Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)

mak politikai tevékenységében megmártakozva nem hittek a nemzeti illúziókban. A kommunista értelmiségiek és a haladó gondolkodású cseh és német diákok munkás- mozgalmi ideológiai felvilágosító munkája hatására ez a fiatalság — ahogy később Vítézslav Nezval írta — „összefonódott a világ új életének alapjait építő fiatal gondolatokkal”. Ezek a fiatalok 1924 decemberében létrehozták a Dav-ot, melyet szlovák értelmiségi körökben a szocialista irodalom és gondolkodás elindítójaként tartanak számon. Eduard Urx, Vladimír Clementis, Andrej Sirácky, Daniel Okáli és Ján Poničan állt a Dav (Tömeg) címtt folyóirat bölcsőjénél, s kezdettől fogva számíthattak a későbbi szerkesztő, Ladislav Novomeský és Peter Jilemnický közreműködésére, támogatására. Politikai hitvallásuk volt, hogy a cseh és szlovák nép soraiban harcoljanak a szocialista társadalomért. Ennek érdekében akarták egyesíteni — ahogy 1925 tavaszán írta a Dav — „Szlovákiában a szocialista eszmének a szellemi és művészeti vonalon tevékenykedő minden fiatal úttörőjét”. Tevékenycégükkel a szlovák kulturális és irodalmi élet olyan tényezőire is hatottak, akik politikailag közömbösek vagy ellenséges beállítottságúak voltak. Olyan személyekre gondolunk, mint Ivan Horváth, Emil Boleslav Lukáč, Hana Gregorová, Ján Borodáč, Milo Urban, Jozef Nižňanský és mások.

A kisebbségi irodalom egyes képviselőinek a cseh értelmiségiek baloldali mozgalmai éppúgy példát mutattak, mint a cseh Tvorba és a szlovák Dav tevékenysége. A baloldali értelmiségiek meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a cseh, a szlovák és a magyar kisebbségi irodalom és kultúra területén a húszas évek második felében a népek és kultúrák közötti hídverés, a közeledés eszméi munkáltak.

A c:ehszlovákiai magyar irodalom haladó képviselőinek ezekben az években értéket és mércét elsősorban a német és szovjet irodalom jelentett. Nem maradtak azonban hatástalanok a cseh és a szlovák irodalom jelenségei sem, hiszen a fiatal magyar értelmiségiek egy része Prágában, Brünnben és Pozsonyban, tehát cseh és szlovák környezetben élt, mindennapos kapcsolatban állt az értelmiségi körökkel, diákmozgalmakkal, politikai eseményekkel. A minőségileg és tartalmilag újat azonban ezekben az években az izmospdó fiatal szovjet és a szocialista német irodalom képviselte.

A változni és változtatni parancsa szinte irányadóvá válik. A magsabb mércére, szempontra, irodalmi tekintélyre annál is inkább szükség volt, mert a kisebbségi irodalmat továbbra is a korábbi évek gyermekbetegségei gyötörték. Egyszerre kellett küzdeni a kvaterkairodalom ellen és csatározni az emberirodalom érdekei, szempontjai érvényesítéséért. A fejlődés dialektikája szerint az ellentétek harca meghatározóvá vált az új értékek létrehozásában s a kisebbségi irodalom megteremtésében.

Hogy mi a kvaterkairodalom? Névadója, Fábry Zoltán adja meg rá a választ. A hivatalos, fémjelzett és népszerű magyar kvaterkairodalom az, amely „öcsémuramozással, nemzetiszínnel, boros frázissal bőségben elfojt, megpuhít minden mást, ami ezt az úri mulatságot zavarná. Kvaterka: jó puha vatta: ne halljad a földbarom senki ember ziháló nyögését. Tulipánszivárványt a szembe: ne lásd úri bitangság kerítő, butító élethalál- játékát. Kvaterka: ökölzsibbasztó, böfögő disznórészegség, hogy a júdáspénz ne viszkessen a tenyéren. Kvaterka: botlató mámorkötél a lábadra, hogy ne rohanhass égnek emelt szentséggel: kenyérrel — éhesek nyomorhada felé, hogy testvérkezed, igazságöklöd ne társulhasson nincstelenségbe, embertelenségbe lökött mégis-emberekkel. Kvaterka: hogy valami bolondot ne csinálj, kérlek alássan....”

A „dalolacsend” senkipoétái, leány- és legényegyleti szentségei, irodalmi kalandorai és restilovagjai ellen lép fel Fábry, amikor a kvaterkairodalmat ostorozza, s farizeus- íutamításra, ablaktépésre határozza el magát... Hogy végre „léghuzat: tisztító, viharló, emberi levegő” legyen, hogy „végre templom legyen, embertalaj, jótalaj, jövőföld ez a szennyezett, leokádott úri hazárdtanya, ez a szegény, végzetesen eredendő bűnökkel fertőzött magyar csárda, magyar élet”. A prédikátoroknál, s utoljára Adynál találkozhattunk ezzel a jövőt féltő könyörtelenséggel, mellyel Fábry lázadt az Inczinger Ferencek, Dr. Rév Józsefek és mások kvaterkairodalma 'ellen. Ahogy már korábban említettük, ezzel a kíméletlenséggel bírálja Falu Tamás regényét (Kicsinyesek], sőt — igazságtalanul — Móricz Zsigmond Kivilágos Tcivirradatig című művét is. Móricz regényét ugyan elfogadná, ha az író végtisztességet celebrálna, így azonban, amikor „sújtásra emelt karral megtorpant”, nem tudott ütni és „valmi szerelmetes búcsúzkodás simogató korholásával” színezi életre a hulla élőket, ez a szerelem elfogadhatatlan Fábry számára. Neki nem a „lényeggé emelt lényegtelenségre”, „nem a megrekedtséget, de