Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Miklósi Péter: A kórus (húszéves a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara)

nagyobb ládákra rakott gyalulatlan deszkák jelentik a nézőteret. Ha azután az eső ezt is elmossa, akkor a hangverseny kénytelen-kelletlen beszorulhat egy szűk, szellőzetlen helyiségbe. És ha az esőt hozó vihar netán még rövidzárlatot is okoz, úgy a hirtelen előkerített gyertyák, zseblámpák fénye mellé az énekszó jelenti az igazi világosságot; de küldetésnek az sem utolsó, ha a kocsmából jövők hangoskodását a kórusmuzsika valami váratlan varázslattal áhítatos figyelemmé szelídíti... Ezt elérni, ez egyenlő az igazi művészettel. Az ilyesminek egyszerűen nincs anyagiakban kifejezhető haszna. A nemzetiségi kultúra és a közművelődés céljait szolgálva, legföljebb tapsban mérhető, jutalma van.- • Idillikus féligazságokat hirdetnék, ha elhallgatnám, hogy időről időre — a művész- együttesek zöméhez hasonlóan — a tanítóénekkarban szintén adódnak művészi vagy műsorpolitikai kérdésekkel kapcsolatos viták. Jó pár évvel ezelőtt ilyen s ehhez hasonló nézetkülönbségek miatt vált meg a kórustól jeles népzenekutatónk, a karéneklés avatott hazai czakértője: Ag Tibor, aki kereken egy évtizedig volt tagja és karnagya a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának.

— A 'krónikából kiderül, hogy az alapító tagok sorában eredetileg énekesként kérte felvételét tanítóink énekkarába .. .

— Igen, sőt annak idején a feleségemmel együtt jelentkeztünk. Természetes vágyam volt, hogy a sokéves karvezetői gyakorlat után végre csupán énekeljek valahol, hiszen ezt a karnagy legföljebb a próbákon teheti meg. Hogy aztán itt is dirigens lettem, azt lényegében a kórus programjáról, tevékenységéről és erkölcsi támogatásának feltételeiről precízen egyéni elveket valló Szíjjártó Jenő kiválása utáni helyzet hozta úgy... De azért megmaradtam énekesnek is. Corkban például a jobb, teljesebb hangzás érdekében

— a vegyeskari számokban — én is beálltam a többiek közé!

— Két-három évvel később mégis megvált a kórustól ...

— Ez olyasmi, mint a házasélet. Lényegében azt is az apró epizódok láncolata rombolja vagy építi. Általában nem a nagy, hanem a kis dolgokon múlik sok minden. A CSMTKÉ-val való együttműködésem utolsó éveiben is talán a frusztrációs élményeim voltak túlsúlyban, ez okozta, hogy megváltam a kórustól. Egy idő után egyszerűen rádöbbentem, hogy a szükségesnél kevésbé tudom megvalósítani a művészi elképzeléseimet; hogy főképpen a szervezés következetlenségei és a különböző művészi törekvések ütközése miatt alig-alig tudom betanítani az általam kívánt zeneműveket. Ilyen helyzetben akkor cselekszik okosan az ember, ha veszi a kalapját és odábbáll.

— Nem hiányzik a CSMTKÉ?

— Emberileg igen. Művészileg azonban nem, mert más énekkaroknál bőven találtam kárpótlást.

— A tanítóénekkar vajon mennyiben emelte a hazai magyar kórusmozgalom színvonalát?

— Ha azt mondom, hogy sokban, alig érzékeltettem valamit a széles körű fejlődés mélyreható változásaiból. Pusztán Ja Csallóköz szívében most vagy fél tucat olyan énekkar van, amelyeket ha tömöríteni lehetne, akkor valóban nagylélegzetű, igényes művek nagyszerű előadásának feltételeit teremtenénk meg. Hosszas, lényegében évtizedekre nyúló próbálkozások után a CSMTKÉ-ban valósult meg az az elképzelés, jhogy megfelelő lélekszámú, kellő tudású és egyformán lelkesedő emberek alkossanak dalosközösséget; hogy munkájuk eredménye elérje az országos szintet. Hibának érzem viszont, hogy eléggé magas fluktuáció tapasztalható a kórusban, mert így az állandó- újrakezdés miatt, nehéz ötről hatra jutni. Jó és fontos, hogy a tagság közül sokan karvezetőkként is tevékenykednek; ám annál bosszantóbb, hogy nem mindenkiben érlelődött mag az a tudat, miszerint senki sem mehet el nyugodt szívvel falujának kultúrháza előtt, ha azt hallja, hogy odabenn kéne egy tenor vagy szoprán! ... Ogy érzem, még többet kellene tenni a közösségi szellem megszilárdítása érdekében, hiszen nemcsak a kezdeti lelkesedés, hanem a dolgos hétköznapok teszik igazán próbára az: egyéni gondolatvilág gazdagodását, az akaratot és a tagság kölcsönös kapcsolatát.

— Ma is figyelemmel kíséri a CSMTKÉ munkáját?

— Természetesen! A hazai magyar kórusok között vitathatatlanul a legjobb. Néha-