Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)

letelepült emigrációtól kapta.” Az ellenvéleményt e téren Kemény G. Gábor képviselte, amikor [így tűnt el egy gondolat című kötetében) azt írta: „A Bécsi Magyar Ojság, Tűz, Jövő, Kassai Napló egy célt szolgálnak: a kisebbségi tömb tervszerű szétforgácso- lásának előharcát...” A húsz év irodalmi életét egyébként tárgyilagosan értékelő Kemény G. pábor csupán azt hajlandó elismerni, hogy „az emigráns sajtó lendületet és némi irodalmi ízt hozott a felvidéki írástudók közé”. A politikai elfogultsággal aligha vádolható Szvatkó Pál vagy Vájlok Sándor megállapításai e téren kétségtelenül közelebb állnak az igazsághoz.

Az emigránsok meghatározó szerepet játszottak a Kassai Munkásban [Mácza János, Illés Béla, Jász Dezső, Hidas Antal, Szántó Judit, Földes Sándor), a Kassai Napló ban (Ignotus, Barta Lajos, Jarnó József, Juhász Árpád, Simándy Pál), A Reggelben (Antal Sándor, Barta Lajos, Benjámin Ferenc, Kaczér Illés, Paál Ferenc, Szucsich Mária stb.), a Magyar Újságban (Antal Sándor, Barta Lajos, Földes Sándor, Ignotus, Jarnó József, Kaczér Illés stb.), a Magyar Napban (Barta Lajos, Forbáth Imre, Révai József, Tamás Aladár). A jobboldali ellenzéki pártok kiadásában megjelenő Prágai Magyar Hírlap munkatársai között is találhatunk emigránsokat (Erdélyi László, Sándor jlmre és mások). Az általuk szerkesztett irodalmi és kulturális lapok között az Oj Szó (Barta Lajos), a Tűz (Gömöri Jenő Tamás), a Nemzeti Kisebbségek (Antal Sándor), az Oj Korszak (Czabán Samu) említhetők.

Az irodalomszervezés terén ugyancsak jelentős munkát végeztek. Műveltségük, világ- irodalmi tájékozottságuk erre egyaránt alkalmassá tette őket. Néhányan közülük [Balázs Béla, Barta Lajos, Ignotus, Antal Sándor) a XX. századi magyar irodalmi élet ismert alakjai és szervezői, mások (Illés Béla, Révai József, Hidas Antal) fiatal koruk (ellenére a munkásmozgalom tapasztalt, elkötelezett harcosai voltak.

A második nemzedék indulását az emigránsok tevékenysége jelentősen befolyásolta. A fiatal nemzedék az általuk szerkesztett sajtó hasábjain lépett először a nyilvánosság •elé, tőlük tanulta az Írói mesterség alapjait, általuk ismerte meg az új magyar irodalmat, s tájékozódott a világirodalomban. Hatásuk alól még azok sem menekedhettek, akik felfogásban, magatartásban az első nemzedék „hagyományőrző”, provinciális szemléletéhez álltak közel. Az emigráns írók s irodalom szerepe különösen az 1920—24-es években volt jelentős.

Falu Tamás könyve, \a Kicsinyesek, 1925-ben a berlini Voggenreiter Verlagnál szlovákiai magyar könyvként jelent meg. Fábry Zoltán írta róla A Reggelben, hogy „Falu Tamás a szomorú és kicsinyes vigadva sírást... akarta szeretettel átsimogatni” egy „felemelő, megrázó tragikus szituációba”, a „romantikus kicsinyességvédés” azonban megbosszulta magát, „a kvaterkaélet regényéből majdnem — kvaterkairodalom lett”. Illés Bélának 1921-ben Ruszin Petra temetése címmel jelent meg novellás kötete. A gyermekkorát Kárpátalján töltő író, aki a csehszlovákiai munkásmozgalomba is bekapcsolódott, élményeit, emlékeit az Ég a Tisza című, Moszkvában megjelent (1929) regényében, valamint a fő művének tartott Kárpáti rapszódiában (1939) eleveníti fel.

A csehszlovákiai magyar haladó és baloldali sajtóval kapcsolatot tartottak más külföldön élő magyar emigránsok is (Balázs Béla, Fényes Samu, Gábor Andor, Gergely Sándor, Hatvany Lajos, Háy Gyula, Hidas Antal, Jászi Oszkár, Kahána Mózes, Karikás Frigyes, Kassák Lajos, Komját Aladár, Lukács György, Révai József, Zalka Máté Stb.). Gábor Andor és Kassák Lajos Írásai különösen népszerűek voltak. A lapokban közölt írások többsége azonban másodközlés volt.

Az emigráns írók ily módon „felnevelői lettek a dilettantizmus vasárnapi mozgékonyságánál zátonyozó szlovenszkói magyar irodalomnak ... — írta róluk Szalatnai Rezső az Irodalmi menetrend Szlovenszkón című írásában, 1933-ban. — Irodalmi ízlésre, formakényességre, kritikára neveltek egyrészt, másrészt pedig az álomvilág helyett, amelybe passzivitásunk rángatott bele, az emigráns magyarok mutatták meg a valóság politikai és filozofikus szemléletét.” A vidéki atmoszféra és tucatélet az ő tevékenységük nyomán telt meg Ady-idézetekkel és a Huszadik Század szociológiai szemléletével. Telkészültségükkel, tekintélyükkel hozzájárultak ahhoz, hogy az „irodalmi kakasviadalok idején” megtalálja helyét a nap alatt az az irodalmi érték és mérték, melyet Fábry Zoltán, az „emberébresztés betűvetője” valóságot, művészetet, elkötelezettséget igénylőn emberirodalomnak nevezett, s amely a „különös, különös nyáréjszakák” liáborús forgatagában gyökerezett.