Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - LÁTÓHATÁR - František Miko: Érték és kommunikáció
A költemény következő része, amint látjuk, feltárja a feszültséget: kínzottságot a szerelemben. A lírai én helyzetét a félelemarc, tartva tőle, csáklyázok, átkos kifejezések jellemzik. Az utóbbi kettő érdessége megintcsak a kínzottsággal arányos. A fokozódó feszültségre mutat a ki nem iktatható, leválaszthatatlan és fel nem oldó elemzés-jelleg (képzelgésem által alig illően morzsolom, magamban rábeszélem). A kifejezés ennek orvén változatlanul elvont. A sokkoló csáklyázok, az átkos méltóság oximoronja pedig a szövegben képződő valóság irracionalitását tükrözi, akárcsak — s talán még erőteljesebben is — a versszakban található bizonytalan, s újból a szöveg alaki pólusán mozgó spontán verbális tevékenységként is felfogható motívum- és jelentéskapcsolatok. S tenziókeltő egyes sorok ritmusa és hangzócsoportosítása, például [a 11., 18., 19. verssor zöngétlen zárhangjai, a -kár: -kor, pirk-: hemperedik erőszakos hangzásismétlődései -r!; a költői inverziók és a prózai ütköztetése, vő. mint költözéseiben a szívnek: de hogyan pirkad, / behemperedik. A költeményt a szerkezethalmozásban, inverziókban, tipikusan nem költői formaszók (számára, amely, melyet, által) alkalmazásában, a szóképzésben, összetett szavakban (halihatatlanul, kitérjedtségű, rábolygott; halántéklapát, álomkiképzésíi), egyes szókapcsolatokban (leválási pont) követhető erős grammatikai irányultság jellemzi, s ez a szövegexpresszivitás viszonylatában a szókincsben érvényesülő sokkhatással (jelentéstani, steril stb.) együtt a fogalmiság kifejezője.)4 Mindezzel azonban egyúttal ellentétes hatásúak a szintaktikailag hiányos szerkesztés és a jelentéstani kitérítések, mindkettő, amint kimutattuk, a kifejezés irracionális jellegére vall, s a közvetlen feszültség jelzése is. A vers értelmezésében kulcsjelentőségű a 13—19. sort egybefoglaló strófa. Az ágy, test témaelem a szoba és az éj motívumával együtt mind ez ideig elsősorban az irracionálisnak és a szubjektívnak jegyében kibontakozó szöveg objektív vonatkoztatható- ságának az alapja. Megnevezi a költemény lírai tartalmát és történését kiváltó elsődleges feszültséget, illetve megadja fő indítékát: a szerelmi kínzottságot. A líra és az epika strukturális oppozíciójának tárgyalásakor e vonatkozásban az ún. akadályozott szüzsé — kifejezettségének mértékét is figyelembe véve, a „nyomokban jelentkező akadályozott szüzsé” — fogalmát vezettük be. Ezzel kapcsolatban ugyancsak alapvető kérdésként merül fel a „ki nem fejtettség”, „eltitkolás”, „rejtjelezettség” mint a modern irodalom általános problémája. Ha elte73 7 Vagy szerelmem az, félelemarc-képződmény 8 melyet csáklyázok, képzelgésem által 9 alig illően morzsolom, magamban rábeszélem 10 mintha az otthonomban volna, s fiatalabb is nálam, 11 akárcsak látogatáskor 12 átkos méltósággal, tartva tőle? 13 Hisz az ágyon fehérük ... test, 14 egy kissé amolyan jelentéstani, 15 egész éjjel a szobában, mint költözéseiben a szívnek 16 időnként feltakarja 17 a sötétség foszló felhőpamacsa 18 míg pirkadni kezd kint, de hogyan pirkad, 19 behemperedik. folyamat az ábrázolás síkjából inkább az alaki síkba tevődik át: a vers ugyan folytatódik, a téma azonban nem fejlődik érdemben tovább. A témának az irracionális irányában várt kibontakozása helyett ezzel ellentétesen ható tematikus vákuum keletkezhet, A „detenzív esztétika” szempontjából nézve tehát nyilvánvalóvá válik, hogy a témát nem iktathatjuk ki: a téma se nem azonosítható a „mi”-vel az esztétikai „hogyan”-nal szemben, de valamiféle „eljárásnak” az „anyagát” sem képezi. Az ábrázolás (ikonikus- ság) és a „forma” közti ellentét sem redukálható a nem esztétikainak és az esztétikainak a szembeállítására, mivel az irodalmi szövegben az ábrázolás éppúgy esztétikai érvényű, akárcsak az esztétikainak csupán egyik pólusát jelentő alaki, s a nyelv művészetében az ábrázolás, a téma síkja épp teljes művészi felelősséget, maximális esztétikai igényességet kíván.
