Irodalmi Szemle, 1984
1984/8 - ÉLŐ MÚLT - Mészáros András: A Hegel-vita Magyarországon, az egyezményes filozófia és Erdélyi János bölcselete
Mészáros András A HEGEL-VITA MAGYARORSZÁGON, AZ EGYEZMÉNYES FILOZÓFIA ÉS ERDÉLYI JÁNOS BÖLCSELETE Erdélyi János a 19. század legismertebb magyar filozófusai közé tartozik. Az egyezményes filozófiával szembeni kritikai magatartása sem felfedezetlen tény, az azonban, hogy Erdélyi filozófiájának immanens vonatkozásai is eredetezhetők ebből a szembenállásból, már kevésbé feldolgozott eszmetörténeti összefüggés. | Már Heller Agnes kifejtette Erdélyi válogatott esztétikai írásaihoz írott bevezetőjében’, hogy a magyar kritika történetében Erdélyi volt az első, aki a dialektikus módszer nyújtotta egységes filozófiai alapon dolgozta ki esztétikai nézeteit és kritikai nézőpontját. Mivel pedig a német filozófia fejlődését figyelemmel kísérve a Hegel-követők közül a „baloldali” hegeliánusokhoz csatlakozott a módszer megtartásában és a rendszer konzervatív elemeinek elvetésében, a hegeli gondolatokat nem doktrinér módon alkalmazta, hanem a hazai viszonyokba vetítve s a kész megoldásokat azokhoz alakítva képessé vált az élő problémák megoldására. Ezt a tételt szeretnénk kibővíteni, amihez szükségesnek tarjuk bemutatni azt a fajlődést, amely elvezetett Erdélyi filozófusi fellépéséig, és amely megmagyarázza, miért éppen az adott formában és hangsúllyal vetődtek fel az őt foglalkoztató kérdések. E genezisből adódnak ugyanis sok esetben a lehetséges válaszok is, tehát Inindazok a korlátok, amelyek behatárolták és szükségképpen meghatározták Erdélyi orientációját. Ebből a szempontból ugyanis kissé egyoldalúnak kell tekintenünk azt a képet, amelyet Heller a fent említett írásában fest Erdélyiről, mert olyan kritériumok alapján ítél, amelyek az általános emberi fejlődés szemszögéből tán adottak voltak, de a korabeli magyar viszonyokat — és ezen belül Erdélyi helyzetét — tekintetbe véve nem mindenben helytállóak. Nézetünk szerint Erdélyi filozófusi portréja akkor lesz hű, ha nemcsak hegeliánus vonásairól beszélünk, hanem arról is, mi az eltérő és mi a közös közte és a többi korabeli magyar filozófus között. Mivel a magyar filozófia történetének összefoglaló jellegű tárgyalása — dicséretes kivételektől eltekintve2 — egyelőre várat magára, megpróbáljuk egyrészt felvázolni a hegeli filozófia elterjedésének körülményeit Magyarországon, másrészt bemutatni azt az ún. egyezményes filozófiát, amelyet Erdélyi a legkeményebben bírált és amelyről gyakran csak az Erdélyi-kritika alapján kialakult kép terjedt el és vált elfogadottá. Véleményünk szerint ugyanis Erdélyi elemzése és elutasító bírálata nem érinti az egyezményes filozófia részletét, hanem „csak” az egyedüli üdvözítő magyar filozófiai rendszerre irányuló aspirációit semmisíti meg és ezzel összefüggésben elveti a common sense bölcseletét. Az egyezményesek némely gnoszeológiai és ontológiai alapelve ugyanis mélyen benne gyökerezett a kialakuló és izmosodó magyar filozófiai köztudatban, mert (bármi erősen hadakozott is Szontagh a német spekulatív rendszerek ellen, saját alapelveit nemcsak a francia eklektikusok és az ún. józan ész filozófusainak műveiből merítette, hanem Kant, Krug és főként Fries gondolataiból is. A kantianizmus pedig sok változatában termékeny hatást gyakorolt a protestáns iskolákon és közvetve az irodalomban is. Ezen összefüggések feltárása es azok alapján Erdélyi munkásságának némileg új fénybe állítása, azt hiszem, nem kisebbíti, hanem éppenséggel tovább öregbíti filozófusi hírnevét, hiszen arra mutat rá, hogy korrektül járt el, amikor bírálatának középpontjába az egyezményes rendszer filozófiailag elfogadhatatlan és társädalmilag-eszmeileg káros, retrográd elemeit állította.
