Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)

gond és lemondás, hanem gazdagodás is, elsősorban humánumának gyarapodása, ami később — szentül hitte — alkalmassá (teheti arra, hogy kelet-európai missziót töltsön be.”

„Szeressétek az elnyomottakat — írta Győry Dezső a Kisebbségi Géniuszban —, tegyetek úgy, ahogy akarjátok, hogy veletek tegyenek. Legyetek ti minden lelki és testi kifosztás legerősebb ellenségei. Ti legyetek a legszélesebb emberi szolidaritás, a leggazdagabb lélek, legszebb humanitás, a leglehetőbb szabadság, legfőbb jog, legbátrabb becsület... Oj élet kell a magyarságnak. Nagy magyar reneszánsz. Akkor “megválthatjátok ia világot. Oj Messiást adhattok a világnak: a földi élet Messiását! A jövő Messiását.” Kétségtelenül „hadüzenet volt ez — ahogy Balogh Edgár írja a Hét próba ban — annak a kalandpolitikának, amely a szentistváni magyar állam integritásának jelszavával kiélezte a Duna völgye nemzeti ellentéteit, régi, a kisebbségi életben szemünk láttára levitézlett úri kasztvilágot konzervált, s eleve lemondott a kisebbségi élet lehetőségeinek reális felhasználásáról népünk s benne az új értelmiség boldogulása javára... Eljutásunk a Csehszlovákia dolgozóival való szolidaritásig s fcsatla- kozásunk a nemzetközi munkásmozgalomhoz nem lett volna lehetséges a kisebbségi géniuszképlet nélkül.” Ez utóbbi szavak már a Sarló-mozgalom tevékenységére vonatkoznak. Attól mindenesetre megőrizte a kisebbségi géniusz a korabeli ifjúságot, hogy a nacionalizmus bűnébe essen. Némelyek megingására csak az 1938-as esztendő mozgalmas, sőt történelmileg tragikus időszakában került sor.

Az új horizontú ifjúság és az irodalom kapcsolatára jellemző, hogy a kisebbségi fiatalság Szent György Köre 1927-ben körlevélben szólította fel a magyar ifjúságot az irodalom szeretetére. A kör vezetősége 1928-ban könyvjegyzéket állított össze, hogy a javasolt irodalommal segítse az ifjúság művelődését. A könyvjegyzékben Ady Endre, Babits Mihály (Halálfiai], Bartók Béla — Kodály Zoltán (Magyar népdalok), Kassák Lajos (Egy ember élete), Kosztolányi Dezső (Édes Anna), Móricz Zsigmond (Hét krajcár, Sárarany, A fáklya, Űri muri), Szabó Dezső (Az elsodort falu, Ölj, Egyenes úton, Segítség), Szekfű Gyula (Három nemzedék) stb. mellett ott találjuk a csehszlovákiai magyar irodalom alkotóit is: Darkó István (Szakadék), Győry Dezső (Újarcú magyarok), Mécs László (Hajnali harangszó). Hiányosságaival együtt ma már kultúrtörténeti érdekesség ez az ajánlólista, mely a diákfiataloknak szólt, azzal a céllal, hogy a „hanyatló nemzedéksor végén — ahogy a Vetés írta 1928-ban — legyünk egy új, európai rangú, gyökeresen magyar kultúrstandard szülőnemzedéke”. Az újarcú magyarok seregéhez tartoztak azok az iskolából kikerült, az utcasarkokon álldogáló, rongyosan-éhesen vitatkozó fiatalok is, akiket Győry egyik versében úgy említ, mint királyfiakat az utcasarkon.

A kisebbségi irodalom formálódásának esztendeiben elsősorban a költészet terén találkozhattunk olyan egyéniségekkel, akik a csehszlovákiai magyar irodalom későbbi fejlődésében is meghatározó szerepet játszottak. Gondolunk itt Győry Dezső mellett Forbáth Imre, Földes Sándor, Berkó Sándor, és Vozári Dezső munkásságára. A próza- irodalomban Darkó István, Tamás Mihály, Jarnó József, Egri Viktor, N. Jaczkó Olga és mások nevére figyelhetett fel az olvasó. Drámaírással Sándor Imre, JSebesi Ernő, Merényi Gyula és Vécsey Zoltán próbálkozott. Irodalomkritikával — Fábry Zoltán mellett — Fenyves Pál, Szvatkó Pál, Földes Sándor, Peéry Rezső foglalkozott rendszeresen. Rajtuk kívül gyakorlatilag minden író írt kritikát is, ami sem az irodalomnak, sem a kritikának nem használt: egyrészt az irodalmi középszer pártfogolása, másrészt a baráti bírálatok elburjánzása miatt. „így érthető — írja Szalatnai Rezső —, hogy a legnagyobb irodalmi cselekedeteket, jelenségeket, könyveket csak suta félvak módon mé-’te fel.”

A kisebbségi géniusz esztendői (1927—1930) a reménykedés, a másként akarás évei voltak. Végeredményben azonban egy nemzedék — „csodálatos csillagok, botorkáló fiatal szikrák” — gyermekien romantikus belépője volt ez a valóság birodalmába. „Az újarcú magyarok — írta Szalatnai Rezső az Irodalmi menetrend Szlovenszkón című tanulmányában — újságban jelentették ki, hogy megszűntek új generáció lenni... Ájult csönd, meddőség fogta el a szlovenszkói magyar szellemiség testét. Azok az önállósági kezdeményezések, melyek leginkább megmutatói a Kisebbségi Géniusznak, elhamvadnak ... Folyóiratok múlnak ki vagy csöndesednek el múzeumi vitrinné.”

A megváltozott új helyzetben az írók egy része Pest „többet ígérő lehetőségeibe