Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)
'bele abba az épületbe, mely a két világháború között a csehszlovákiai magyar szellemiséget jelentette. Sokuk munkássága torzó maradt, néhányuknak lehetőségük nyílt arra, hogy kísérletet tegyenek értékes művek megírására. Két évtized bonyolult és ellentmondásos irodalmi kísérleteit tanulmányozva azonban megerősíthetjük Féja Géza szavait: legjobb íróinknak „az adott polcot és létjogosultságot a magyar irodalom egészében, hogy a szellemi visszahőkölések éveiben” bátor és .haladó írók voltak. A költészet kereső nyugtalanságát, elsődlegességét, a kisebbségi lélek kifejezésében betöltött szerepét a harmincas években a közírás műfaja vette át. Elsősorban a publicisztika és az esszéirodalom volt színvonalas. Fábry Zoltán munkásságán kívül — politikai hovatartozásuktól függetlenül — Balogh Edgár, Peéry Rezső, Dobossy László, Jócsik Lajos, Brogyányi Kálmán, Vass László, Duka Zólyomi Norbert, Szalatnai Rezső, Zapf László és Vájlok Sándor tevékenysége érdemel e téren figyelmet. Az 1938-as tragikus esztendő minden kísérletnek, próbálkozásnak véget vetett. Elmondhatjuk azonban, hogy a kisebbségi írók többsége az „ordas e-zmék” kísértése idején is hű maradt eszméihez, elveihez, a közép-európai népek egymásra utaltságának gondolatához. Ehhez később azok !is visszatértek, akiket a „nemzeti gondolat eszméje” — a bécsi döntés után — megingatott. Akik mindvégig kitartottak a köztársaság ügye mellett — s felléptek a 'fasizmus ellen —, azok a baloldali írók és értelmiségiek — köztük a Sarló tagjai — voltak, akik már korábban a proletárügy mellett kötelezték el magukat. Forbáth -fmre-(a-párizsi nemzetközi írókongresszuson így beszélt erről: „... nem lehet meglepő, vagy paradox, ha egy magyar költő, ki igazán és szenvedélyesen magyar és soha egy pillanatra sem habozik a magyarság érdekeiért síkraszállni, egyúttal a csehszlovák állam polgára és védelmezője is. Csak a szűkhomlokú sovinizmus •és sötét regressziók bérencei nem képesek ezt megérteni.” Ezekben a vészterhes hetekben, 1938 júliusában, Fábry Zoltán Kassán át küldi üzenetét a világnak: „A magyar, ha élni akar, nem lehet újra a német imperializmus Ady-szövegezte mesebeli Jánosa ... A csehszlovák demokrácia ma a szabad Közép-Euró- pa lehetőségének utolsó bástyája.” És Tornócon — 1938 szeptemberében — még egyszer felhangzott a Vissza a szakadék széléről! felszólalás. Azok között, akik felszólalásukban a népek testvérisége érdekében száltak síkra — a kommunista szenátorok és képviselők mellett — ott találjuk a kommunista írókat, művészeket is. Nevezetesen Fábry Zoltánt, Forbáth Imrét, Kálmán Miklóst, Ferencz Lászlót, Lőrincz Gyulát és Poór Bertalant. Az események, a tragikus esztendők szomorú sorsot szántak a kisebbségi irodalomnak. Hosszú évekre gyakorlatilag eltűnt és ismeretlenné vált. A társadalmi felszabadulás (1945J, majd a munkáshatalom győzelme után (1948) is évekre volt szükség, hogy •a feledésből visszaidézzük. (folytatjuk)
