Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - ÉLŐ MÚLT - T. Erdélyi Ilona: Erdélyi Jánosra emlékezve

sitett magyar zene műcsarnoka eredeti, sajátságos nemzeti irányban fölépülhet.” 1847-ben: „Költészetünkben semmi sincs uj — irta a Népdalok és Mondák II. kötetének megjelenése után —, csak ez ... Ez azon széles alap, legalább szélesebb az eddiginél, melyen mint újonnan rakottan, nemzeti költészetünk épülete valamennyi európai nép között és közepette, ha ugyan van még benne annyi ereje a fejlődésnek, önszivü s mi- voltu sajátságban s mondhatnánk: nemzeti egyéniségben fog fölemelkedhetni.” És ismét az „alap”-pal kapcsolatban Irta 1851-ben, amikor a Duna menti népek közösségéről szólt: .. a velünk egy sorban élő népszakadékok szellemirányait mind inkább szőnék be miveltségünkbe ... sőt úgy hiszem, némileg teljesedve is van piár a népdallamban, mit ha vegyészileg felbonthatnék, úgy fogna mutatkozni, mint körülöttünk zengő s velünk egy állapotú népek dalainak hatványozott összesége; innen az a tartalom és kelet, mely maholnap a Duna völgyén uj, erőteljes harmóniának veti meg hangalapját.” 1863-ban Kriza János Vadrózsák című székely balladáinak, dalainak gyűjteményéről írva párhuzamot vont a székely és az észak-európai népek balladái közt, s megállapította, hogy a székely balladák legnagyobb ereje abban van, hogy „népi alapon” keletkeztek.

Miként jól értette és értékelte Erdélyi János irodalmi terveit Arany János, ugyanúgy felismerte Kodály Zoltán is Erdélyi törekvéseinek lényegét és jelentőségét: a dalok és dallamok közös kiadásának irodalmat, zenét megtermékenyítő erejét: ,,... ha csak nehány száz jól válogatott dallam lát napvilágot 1848 előtt — Jrta Kodály —, zenénk talán félszázaddal előbb lépett volna arra az útra, melyet a költészetben Petőfi és Arany kijelölt.”

Kodály felismerte azt is, hogy Erdélyi a „nemzet-népi” költészetről, irodalomról és a „magyar zenei iskoláról” álmodva nemcsak folklorisztikus elemekkel megtűzdelt irodalomról és zenéről gondolkodott, hanem egy teljesen új szellemű, új közönséghez szóló irodalomról és zenéről, amelynek alapját a népi hagyományok, a népi ízlés- és érzelemvilág adja.

Kodály Zoltán Erdélyi Jánosban a gondolkodót is tisztelte, aki korát megelőzve világított rá olyan jelenségekre és mondott ki olyan igazságokat, amelyeknek fájdalmas aktualitása igazán csak a század végétől lett nyilvánvaló legjobbjaink előtt is.

Erdélyi János pályája tele volt buktatóval, akadállyal. A küzdelmek, megpróbáltatások megviselték lelkét. így változott meg az a hittel teli bizakodó arc, melyet 1845-ben örökített meg a Barabás-festmény, megfáradt, koránál jóval idősebbnek látszó arca, melyet egy 1865-ös fényképről ismerünk.

fúrás Dániel: A Kis-Dunánál