Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - LÁTÓHATÁR - Julio Ramón Ribeyro: Egy indián bőre nem kerül sokba (elbeszélés)

— Az ebédre benneteket is vártunk — mondta. — Körülbedül hatvanan jöttek el.

Miguel mentegetőzött:

— Ön tudja, hogy Dóra nem nagyon leli örömét az összejövetelekben. Inkább itthon marad, olvas.

— Akárhogy is van — tette hozzá az elnök —, össze kell tartanunk. Egységben az. erő. Mellesleg, ti nem tudjátok, hogy intézményünk megalakulásának első évfordulóját ünnepeltük? Ráadásul az emberek, akiket magam köré gyűjtöttem, Ijó családból valók,, magas beosztásban dolgoznak, befolyásosak. Te, aki fiatal műépítész vagy ...

Hogy elvágja a kitörő szóáradatot, Miguel megemlítette a gyerekeket.

— Itt járt Mariella és Victor. A dombra tartottak. Úgy intéztem, hogy Pancho elkísérje őket.

— Pancho?

— Egy fiú, aki a limai irodámban fog segíteni. Cuzcói.

— Hát akkor csak szórakozzanak!

Dora pongyolában, kócosán, könyvvel a kezében jelent meg.

— Jó híreket hoztam a férjednek — mondta az elnök. — A klubban elhatároztuk,, hogy új bárt építtetünk a medence mellé. A tagok valami modernet akarnak, érted?' Felvetettük, hogy Miguel tervezze meg. A munka sürgős. Tizenöt napon belül szükségünk van a vázlatokra.

— Meglesznek — mondta Dora.

— Köszönöm — szólt Miguel. — Nem kér egy kortyot?

— Dehogynem. Ezenkívül vannak még más, fontosabb terveim is. Miguelneíí segítenie- kell. Nem zavar benneteket, hogy vasárnap is üzletről beszélünk?

Az elnök és Miguel leült a teraszon beszélgetni. Dora a kertben sétálgatott, magába’ szívta a napot, s hagyta, hogy haját borzolja a szél.

— Hol van Pancho? — kiáltott a kertből Dora.

— A dombon! — kiabált vissza Miguel. — Szükséged van valamire?

— Nem, csak kérdem.

Dora tovább sétált a kertben, nézte a dombokat, a vasárnapi tündöklést. Amikor visszajött a teraszra, az elnök felállt.

— Megegyeztünk, igaz? Holnap nézz be az irodámba. Most meg kell néznem a vendégeimet. Tudjátok, hogy ma este bál lesz? Legalább egy kis Időre nézzetek be! Megisztok egy koktélt.

Miguel és Dora magára maradt.

— Rokonszenves a nagybácsid — mondta Miguel. — Csak egy kicsit bőbeszédű.

— Amíg szerződéseket szerez neked ... — kommentálta Dora.

— Neki köszönhető, hogy csaknem ajándékba kaptuk ezt a telket. — Miguel körülnézett. — Dq egy kicsit jobban rendbe kellene szedni a házat! Azzal a kevés bútorral,, ami benne van, csak hétvégi háznak felel meg.

Dora egy nyugágyba hanyatlott, és újból a könyvben lapozgatott. Miguel egy pillanatig nézte.

— Hoztál magaddal valami elegánsabb ruhát is? Azt hiszem, este el kell mennünk a klubba.

Dóra rosszallóan nézett rá:

— Valami zugügyletről van szó?

De Miguel már cigarettára gyújtva elindult a garázsba, hogy átnézze a kocsiját. Levette a motorház fedelét, és minden ok nélkül, pusztán unalomból kezdte behúzogatni a csavarokat. Amikor az olajat ellenőrizte, a háta mögött megjelent Dóra.

— Mit csinálsz? Kiáltást hallottam a domb felől.

Miguel hátrafordította a fejét. Dora nagyon sápadt volt. Igyekezett megnyugtatni őt,, amikor gyors lépteket hallott, meg gyermekkiáltásokat. Azonnal kimentek a kertbe.. Kifulladva hozzájuk 'lépett Mariella és Victor.

— Pancho elesett! — mondták. — A földhöz csapódott és nem tud felállni.

— Fekete — tette hozzá Mariella. Miguel nézte őket. A gyerekek arca mintha megöregedett volna.

— Odamegyünk! — mondta, és elindult.

Köves, kaktusz és bozót szegélyezte lejtőn kapaszkodtak fel.

— Hol van? — kérdezte.