Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A Hegel-vita Magyarországon, az egyezményes filozófia és Erdélyi János bölcselete

ezért nem elégedett meg azzal, hogy előadásait Hegel szellemében tartsa, hanem per-újrafelvételt hirdetett a levertnek tekintett „berlinizmus” ügyében, először óvatosan az Akadémia hivatalos lapjában, később teljesen nyíltan „A hazai bölcsészet jelené”-ben. A hegelianizmus megvédése és a Hegel mellett való kiállás Erdélyi részéről a 19. század második felében, amikor az európai filozófia porondján már más erők küzdenek, azonban nem jelent anakronizmust. Erre vall az, hogy élete végén Bacon munkásságát állítja figyelme középpontjába, tehát azt a filozófust, akire a pozitivizmus is mint a kor egyik progresszív irányzata hivatkozik. A fő érv Erdélyi mellett azonban az, hogy a Hegel-vita elvi kérdéseinek tisztázása és az egyezményesek elleni harc a magyar filozófia fejlődésének elkerülhetetlen lépcsőfoka volt. Az egyezményesek „tárgyazatlan dilettantizmusá”-nak száműzése a filozófiából ugyanis a továbblépés előfeltételévé vált. Erre vállalkozott Erdélyi.

Az addigi magyarországi filozófiai fejlődés immanens logikája nyomán három feladatot kellett megoldania: rámutatni az egyezményes filozófia tarthatatlanságára; megvédeni a hegelizmust általában és létjogosultságát Magyarországon különösen; értelmezni a magyar filozófia alapjának tekintett „nemzeti szellem”-et, miután az az egyezményeseknél semmitmondó geográfiai jellemzőkre degradálódott.

Hetényi és Szontagh nézeteit Erdélyi „A hazai bölcsészet jelené”-ben teszi megsemmisítő bírálat tárgyává. Sorra veszi az önálló magyar filozófia alapelveiül tételezett posztu- látumaikat — „az életrevalóságot, a közérthetőséget é3 a nemzetiséget” — és minegyik- ről kimutatja, hogy azok egyszerű előítéletek, amelyek nemhogy megalapoznák a független filozófiai gondolkodást, hanem, ellenkezőleg, akadályozzák azt. „Legnevezetesebb pedig, hogy mindez előítéletek a józan ész nevében taníttatnak, ápoltatnak.”35 Erdélyi itt nemcsak azt célozza, hogy az egyezményesek előszeretettel hivatkoztak az ún. skót iskola „common sense” elméletére, hanem azt is, hogy filozófiájukat a mindennapi gyakorlat, élettapasztalat és érdekek szempontjából konstruálták. Mindez pedig azt jelenti, hogy rövidre zárták gyakorlat és elmélet csatlakozásait, és így deformálták mindkettőt: a gyakorlatot nem az általános emberi fejlődés megalapozójaként, hanem a közvetlen és korlátozott szubjektivitás aktivitásaként felfogva, az elméletet pedig az eleve adott realizmustól az irracionalizmus felé távolítva. Szontaghék úgy kívánták legyőzni a hegeli spekulációt, hogy ellenpólusára, az elvont és valóságtól elrugaszkodó metafizikát gyakorlatilag megsemmisítő köznapi tudatra apelláltak. Elvonatkoztattak azonban attól, hogy a filozófia a közvetítések egész rendszerén kere:ztül valósulhat csak meg, és tételei nem vonatkoznak a „köznapi valódiság”-ra. így aztán a megalakítandó, sőt, a formálói szerint a magyar filozófiában művelésre „mindenek felett hivatott” bölcsészet csupán egy felszínesen explicit vagy verbális, a múlttól öröklött és kritikátlanul elfogadott tudatot képviselte. Már Hegel úgy értelmezte a józan észt, mint a természetes bölcselkedés olyan formáját, amely — az elvont gondolkodás fölé helyezve és egyben ennek hiányában — szemlélő és poétikus gondolkodásnak tudja magát, pedig csak a heterogén képzelőerő önkényes kombinációit hozza létre, ezért se nem költészet, se nem filozófia. Ehhez az elutasító magatartáshoz képest Erdélyi még elnéző is az egyezményesekkel szemben, amikor a harmónia elvét „aesthetikai lény”-nek nevezi, de Hegelt követi akkor, amikor a mindennapi ész magyar formáját ostorozza, és ezáltal elveti azt mint támpontot a filozofálás számára, és Hegel tanítása visszhangzik azon tételében is, miszerint „a józan ész, máskép közös érzelem, tartalmára nézve gazdagnak, formájára nézve legegyszerűbbnek, első tekintetre belátható világosnak hivén magát, magánál sem többet, sem világosabban tudni nem enged”.36 A mindennapiságon való kritikai felülemelkedés nélkül tehát kibogoz- hatatlanná válik a kizárólagos érvényre törekvő csoportérdekek, -értékek, -a:pirációk összefonódottsága olyan általános ‘elvekkel, amelyek filozófiai érvénnyel bírnak. Ebben az esetben nem elégséges a „distingválás”, „speculatióra” is szükség van, hogy felderíthessük a közvetlenség rejtett összefüggéseit és általános alapját. A felszínen mozgó gondolkodás nagy területeket fog be, de nem hatol a mélybe; ezt jalenti Erdélyinek a nemzet' „prókátori műveltségét” ostorozó kritikája és saját munkásságának tartalmára vonatkozó vallomása: „Nem volt más célom, mióta íróvá lettem, mint, ha isten engedi, legalább egy vonallal tenni mélyebbé a hazai 'gondolkodást. Ez adja minden munkásságom erényét, hibáját. Ez legyen óvásom az úgynevezett józan ész bölc:észei ellenében.”37