Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Géczi Lajos: A nyelvművelő Erdélyi Jánosról
A NYELVMŰVELŐ ERDÉLYI JÁNOSRÓL Három évtizede dédelgetett vágyam megmártózni Erdélyi János tengernyi írásában, kedvemre búvárkodni tanulmányaiban. Vágyam beteljesülését a mindennapi teendők és feladatok elvégzése mellett leginkább az késleltette, hogy az Erdélyi-írásokhoz későn és nehezen jutottam hozzá. A róla szóló, elég gyéren megjelenő tanulmányokban olvashattam Erdélyi szerteágazó tudományos érdeklődéséről, alkotásairól. Az életmű igazi föltárása csupán 1962- ben indult meg, amikor A magyar irodalomtörténet forrásai sorozatban napvilágot látott Erdélyi János levelezése, mégpedig két vaskos kötetben, unokájának, T. Erdélyi Ilonának szerkesztésében. Igaz, a folytatás csaknem húsz évig váratott magára. 1981-ben, ugyancsak az említett sorozatban — és ismét T. Erdélyi Ilona szerkesztésében — több mint ezer oldalon jelent meg válogatás Erdélyi János munkáiból Filozófiai és esztétikai írások címmel. A „forrás” immár folyamként hömpölyög, és ha a nehezen hozzáférhető, illetve eddig kiadatlan írásai is könyv alakot öltenek, legalább egy „magyar tengernyi” tudományos dolgozattal, értekezéssel gazdagodik művelődéstárunk. A kiadásban, szerkesztésben fáradozó T. Erdélyi Ilona érdemeit méltóképpen kell értékelnünk. A kerek évfordulók, így az idei, születésének 170. évfordulója ürügyén méltatjuk Erdélyi jelentőségét, művelődésünkben betöltött szerepét. Erdélyi munkásságának néhány olyan vonatkozásáról szólnék, amelyről ismereteim szerint ez idáig kevés szó esett. A nyelvművelő Erdélyi Jánosra gondolok. A magyar értekező próza fölívelése Pázmány, Apáczai, Misztótfalusi és mások révén ígéretesen megindult, ám éppen a ráció századában, a 18. században lelassult. Az okot ismerjük. A Habsburg-uralom megszilárdulása idején ,,. .. a latin mellé versenytársul sokkal félelmesebb ellenfelek kerülnek szembe a magyar nyelvvel. (...) Megindul a német beszivárgás...” (Horváth János: A magyar irodalom fejlődéstörténete 29. o.). Bessenyeiéit a nyelvújítással csaknem egyidőben plántálták át magyar földbe a francia „értelem-nyitogatók” eszméit, mellékelve hozzá sajátos magyar programjukat. De szólhattak értekezéseik bármiről, a folytonosan feltűnő gondok legnagyobbika az volt, hogyan tehetnék a magyar nyelvet alkalmassá, hajlékonnyá a legelvontabb gondolatok kifejezésére is. Nem csoda hát, hogy fél évszázad múltán Erdélyi János még mindig hasonló problémákkal küszködik. Pedig nem kisebb feladatra vállalkozott, mint Hegel tanainak értelmezésére, azok bírálatára, a magyar filozófiában való alkalmazására. Sajnos, a szépirodalmi nyelv kiteljesedésével nem járt együtt az értekező próza nyelvének a fejlődébe. Az elvont fogalmak, az új filozófiai kategóriák megjelölésére hiányzik a szaknyelv, tehát sürgősen meg kell teremteni. Ezt a munkát akarta elvégezni Erdélyi. Elemzi, értékeli a magyar bölcsészet jelenét, ugyanakkor végigtekint bölcsészetünk múltján. E nem csekély munka közepette fáradhatatlanul, nagy körültekintéssel, olykor nyelvészekkel is vitázva formálja meg a magyar filozófiai lszaknyelvet. A „nemzet-népi” eszme hirdetőjeként vallja: „Az én bölcs nyelvészem most éppen az, ki máskor és más téren is az volt már: a nép, a köztudalom, a nyelv élete. Nem lehet Géczi Lajos
