Irodalmi Szemle, 1984
1984/1 - LÁTÓHATÁR - František Miko: Érték és kommunikáció
tikai hordozóik állandó és szoros szembesítését és a kifejező értékek kölcsönös rendszertani (paradigmatikus) és szerkezeti (szintagmatikus, strukturális) összevetését foganatosítja. Azt a szövegelemzést, amely nem veszi figyelembe az expresszív értékeket, pusztán csak technikainak, azaz formálisnak mondhatjuk. Amennyiben a vizsgálat támaszkodik ugyan a kifejező értékekre, de nem fogja fel őket rendszertani jellegükben, a szövegnek csupán ad hoc, empirikus megközelítését jelenti, s minden egyes elemzéskor újból kezd. Az irodalmi szöveg kifejező értékének rendszerjellegű vizsgálata nem tagadja a szöveg egyediségét. De bár az egyediség nem képezi ilyenkor a vizsgálat tulajdonképpeni tárgyát, a szöveg rendszerjellegű és szerkezeti meghatározottságának a feltárása mindenképpen hozzájárul az adott egyedinek és egyszerinek a felmutatásához is. A modern prózával és poézissel kapcsolatban emlegetjük az olvasói válságot, azt, hogy az olvasó nem fogja fel a művet, számára a szöveg zárt és semmitmondó marad. Ezt a tényt pedig ne indokoljuk olyformán, hogy „nem minden művészet való mindenkinek”, inkább gondoljunk arra, mennyire apadó a modern művek olvasótábora, s még híveiknél sem feltételezhetjük, hogy azokat az elvárásnak megfelelően olvassák. A szöveg „olvashatatlansága” lényegében azt jelenti, hogy funkciótlan, értéktelen marad. Ha egyáltalán van benne érték, meg kell találni felfedezésének módját, vagyis értelmezni kell tudni a szöveget. Az értelmezhetőség egyrészt abban nyilvánul meg, hogy megértjük a mondatot, másrészt — magasabb szinten — képesek vagyunk felfogni a témát. S a kérdést szerintünk csak részben oldhatja meg az agrammatikus mondat és a szerkezet nélküli téma érthetőségének a tétele. A téma vagy a mondat nem lehet önmagában értékes, az érték kérdése a stílus szintjén jelenik meg, amelyben a téma és a mondat kitevőként szerepel. A következőkben J. Šimonovič Magány (Samota, Slovenské pohľady, 87, 1971, 4, 5) című versét elemezzük abból a célból, hogy kimutassuk: a szövegexpresszivitás általunk képviselt felfogására alapozott stíluselemzéssel leírható az irodalmi szöveg olvasói értelmezésének racionális szakasza, s hogy a látszólag értelmetlen szövegnek a kifejező kategóriák segítségével rögzíthető a témája, és biztosítani lehet megfelelő tájolását a feltételezett művészi értékre. A verset esetlegesen választottuk ki, nehogy az elemzést bármiféle motiváltság befolyásolhassa. Magány 1 Csupa zaj a szoba, akár az agyban 2 egyébként mindkét fül számára hallhatatlanul 3 Hallhatatlan jelentős 4 súllyal a felkorbácsolt 5 felnagyított halántéklapátokra 6 A pusmogó szobában, amely törli a fülét. élményszerűség — fogalmiság szubjektivitás — cselekményesség egyidejűség — haladványosság íeszültségkeltés — feszültségoldás ikonikusság — alakszerűség Mivel a szöveg stílusa már az első verssorban „teljes”, elemzésében érvényesítenünk kellene a verssorban adott valamennyi kifejező kategóriát. Az efféle elemzés azonban banálisnak tűnhetne. A költemény stílusának jellemző jegyei lényegében öt kifejező oppozícióba rendezhetők: Az öt oppozíció a szöveg meghatározásához elégséges keretet nyújt. Az első verssorban három elem expresszív hatását állapíthatjuk meg, ezek: a vers mint forma, az enyhén emfatikus szórend (csupa zaj a szoba < a szoba csupa zaj) s a hasonlat (akár az agyban). A szöveg eleve bármiféle előzetes motiváltság nélkül verssorok egymásutánjából épül. A kifejező érték szempontjából e tény háromfélét
