Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - LÁTÓHATÁR - František Miko: Érték és kommunikáció
kintünk most az előbbiekben taglalt automatikus szövegfejlesztéstől, még mindig többféle magyarázat kínálkozik. A rejtjelezés egyfajta felfogásban a dekódolás megnehezítését jelenti, abból a célból, hogy magára a kifejezésre irányuljunk (lásd az orosz, formalizmus, Jakobson és a cseh strukturalizmus értékelését). E koncepció szerint igazodva azonban a szöveg transzcendens szintjének tisztázásakor nehézségekbe ütközünk. S épp ezért pártoljuk a „defenzív esztétikát”, amely az esztétikai érték lényegét a szöveg feszültségkeltő és feszültségoldó összetevőinek meghatározott (esztétikai )■ arányából vezeti le. A következő lépés pedig ennek értelmében a lírának az epika hátterével foganatosítandó strukturális elemzése az ismertetett és a lírai szövegben csak nyomokban realizálódó akadályozott szüzsé fogalmának a segítségével. A lírai1 vers nem tartalmazza a lírai állapot indoklását, a kiváltó „ok” felitárását, csupán a szubjektív válaszreakciót, a „lereagálást”. Minek folytán épp a szubjektív irányultság a meghatározó benne, és az objektív — az epikai indok, akadályozott szüzsé — háttérbe szorul, rejtjelezett marad. Ez viszont egy új, sajátos szemiológiai feszültséget kelt, amelynek a lírában megszámlálhatatlan fokozata és formája lehetséges. Fő alakja a metaforikus képszerűség, valamint szélső értéke, a rejtett jelentés (kriptoszémia). A tematikus tenziókeltés és -oldás mellett épp a rejtett jelentés felfedése képezheti az esztétikainak egyik sajátos forrását. Az előbbiekben elemzett szöveg erősen figuratív s rejtett jelentésű. S érdekes követnünk, miképpen rejtjelezi a szerelmi kírizo ff ságot s feszültség keltő hatását. Idéztük már a „negatív” kifejezéseket, mint amilyen a zaj, felkorbácsolt, félelem, csáklyázok, morzsolom, átkos, tartva tőle. A 13—19. sort tartalmazó versszakban [ilyen jellegű a közvetlen megszólítás hiánya, a távolságtartást biztosító 3. sze- mélyű igealak,)5 a süllyesztő értékű test főnév mint úgyszintén a személyesség elől való kitérés, valamint pejoratív és metonimikus körülírása (egy kissé amolyan jelentéstani), s végül a szerelem kontextusában túlzó expresszivitásával vaskosan hat6 „behemperedik” metafora. Mindezáltal a feszültségi állapot mélyebb tematikus szerkezete is megnyilatkozik: a társhoz mint tárgyhoz (test) viszonyulás a szerelemben, akár a csáklyázok, behemperedik szavak „cinizmusa” is, a személyes kapcsolat hiányára mutat, azt jelzi, hogy a társ és a lírai szubjektum egyaránt személyiségétől megfosztott. A lírai én ilyfokú elszigetelődése, magánya a feszültség eredendő oka, társadalmi elszigeteltségéből következő egzisztenciális tenzió. A felkorbácsolt, lapátok, csáklyázok, behemperedik kifejezés mind az egyediségből, a közösségi kapcsolatra, társas kapcsolatra képtelea s tanácstalanságában magára hagyott egyéniségből származó „rossz”-nak a felmutatása, s a verscím itt válik tulajdonképpen az értelmezésben — akárcsak az első> verssor zajmotívuma a folytatásban hozzá csatlakozó elemekkel együtt — teljes mértékben és közvetlenül jelentésessé. De ki kell térnünk a témaalakítás még egy további sajátosságára, arra, hogy a mondat ugyan, amikor elolvassuk, megszűnik, tematikus egyenértéke viszont megmarad és egyúttal szerveződik. Az újabb elem kiegészíti és új szemponttal gazdagítja, egyszóval, módosítja, változtatja és elmélyíti a téma szerkezetét. A behemperedik szóval a 19. sorban csúcspontjához ér a feszültség exponálása,, a 20—25. sort tartalmazó strófában az idáig csupán a versszak- és verssorritmusban., tehát prozodikus szinten érvényesülő oldódás teljes egészében jelentkezik a téma síkjában is. 20 Ekkor kilépek a szobából, s pillantásom 21 kiöblítik a vízcseppek, 22 a reggel felkínálja a beláthatatlanság23 kristálytálat, talán az álomkiképzésűt. 24 Egyféle új és fejletlen még belső 25 kiterjedtségű sajátos fogással hirtelen megvigasztal. 26 Ott ahol túlságosan is nagy a csend a vallomáshoz 27 a steril reggeli erdőben, 28 a tiszta gyönyörteljes szellőben 29 gyarapodik a fülemüle 30 mint a víztócsa
