Irodalmi Szemle, 1984

1984/1 - ÉLŐ MÚLT - Varga Rózsa: Forbáth Imre — prózai írásai tükrében

SÍL® MiiErimr1

FORBÄTH IMRE - PRÓZAI ÍRÁSAI TÜKRÉBEN

Forbáth Imre életét és életművét még a szűkebb szakmai érdeklődésű közönség sem ismeri eléggé. Sokan sok vonatkozásban talányos, megfejthetetlen költői-írói és emberi egyéniségnek tartják. Ahol hiányos a valóságismeret, ott felületes ítéletek, alaptalan legendák születnek. Forbáthról is számos — és ;nem is mindig csak jóindulatú — legenda terjeng. Bohókás társalgási stílusával, groteszk verseivel s versei egyes vagabund vonásaival ehhez maga is hozzájárult. Egy ilyen, mára szinte már megkövült legendát vett át például egyik — éppen a sommás ítéletek ellen hadakozó — írásában E. Fehér Pál is: eszerint Forbáth Imre „Az első világháború elöl a nagyszombati elmegyógyintézetbe menekült”. Nem kell mélylélektani kutatásokat végezni ahhoz, hogy Forbáth költészetében az egészen fiatalon átélt frontélményeket, a nagy mészárszéknek a költő képalkotó fantáziáját erősen determináló hatását felfedezzük. Vázlatos önéletrajzában olvashatjuk, hogy a nyitrai ezredeknél katonáskodott 1917-ben — tehát 18 évesen! — a fronton. „A frontról súlyos betegen tértem vissza” — írja ugyanott. Részletekre nem tér ki, de aki megsebesülése körülményeit és pszichológiai következményeit a maguk realitásában föl akarja fogni, olvassa el figyelmesen a Mikor a néma beszélni kezd . .. című verset, s abból kiindulva még egyszer Forbáth egész költészetét. Forbáth Imre emberi-költői tartásának kulcsa ez a vers. Költészetté transzponálva, emberi-költői hitvallássá érlelve, valóságosan átélt élményekről beszél. Olyannyira valóságosakról, hogy a családi krónika szerint Forbáth Imre édesapja, amikor ránga- tódzó fejű, néma gyerekét a kórházban meglátta, szívinfarktust kapott, s azt tartják halála okának. „Melankóliába esett, 1921-ben meghalt, családját szegényen hátrahagyva” — írja apjáról tömören Forbáth; saját, harci sérüléséből fakadó, egész életét végigkísérő betegségéről nem beszélt soha senkinek.

E nem egészen jelentéktelen életrajzi adalék részletesebb ismertetésére azért tértem ki már a bevezetőben, hogy lássuk: mint általában, Forbáth esetében is óvakodnunk kell a legendáktól. S hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy Forbáth szavainak, kijelentéseinek és költői képalkotó fantáziájának is mindig gazdag tartalmú valóság- és élményfedezete van. A halála óta eltelt tizenhat év alatt napvilágra került dokumentumok ugyancsak ezt bizonyítják. Ha írásaiban, magatartásában kifogásolnivalót találunk, tudnunk kell, hogy talminak bizonyult igazságokba vetett hite, hiú reményei vezették félre; belső meggyőződés nélkül soha semmit nem írt, inkább elhallgatott.

Forbáth Imrét költőként tartja számon a köztudat. Nyolc verseskötete mellett csak egyetlen vékony prózaválogatása jelent meg. Prózában elsősorban az esszét, a tanulmányt és a publicisztikát művelte. Arról, hogy szépirodalmi művekkel, regénnyel, elbeszélésekkel kísérletezett volna — ha csak a negyvenes évek vége felé csehül írt film-forgatókönyveit nem tekintjük azoknak — nem tudunk. Maga is mindenekelőtt

Varga Rózsa