Irodalmi Szemle, 1984

1984/8 - LÁTÓHATÁR - Jorge Luis Borges: Borges és Én, Homokkönyv, A méltatlan (elbeszélések)

beszélhetek. Elmeséltem neki, hogy Ferrari miben sántikál. Nem fért a fejembe, hogy Ferrari neve nem mondott neki semmit, azonban amikor dón Eliseót említettem, rögtön megjegyezte:

— Ä, az az Orientál bandából való.

Behívatott egy másik tisztet, aki a mi körzetünkhöz tartozott és tanakodtak. Majd egyikük gúnyosan megkérdezte:

— Azért jelenti föl, mert rendes polgárnak tartja magát, ugye?

Éreztem, hogy nem értene meg, ezért így válaszoltam:

— Igen, uram. Törvénytisztelő argentin vagyok.

A kapitányságon a lelkemre kötötték, hogy hajtsam végre a rám bízott feladatot úgy, ahogy a főnököm megparancsolta, és hogy ne fütyüljek majd, ha megjelennek a rendőrök. Mikor elbúcsúztunk, egyikük így figyelmeztetett:

— Aztán vigyázz magadra. Tudod, ml vár azokra, akik beköpik az akciót.

A rendőrtisztek imádják a hadovát, mint a kisiskolások. Azt feleltem:

— Bárcsak megölnének. Jobb már nem is történhetne velem.

Péntek reggel óta éreztem a megkönnyebbülést, hogy már elérkezett a döntő nap, és furdalt a lelkiismeret, hogy nincsen lelkiismeret-furdalásom. Nagyon lassan teltek az órák. A vacsorához alig nyúltam. Este tízkor jöttünk össze a szövőgyár szomszédságában. Egy valaki közülünk nem jött el, s dón Eliseo megjegyezte, hogy mindig akad olyan, aki begazol. Felötlött bennem, hogy később majd mindenért ráhárítják a felelősséget. Az Idő esőre állt. Attól tartottam, hogy valakit hagynak mellettem, de egyedül maradtam az egyik hátsó bejáratnál. Rövid időn belül megjelentek a rendőrök egy tiszt vezetésével. Gyalog jöttek, a lovakat hátrahagyva, nehogy föltűnést keltsenek. Ferrari kifeszítette az ajtót, hogy zaj nélkül hatolhassanak be. Rémületemre gyors egymásutánban négy lövés dördült. Azt hittem, hogy bent a sötétségben már gyilkolják egymást. Aztán megpillantottam a rendőröket, a megbilincselt fiúkat vezették kifelé. Utánuk két titkosrendőr lépett ki a kapun, Francisco Ferrarit és dón Eliseo Amarót vonszolva magukkal. Pisztolylövésekkel zabolázták meg őket. A jegyzőkönyvben az állott, hogy a letartóztatáskor ellenszegültek, és ők kezdtek tüzelni. Én tudtam, hogy ez hazugság, mert soha nem láttam náluk pisztolyt. A rendőrség kihasználta az alkalmat arra, hogy kiegyenlítsen egy régi számlát. Néhány nappal később elmondták, hogy Ferrari megpróbált szökni, de egy golyó leterítette. A napilapok persze olyan hőst csináltak .belőle, amilyen a valóságban talán sohasem volt, és amilyennek én álmodtam.

Fngem a többiekkel együtt bekísértek, majd nemsokára elengedtek.”

Végh Zsoldos Péter fordításai