐ SZÍN: AZ ÉLET ÄLMODÄSA Útban a termékeny vidék felé roppant sivatagba jutottunk, és ebben a sivatagban nyoma sem volt az életnek, csak a forró homok égette a lábunkat, és a fejünk fölött kifehéredett az ég a rettenetes hőségtől. Addig nem ismertük a sivatagot, így nekivágtunk, élelem és vízkészlet nélkül. Es hamarosan lesújtott ránk az éhínség. A szekerek, amelyeken holminkat és a gyermekeket szállítottuk, elakadtak a mély homokban, s a bivalyoknak nem mindig volt elegendő erejük, hogy kihúzzák a szekereket a szörnyű homoktengerből. Mi magunk is csakhamar legyengültünk, még a legerősebbek is zihálva, verítékezve, a végsőkig elcsigázva vonszolták magukat a nap perzselő füzében. A jószág hullani kezdett, az emberek közül is sokan meghaltak. Keselyűk keringtek fölöttünk, éjszaka pedig üvöltöttek a dögöt szimatoló sakálok. Es történt egyik éjjel, amikor a Nép mélyen aludt, hogy azt hallottam, már nem emlékszem, álmomban vagy ébren, hogy keljek fel, ébresszem fel Adámot, és hátra sem nézve, induljak előre. Így is tettem, fölébresztettem a mellettem alvót, és azt mondtam: kelj fel, és jöjj velem, hová? — kérdezte, gyere — ismételtem, és megfogtam nyirkos kezét, álmomban egy hang azt mondotta, hogy ébresszelek fel, és hogy kelj fel, így parancsolta, kel] fel hát, és föfj, és ő hallgatott rám, és óvatosan lépkedve az egymás mellett fekvők között, mentünk, bele az éjszakába, még álomittasan, de már elég éberen ahhoz, hogy amikor felnéztünk a mérhetetlen égre és a szikrázó csillagokra, ne szálljon inunkba a bátorságunk, ne félj — mondta felém hajolva, és átkarolt, ne félj — ismételtem, és én is átkaroltam, s így mentünk egymáshoz simulva, de már nem emlékszem, milyen sokáig mentünk, alighanem sokáig, mert az éjszakai égbolt már sápadni kezdett a keleti szemhatár fölött, mikor ebben a kora hajnalban egyszerre csak feltűnt előttünk egy banánfa, nézd — mondtam —, hová vezetett minket a titokzatos álombéli hívás, menjünk közelebb, hogy lássuk, van-e gyümölcs a fán, avagy meddő, és odamentünk a fához, és láttuk, hogy áldott fa az, dúsan teremnek gyümölcsei, alatta pedig élő forrás csörgedezik, szakítottam hát a fa gyümölcséből, ettem belőlük, és Adámnak is adtam, hogy egyék, ő pedig elfogadta, és ő is evett. — Akkor hát nem a kígyó csábított el — mondta Káin (...) — Nem tudom — felelte Havva (...] — Es nem az Or átkozott meg titeket, és űzött ki a Paradicsomból? Nem is volt Paradicsom, ugye, anyám? — Nem tudom, nem emlékszem. A felkiáltójeles ember Szabó Gyula emlékére A művész az emberiség bűneinek a magára vállalását éli át. Szabó Gyula Talán azt hiszed, hogy az istenség tud egyáltalán olyan helyet teremteni, amelyik nem a Paradicsom volna? Mi más a bűnbeesés, ha nem annak a tagadása, hogy a Paradicsomban vagyunk? Jorge Luis Borges Isten nem veheti tőlem rossz néven, hogy megpróbálom elmélyíteni művét. Jerzy Andrzejewsky
