Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - LÁTÓHATÁR - František Miko: Érték és kommunikáció
A ritmus általi oldódás kezdettől fogva bizonyos esztétikai villódzást eredményezett, de azt inkább csak az esztétikai elvárás, semmint a beteljesedés állapotának nevezhetnénk. Legsajátabb funkciója pedig a sugallása volt annak, hogy „Semmit se várj!”, „Már megtörtént!”, „Add át magad teljesen a szubjektív azonosulásnak a valósággal mint olyannal!” (a versritmus hatásának freudi-fónagyi értelmében). A három fenti versszakban (20—36. sor) az oldás ilyetén devizája tematikus kifejtésének kísérletét követhetjük. Az elemzést itt most már rövidre foghatjuk. A versszakokban a reggel, beláthatatlan kiterjedtség, erdő, szél, madarak, tisztaság motívumköre képviseli a feszültségoldást. Az effajta érzéki oldódás azonban, a költeménynek például a versszakokban itt is gyakori, elvont kifejezésekben megnyilatkozó fogalmiságához viszonyítva, túlontól menekülés-költészet. Közvetlenül utal erre például az Ekkor kilépek a szobából... Az oldódást a lírai szubjektum nem is keresi az értelem tartományában, a kiutat, vigaszt valami új, s újból csak személytelen (egyfajta = bármiféle, bárkivel) gyönyör jelenti (Egyféle új és fejletlen még belső kitérjedtségű sajátos fogással hirtelen megvigasztal). A lírai én „belső kiterjedtségű” marad, egzisztenciális magánya változatlan. S az érzéki oldódást enyhe iróniával festi alá: az erdő „steril”, a fülemüle „gyarapodik mint a víztócsa”, a csend „alulról” nő, a szél a „fehérneműnél” is tisztább. Az utolsó versszakban megtörténik a kísérlet az oldódásnak az elérésére a leírás elvontsága és egyben tárgyiassága által: a szél leválási pontján / az erdőn rábolygott felületről. A téma síkjában tehát a szubjektív oldódás részleges marad, csak a hangtani-ritmikai síkban, a szubjektívnak legsajátabb körzetében teljesebb. Végeredményben a költemény kicsengése disszonáns. Az összhang hamisan hatna, nem felelne meg a lírai én létérzékelésének. Az értelmezés e végső szakaszában fel kell vessük az átlagos olvasó szempontjainak: kérdését is. A vázolt elemzéshez az olvasónak legalább egy órányi időre lenne szüksége, vagy még többre, a verset viszont az esetleges újraolvasást és szüneteket beleszámítva, kb. tíz perc alatt elolvashatjuk. Az olvasás Időtartamához mérten az értelmezésé aránytalanul nagy, mondhatná valaki ellenvetésként. De ez az érv látszólagos,, mivel az interpretáció tíz különböző s más-más tartamú „olvasat” esetében Is többé- kevésbé hasonló marad; az egyes olvasatok csupán a szöveg expresszív szerkezete- részletezésének és az egész felfogásának fokában térnek el egymástól. De van még egy nyomósabb érv is: az értelmezés időtartama bizonyos határig növelhető csak. Azt meghaladva, az elemzés célszerűtlenné válik, mivel bontja a szöveg- természetes lineáris egységét, miközben a művelet inkább logikai, semmint esztétikai jellegű felfogást követel, a szöveg inkább logikai, mintsem esztétikai feladattá válik.. S az olvasó joggal kívánja a költeményt elsősorban olvasmányként. Az olvasási idő és az értelmezési idő közti aránytalanságot mindenkor az utóbbi rovására csökkenti, úgyhogy a nehezebb szöveg a prozódiai, alaki, esztétikai aktivitás verbális töltelékanyagává lesz, miközben a szavak, mondatszerkezetek egymásutánjában csak elfedetten érvényesül a hangtani-ritmikai oldódás. A detenzió így úgyszintén üres és általános marad, mindegyik versben egyforma, minőségi információ nélküli. Az olvasói konkretizálással és „kitöltéssel” számító elvárás pedig megfosztja a szöveget objektív tematikus állandójától. Mindkét eshetőségben a szövegnek mint nyelvi közleménynek az objektív jellege — s ezáltal a kommunikáció is — megszűnik.6 Ügy tűnik, ilynemű helyzet kialakulásához vezet a modern költészetben többek közt az, hogy a szerző bízik a kódolás lélektani körülményei és a szöveg közti kapcsolat továbbélésében, abban, hogy a szöveg megtartja ezt a kapcsolatot. S ilyen elképzeléshez igazodva, nem fejt ki megfelelő szemiológiai aktivitást, nem biztosítja a szöveg értelmezési minimumát, küszöbét. De végül is nem a rejtjelezettség költői divathoz 31 Vízzel köríti lábad a csend 32 alulról nő egyre és gyarapszik 33 friss húrjain a határozatlannak, 34 s a szél leválási pontján 35 az erdőn rábolygott felületről 36 a fehérneműnél is tisztábban kikanyarodik az erdőből.
