Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Géczi Lajos: A nyelvművelő Erdélyi Jánosról

kívánni nyelvtől, hogy eredetileg, az iskolátlan nép befolyása után több és mélyebb nyomai legyenek benne a bölcsészeti hajlamnak, mint vannak a mi nyelvünkben.” Fejtegetésének lényege, hogy a szólások és közmondások évszázados népi bölcsességeket tartalmaznak, tehát egyesek véleményével ellentétben a magyar nyelv nemhogy alkalmatlan a bölcseletre, hanem már a frazeológiájában őrzi a bölcsészeire való hajlandóságot.

Talán már az eddigiekből is kitűnik, hogy Erdélyi számára a szakterminológia megalkotása okozta a legfőbb gondot, s Hegelt értelmezve, a hegeli terminusok megfelelőinek a kidolgozása. Az anders-sein, an sich-sein, für sich-sein helyett a mibenlét, hogylét, mintlét, volt, mivolt kifejezéseket javasolja. Különösen a volta személyragos főnév „leporolásával” foglalkozik részletesebben.

A Filozófiai és esztétikai írások című kötet szójegyzéke száztizenkét szómagyarázatot tartalmaz. Bölcsészeti és esztétikai írásaiban használt szavak magyarázatát, melyek már kihullottak a közhasználatból. S bár mai ismereteink birtokában egyes szavai (áholog =áhít, óhajt, kíván; gönc = sarok, pólus; kög = középpont, centrum; mon- domány = állítmány; tápla = táplálék) megmosolyogtatnak, mégis Erdélyié a legtöbb érdem, hogy szaknyelvünk a mai szintre eljutott.

Az ú] fogalmak, jelenségek — „.jelenetek” — megjelölésére rendkívül fontosnak tartja

az idegen szavak magyarítását, mert ez gondolatainkat .......megóvja azon bilincstől,

m

ely nemhoni nyelv tolakodása által szabad röptét akadályozza.” Különösen nagy fontosságot tulajdonít tehát a szógyarapításnak: „Azért nemcsak rövidítések, lehozások (értsd: származtatások), hanem egészen új szó teremtése is megengedhető a nyelvújításban, hol a gazdagság hiánya rendesen legerősebb sürgető.”

Erdélyi szerint sokkal bátrabban kellene alkalmaznunk az olyan újítást is, amely különbséget tesz az egyes árnyalatok megjelölésénél: „Szabatos nyelv az, melynek minden egyes szava, jelentésével magát minden más szótól megkülönbözteti, az árnyalatokat is mennél érthetőbben kijelölvén.” Meggondolkodtató mozzanata nyelvfilozófiai fejtegetésének, mennyire félti nyelvünket nagy tekitélyek esetleges káros hatásától: „.... a nyelv óvassék, hogy semmi hatalomtul ne szenvedjen, annyival inkább olyantól, mely tudományos tekintetben nagy hatású, mint az Akadémiák ...”

Honi viszonyainkra vonatkoztatva Erdélyi fejtegetéseit, leginkább anyanyelvi szókincsünk ijesztő apadása jut legelőbb eszünkbe. Erdélyi erre is figyelmeztet: „Megtörténik pedig, hogy élő nyelvben is fölötte sok nehézséggel jár a bővülés, leginkább ha a nyelv belsőleg beteg, már organizációjában gyönge ..

Erdélyi János muzikális ember volt. Naplójába jegyezte, hogy: „A Petőfi »Juhász legény«-ére én fogtam rá azt a dallamot, melyen egész haza ismeri, még ezelőtt öt évvel.” Nem csoda hát, hogy szívügyének tekintette nyelvünk szép hangzását. Magánhangzóink maximális variálásával óhajtotta színesebbé, dallamossá formálni nyelvünket. Főként az „e” hang gyakoriságát kárhoztatta, amely beszédünket egyhangúvá, szürkévé teszi: „... a hangferdítő sok e betű, mint a keleti nyelvek sok a-ja, botránkoztatólag verdesi füleinket...” Erdélyi szülőföldjén, az Ung-vidéken az e-ző nyelvhasználat az uralkodó, ezért is használt következetesen labiális magánhangzókat az e helyett, ahol csak tehette. (Pl. fejtögeté, illödelmi, söpör, sükerülne stb.; a fel igekötő helyett állhatatosan föl-1 mondott, írt.)

Erdélyi kéziratban maradt akadémiai előadásait olvasva csak ámulhatunk a nyelvi finomságon, sokrétűségen, ahogyan a gondosan válogatott példákon magyarázatait szemlélteti. Pl. a hangok színező, a szó jelentését is érzékeltető szerepéről így ír: „Van olyan utánzás, mely nem közvetlen, hanem egy harmadik, a hangnak és tárgynak megfelelő tulajdonsága után történik, s ez jelvi utánzás, és a megjelölendő tárgyra oly hangokat választ, melyek részint magokban, részint másokkal összehasonlítva a tárgyéhoz hasonló benyomást gyakorolnak a lélekre, p. olvad, omlik, omok, olaj, oszlik, melyekben az o szétfolyást, egymástól távolodást jelent, aztán utál, unalom, bú, zúz, lú stb., hol kellemetlenség érzete fejeztetik az u hangban stb.”

A nevelésről című, szintén kéziratban maradt tanulmányában ma is érvényes pedagógiai elveket fejt ki. Sokat vitatott probléma volt és lesz a nyelvképzés és a nyelv- tanulás. Erről egyebek közt így vall: „Szokás a gyermeket korán tanítani illödelmi szabályokra; de ez is |csak módjával jó, mert észnélküli, üres fecsegésre vezet. Várjuk be az értelem fejlődését: és fog találni a gyermek szót érzései kifejezésére. Épen ezért