Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A Hegel-vita Magyarországon, az egyezményes filozófia és Erdélyi János bölcselete

is a szó igaz értelmében müveit, pallérozott. És ez a nemzeti egyéniség egyetemssé- ge.”51

E gondolatmenet fényében már végképp nem tűnik idegen-majmolásnak a hegelisták azon igyekezete, hogy a spekulatív szellem legfejlettebb formáját 'honosítsák meg Magyarországon. Ellenkezőleg, az egyezményesek eredeti magyar filozófiával szemben támasztott követelménye absztrakt, formális követelmény, „melyben nincs számítva a létre, a létesülésre”, hiszen Erdélyi meglátta, hogy a fejlődés nem az egymást kizáró különlegességek, hanem egy magasabb egység felé irányul, ahol a kizárólagosságra való törekvés destruktív tényező. Ezt egy aforizmájában így fogalmazta meg: „Mondják, hogy a sebes közlekedés elöli utoljára is a nemzetiséget, és valami szélesebb fogalom alatt egyesítendi a külön népeket. Ebben talán sok van állítva, de annyi ,mégis igaz, hogy amely nemzetet gyöngén talál, igen meggyöngíti.”52

Ha azonban az általános sem létezhet a különös nélkül, választ kell találni iarra a kérdésre, mi alkotja a nép szellemét, pontosabban a szellem azon összetevőjét, amelyre alapozható lesz a magyar filozófia; mert Erdélyi sem vetette el >ezt a lehetőséget. Alapállásából kifolyólag kiindulópontja a következő: „midőn gondolatait és érzelmeit vallás, bölcsészet azután szépmüvészetekben tárja elménk, szivünk elé; s úgy gondolom, hogy eme dolgok ismérete az a szem, melyen a nemzet leikébe pillanthatunk”.53 Nem véletlen az sem, hogy itt nem holmi kitalált összefüggések felvázolása a cél, hanem a reális múlt feltárása, hiszen nincs olyan jelen, amelyben „a létezőnek főrésze nem a régi volt volna”. A múlt is valóság, amelyet azonban a jövő érdekében tudatosítani kell, mert „a nemzet, ha nem érzi múltját, elveszti jelenét”.54 A megalapozandó magyar filozófia szempontjából tehát az a szem, amelyen a nemzet leikébe pillanthatunk, a magyar filozófia történetének Erdélyi koráig ívelő folyamata. Ebben kapják meg valódi súlyukat azok az idődimenziók, amelyek az egyezményeseknél az „itt és most” közvetlenül adott viszonyokra való összpontosítással elsikkadtak. A magyar filozófia történetének feltárása (korában úttörő vállalkozás) Erdélyi másik nagy fegyverténye a hazai bölcselet művelésének területén. Kár, hogy munkája bevégezetlen maradt és csak a 17. századig jutott el; az általa feltárt anyag így is, máig is forrásértékkel bír. Elméleti alapvetése és kutatásaiból adódó következtetése egyúttal meg- dönti azt a hamis túláltalánosítást, amely szerint mind ez ideig nem találni semmi eredetiséget az amúgyis szegényes magyar filozófiai életben. Bebizonyítja, hogy a példák átvétele belső törvényszerűséget követ: „Bölcsészeti míveltség tekintetében más nemzetekhez valánk, vagyunk is még támaszkodva. Másokra hallgatás fegyelme és szemérme alatt fejlődvén előhaladásunk, olyan volt ez mégis, hogy nem nyomaikba léptünk, hanem oldalukra, nem utánok mentünk, hanem velők. Hogy éreznünk kelle valamely kényszert, bizonyos; de az nem volt több, mint a párhuzam szüksége, mikor az idegenből vett hatásra önfentartási erélyünkkel feleltünk, mint kölcsönhatással.. .”55 E rövid idézet is arra mutat, hogy Erdélyi nagyon pontosan értelmezte a „nemzetek- fölötti” és a „nemzeti” filozófia kapcsolatát az eredetiség és aktualitás kérdéseiben. A mindenáron mástól-való-különbözésre törekvő gondolkodói magatartás ugyanis még nem szül eredetiséget, míg ellenben, egy korszerű szellemi áramlathoz való csatlakozás és eredményeinek belső viszonyokra való alkalmazása jelentheti a meglévő problémák újszerű megragadását és a belső fejlődéssel való párhuzamossága az eredendő aktualitást.

A filozófus Erdélyi portréja ezek után sem teljes, mert írásunkban eltekintettünk azoktól a gondolataitól, amelyeket nem a közvetlen filozófiai problémák megoldásánál fogalmazott meg, hanem esztétikai nézeteit alapozta meg velük. Esztétikai és kritikai írásait olvasva fedezzük fel, mennyi máig ható elképzelés foglalkoztatta őt, pl. az ember kettős (természeti és szellemi) jellegéről, annak magában való és magáért való létéről, az esztétikai „különösség” kategóriájáról stb.; munkásságának ezen vetülete azonban külön elemzést és egyes vonatkozásaiban a Hegel elméletével való kritikai összevetést igényel. E feladat teljesítése pedig már meghaladja jelen tanulmányunk lehetőségeit és célkitűzéseit.