Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Fónod Zoltán: Üzenet (5.)
Fonod Zoltán A csehszlovákiai magyar irodalom a két világháború, között AZ EMIGRÁNSOK ÉS A DILETTÁNSOK HARCA A forradalmak bukása után, az ellenforradalmi rendszer megtorló intézkedései elől Magyarországról külföldre menekült haladó írók egy része hosszabb-rövidebb ideig Csehszlovákiában telepedett le. Némelyikük véglegesen itt maradt. Az emigráns írók között voltak kommunisták is, akik a Tanácsköztársaság leverése után is hűek maradtak a kommunista eszmékhez, és bekapcsolódtak a munkásmozgalomba, Csehszlovákiában, 1921 májusa után pedig Csehszlovákia Kommunista Pártja tevékenységébe. Az emigránsok másik csoportját az ún. októbristák alkották: azok a szociáldemokraták és polgári radikálisok, akik a Csehszlovák Köztársaság politikai eszméivel azonosították magukat és messzemenően támogatták ezt a politikát. Legfőbb feladatuknak tartották, hogy a köztársaság nyújtotta fedezékből harcoljanak a magyarországi ellenforradalmi rendszer ellen. Aktivista magatartásuk, a burzsoá kormány iránti lojalitásuk miatt sok esetben hűséges kiszolgálói lettek ,a polgári rendszernek, s elsősorban a kormánypárti sajtóban és más intézményekben találtak menedéket. Jellemző egyébként a két csoport hivatalos elbírálására, hogy míg a kommunista emigránsok hamarosan nemkívánatos személyekké váltak, az októbristák szélárnyékban maradtak. Magatartásuk miatt nemegyszer összeütközésbe kerültek a csehszlovákiai magyar baloldallal is. Az emigránsok egy része — illetőségét tekintve — egyébként csehszlovákiainak minősült (Fehér Ferenc, Forbáth Imre, Illés (Béla, Mácza János stb.). A legfelsőbb köz- igazgatási bíróság 1923-ban hozott egyik határozata az illetőség előfeltételéül ugyanis azt fogadta el, ha az illető személy vagy annak apja legkésőbb 1906-tal bezárólag valamely, később Csehszlovákiához tartozó község kötelékébe jegyzőkönyvi határozattal fel volt véve. A hallgatólagos illetőségszerzés lehetőségét az intézkedés kizárta. (Az intézkedés következtében 1930-ban a hontalan és külföldi honosságú magyar lakosok száma meghaladta a huszonhatezret.) Az emigránsok legnagyobb érdeme az volt, hogy megszervezték és megteremtették a kisebbségi újságírást. „A magyar középosztály sablonos elképzeléseibe ,az első bombát a budapesti emigránsok vetették 1919-ben és 1920-ban — írta Szvatkó Pál. — A fégí magyar felfogás ósdi palotájának lebontását az új nemzedéknél csak az emigránsok végezték el sajtójukkal, egyesületeikkel, irodalmukkal, természetesen az államhatalom nagyarányú támogatása mellett. „Mert a provincializmus — és itt újra Szvatkót idézzük —, bármily nemes szándék vezette is, nem vehette föl a versenyt a Pestről érkező tehetséges emigránsokkal, sőt a nemzeti ügynek egy ideig többet ártott, mint használt.” Fábry Zoltán 1926-ban így jellemezte tevékenységüket: „A köszönet igazságával ki kell jelentenünk nyíltan és ünnepélyesen: az emigráció nélkül ma nem állnánk ptt, ahol vagyunk. Ha ők nincsenek, ma az önképzőköri dilettantizmus és provincializmus döntően és visszacsinálhatatlanul rátehénkedett volna itt mindenre.” Az emigráció bécsi és csehszlovákiai reprezentánsai az európai színvonalú irodalom igényét és az ugyancsak európai színvonalú újságírás megteremtését vállalták. A Fábryéhoz hasonló megállapításra jutott Vozári Dezső is: „A felvidéki magyar irodalom — írja 1934-ben a Magyar Figyelőben — az első frissítő zuhanyt a magyar kommün bukása iután Bécsben ÜZENET (5.)
