Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A Hegel-vita Magyarországon, az egyezményes filozófia és Erdélyi János bölcselete

minden racionalitáson kívüli összefüggéstől és önkényes, előzetes ítéletrendszereru alapuló gondolattársítástól.

Ha visszaemlékezünk a magyarországi Hegel-vita indíttatásra, eszünkbe ötlik, hogy abban nem is a „nemzeti” meghatározásáról, hanem a magyar íilozófia formájáról volt szó. Ebbe az immanens filozófiai problémába projektálódtak aztán olyan politikai vonatkozások, amelyek elhomályosították a polémia eredeti tartalmát. Erdélyi tehát nem tett mást, mint hogy lehámozott a „nemzetiről” minden rátapadt idegen tulajdonságot, és az előítéletként szilárd meggyőződéseket azok problémavoltában mutatta be. Ezért nem is soká időzik Szontagh „nemzti szgllem”-et meghatározó kijelentésénél, amely szerint a magyar nép földrajzi adottságánál fogva mentes a racionalizmus és a szenzua- lizmus túlkapásaitól. Itt csak felveti a kérdést, hogy ha a magyar elme ennyire kivételes, miért nem tűnt ki ez a tudományok (és a filozófia) addigi fejlődésében, és hogyan történhetett meg az, hogy a többi nép ugyanazon földrajzi körülmények közt nem rendelkezik hasonló adottságokkal? A felelet itt egyszerű: a nemzeti meghatározása az egyezményes filozófia által külsődleges és hamisan biologizáló. „Abból, hogy minden nemzet képzetmódja különböző, nem az következik, hogy külön filozófiája is legyen, hanem az, hogy különböző a nyelve; a minthogy úgy is van. Honnan tehát Sz(ontagh) tévedése? Onnan, hogy a képzetet a gondolat helyére emeli, s a bölcsészet alapjául veti.. ,”47

Ahhoz, hogy Erdélyi állásfoglalását megértsük, nincs is szükség sok kommentárra,, elég ha őt magát hagyjuk szólni. Ezért az alábbiakban csak „összekötőszöveget” adunk az idézetekhez. A kiindulópontot Vörösmartyról írott bírálatában találjuk meg, ahol Szontagh ellenében, aki a filozófiát az emberről szóló tudománynak vélte, Erdélyi azt állítja: „Az emberi tudományok egy fele a szellemre vonatkozik, más fele az anyagra; a filozóf pedig gyötri magát fölfedezni a maghellani szorost, mely összeköti a szellem és anyag világát; és míg ő ekképp gyötri magát, addig a költő látható alakban mintegy tapintatod elé s alá vezérli a kettőt embernek formája alatt, kiben együtt van a kettő. És így a költő sem egyes elvekkel, sem az emberi gondolatok menetével nem foglalkozik, hanem magával az egész emberrel, úgy, amint van .. ,”43 Ennek alapján érthető,, miért tartotta Erdélyi az egyezményes filozófiát „aesthetikai lény”-nek, amelyben nincsenek elkülönítve egymástól a tudat egyes megnyilvánulási formái. „Ezért vart együtt minden ifjú népnél költészet, vallás, bölcsészet még fejletlen, egymástól külön nem vált, azaz feltisztulatlan gyermeteg állapotban. Vallás, bölcsészet, mely a primitív világnézlettel azonos, igen jól neveztethetik nemzetinek; de hozzájok járulván a gondolkodás, mindkettő változik és idővel kinő a nemzeti korból, ellenben a költészet soha nem nőhet ki veszedelme nélkül. A nemzeticég elve tehát folytonosan erős a költészetben, gyöngébb a vallásban, végképen megszűnik utóbb a bölcsészeiben.”49 Mégpedig azért, mert „a bölcsészet, mint egyetemes igazságok tudománya, a tiszta gondolattal foglalkozik, vagy azon adataival a szellemnek, melyek az egy és megoszthatatlan ész nevében a föld népei által, nemzetiségre való tekintet nélkül, egyformán fogatnak fel”.50 Gondolat és nyelv vi;zonya tehát egyrészt a tartalom és a forma kapcsolatának specifikus esete (ebben az értelemben elválaszthatatlan egymástól; lásd: bölcsészeti nyelvművelés), másrészt azonban az általános és a különös egységének megnyilvánulása is, amelyben az általános prioritása nem a különösségek negligálását, hanem azok felemelését jelenti az általános szintjére. Erről szól Erdélyi végső konzekvenciája is: „Mi ránk nézve sem az következik, hogy tehát legyen magyar bölcsészet is, hanem az, hogy szellemi becsünk, s nemzeti méltóságunk tekintetéből, az igazság iránti hódolatból igyekezzünk befolyni az isteni és emberi dolgok ismeretének tudományába, s helyet foglalni a gondolkodó, eszmélkedő népek között. Ekkor ki fog nyilvánulni: minő lényeges adalékkal járultunk a szellem országának műveléséhez s ekkor és ennyiben lesz magyar bölcsészet, mint van görög, francia, angol, német stb.; leszen a nyelv íaiint közeg által, mely éppen arra való, hogy szellemi kötelék (létére ne csak az egy sorsú és vérű nép vagy nemzet tagjait kösse össze, hanem az isméretek csatornáján fz emberiséggel is egyesítsen. A nyelv az a csodálatos eszkcz, melyen a nemzeti különösségek közé mind jobban oltatnak be a cselekvés, a gondolkodás egyetemes módjai; csak az a nyelv mondható igazán műveltnek, mely különös létére is fölvette magába az egyetemes eléhaladást; így valódi egyeteme:ségre fokozta föl a nemzeti különösséget; mikor lesz a nemzet, minden sajátságának, egyéniségének megtartása mellett