Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)

A KISEBBSÉGI IRODALOM FORMÁLÓDÁSÁNAK ÉVEI — EMBER ÍROD ALOM — KVATERKAIRODALOM — KISEBBSÉGI GÉNIUSZ (1925—1929)

A minőségi, tehát esztétikai mércével is mérhető irodalom igénye a húszas évek derekán egyelőre óhajként, programként jelentkezett. Jelei azonban már mutatkoztak annak, hogy készülődik az a nemzedék, mely az elvárás valóra váltására is képes. Az az időszak ez, amikor a bálványként tisztelt „nemzeti klasszikus”, Herczeg Ferenc nimbusza és egyáltalán a „pesti mérce” lázítóan hatott azokra a csehszlovákiai magyar toliforgatókra, akik — hazai és külföldi példák nyomán — új utakon szerettek volna elindulni, s akik a nemzeti irodalom legjobb hagyományait folytatva a társadalmi haladás és a szociális igazság irányában tájékozódtak.

A magyar irodalomban a Tanácsköztársaság megdöntését a tanácstalanság esztendei (1919—1924) követték. A konzervatív irodalom szervezkedése, a Nyugat első nemzedékének az ellenforradalmi rendszer liberálisabb elemeihez való közeledése s a „nemzeti egység” illúziójának (Móricz, Babits) rózsaszínjei a haladó magyar irodalom képviselői részéről elutasításra találtak. A húszas évek második felében azonban erőre kaptak a Nyugat és az ellenforradalmi rendszer ellen lázadó fiatalok nemegyszer anarchista- antikapitalista mozgalmai (Pandora, Bartha Miklós Társaság stb.), jelezve a társadalom mélyén örvénylő erőket, ellentmondásokat. Ugyanakkor erőre kaptak azok a törekvések is, melyek avantgarde célokkal a művészeti forradalom irányában hatottak (Kassák és követői). Az emigrációban levő írók egy részének hazatérte (1925) után — a magyarországi konszolidáció lehetőségét kihasználva — szerveződik az első kommunista írócsoport is, elsősorban a 100 % című folyóirat körül.

Csehszlovákiában ez idő tájt a szocialista irodalom kibontakozásának, szervezésének lehetünk a tanúi. Az irodalom nagyfokú polarizálódásának eredményeként szinte valamennyi irodalmi áramlatnak megvoltak a közös meghatározói: az emberközelség, nonkonformizmus, humanista demokratikus tartalom stb. Nem hiányoztak a nemzeti érzés túlcsorduló megnyilvánulásai s a formálódó új államhoz fűződő illúziók sem. A költészetben a húszas évek elején a szocialista forradalmi távlatokat valló proletárköltészet vált uralkodóvá, melynek olyan heves képviselői voltak, mint Stanislav Kôstka Neumann, Josef Hora, Jirí Wolker, Jaroslav Seifert. Előtérbe kerültek olyan baloldali avantgarde irányzatok is, mint a poetizmus, később a szürrealizmus, melyek az Európa-szerte dívó dadaizmus, futurizmus, szürrealizmus cseh sajátosságokkal telítődő megfelelői voltak. Képviselői között találjuk Vitezslav Nezvalt, Konstantin Bieblt és egy ideig Jaroslav Seifertet is. A prózaírók közül társadalmi kérdésekkel elsősorban az új nemzedék képviselői (Olbracht, Majerová, Pujmanová, Včelička) foglalkoztak. Nem véletlen, hogy ezek a nevek a cseh szocialista irodalom kezdetét is jelentik. A húszas évek elején jelent meg az — egy-két kivételtől eltekintve — általános elutasításra találó, később világsikerű, Jaroslav Hašek Švejkje. Hašek és Olbracht mellett különleges helyet foglalt el a cseh irodalomban a később ugyancsak világhírű Karéi Capek is. Az irodalomtudománynak és kritikának olyan neves képviselői voltak, mint F. X. Šalda, J. Mukaŕovský, B. Václavek, J. Fučík, Zd. Nejedlý.

A szlovák irodalomban elsősorban az a folyamat érdemel figyelmet, mely a húszas évek közepe táján bontakozott ki. 1918 októbere és az azt követő forradalmi hónapok kudarcával szükségszerűen együtt járt a nemzeti illúziókból való kiábrándulás is. A fiatal szlovák értelmiségiek egy része „nemzetmentő” szereppel és illúziókkal várta a maga pillanatát. Ezekről a Prágában tanuló diákokról visszaemlékezésében így írt Ladislav Novomeský: „A legkönnyebben a nemzetiséget érzékelték, elsősorban is azt féltették, s ez a féltés éppúgy, mint az idősebb nemzedéknek, azt diktálta nekik, hogy zárkózzanak el minden más, új, a nacionalizmus szótárában nem regisztrált gondolat elől. Ezen túlmenően, hatalmába kerítette őket egy nagy illúzió is, hogy a társadalomnak, ha senkire sem, de rájuk biztosan szüksége lesz, mert ők a jövő szlovák értelmisége. Ezt az ábrándot éltette bennük(...) a kormánypolitika azzal az állítással, hogy az exponált cseh értelmiség csak ideiglenesen van Szlovákiában, addig, amíg felnő a rátermett szlovák értelmiség, a csehellenes szlovák néppárti ellenzék pedig azzal, hogy minden cseh posztot ádázul követelt a maga emberei számára, mégpedig azonnal.” Ezekkel szemben álltak azok a húszas évek elején Prágába érkező főiskolások j— a diákok elenyésző hányada —, akik a prágai főiskolák, haladó baloldali diákmozgal-